A demecseri lottónyertes álomcsapata

„Lottóötös a háttérben – még tart a demecseri futballcsoda” – írta a Nemzeti Sport 1997. október 1-jén, a demecseri futballcsoda pedig Korpai János szponzor telitalálatos szelvényétől függetlenül is évekig tartott. Egyesek szerint túl sokáig, megosztotta a települést a futballba ölt temérdek pénz, sokan szívesebben láttak volna például felújított utakat vagy olyan közvilágítást a Kis-Amerika nevű falurészen, amely nem alszik ki, ha felkapcsolják a pályán a reflektorokat.

Az említett cikkben az újságíró felteszi a kérdést Fáky László egyesületi elnöknek.
„– Fel sem merült önökben, hogy talán az egész klubot elbírná anyagilag Korpai úr?
– De, igen. Ha a csapat továbbra is ilyen eredményesen szerepel, akkor tavasszal mindenképpen visszatérünk erre a kérdésre.”

A nyírségi lottónyertes csapatának legendáját imitt-amott még ma is hallani futballpályák környékén, igaz, az anekdotává szelídült történetben sokszor már a település neve sem stimmel. Szerettük volna Korpai Jánossal feleleveníteni a kilencvenes évek futballjának demecseri népmeséjét, az állítólag Budapest környékén élő akkori mecénás azonban kerüli a nyilvánosságot, helyben élő rokonai még az elérhetőségét sem adhatják ki.Az 1995-ben még a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztályban szereplő csapat 1998-ban már az NB I rajtjához állt fel (ez a másodosztályt jelentette, akkor hívták az első osztályt PNB-nek), a 2003-as összeomlás után azonban nyomtalanul megsemmisült, két év szünet után következett a keserű ébredés a megyeháromban. Az évről évre lecserélt játékoskeretben talán az egyetlen állandó pont Gombkötő Sándor volt, aki ma is büszke a Demecser első NB II-es mérkőzésének másnapján megjelent cikkre. A Híres Gábor vezette Szegedet verte a csapat a csatár góljával, az újság pedig a vendégek edzőjének nevével játszva megírta: „Gombkötő vált híressé”.

A demecseri csillag a harmadosztályú bajnoki cím ünneplésének különös részletét is feleleveníti: a Nyíregyházáról hazafelé tartó hősök leragadtak Felsőzsolcán, a Pokol csárdában, ahol a diszkóból érkezett helyi pohárevő macsó addig provokálta Józsit, a középpályást, hogy hencegve ő is kért egy üvegpoharat – tíz másodperc múlva ömlött a vér a szájából. Kizökkent éveket élt a rétközi helység. A Kinizsi étterembe járt össze a társaság, a Lesz vigaszban ment a póker, a játékosok másodosztályú álomfizetésért vitték a település hírét. Rebesgetik, a demecseri lányok sírtak, amikor a klubvezetők eladták Komit, a szudáni légióst. Aztán a népakaratnak engedve megérkezett Stanley, a nigériai legenda, és a demecseri lányok megnyugodtak. Azóta minden megváltozott, az akkori tündöklést pénzelő Fáky László polgármester meghalt, Korpai János lottónyertes messzire költözött, nevét csak egy támogatói felirat őrzi az akkoriban használt Milan-mezen. A demecseri lányok pedig azóta is hiába böngészik várakozón az átigazolási híreket.Lottóötös ide vagy oda, aligha kétséges, az említett Fáky László kérlelhetetlen makacssággal megvalósított demecseri futballálmához elsősorban Fáky László kellett. Számára a csapat menetelése mindennél előbbre való volt, a viszonyokat ismerők szerint a helyi vállalkozóknak illett szponzorálniuk az egyesületet, ha boldogulni kívántak. Hogy Korpai Jánost kellett-e győzködni a lottónyeremény közhasznú megosztásáról, nem tudhatjuk, mondják, amúgy is kijárt a meccsekre. Jellemző ugyanakkor az akkori nagy demecseri futballvízió hátterére, hogy miután egy helyi lakos eladta a rádiós vetélkedőn nyert Fiat Puntóját, a polgármester finoman rákérdezett, nem szeretne-e áldozni a könnyen jött pénzből valamennyit a csapatra.

Bajnokavató festett hajjal: háromezer néző ünnepelt az ötezres településen, a régió különlegességének számított a demecseri aranycsapat.  

Edzők egymás közt. Gombkötő Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Nyírerdő csoportjának 5. helyén végzett Demecser trénere magyaráz, Vegera Attila hallgatja. Ő afféle állandó megmentő volt a fényes időszakban, az ificsapat edzőjeként mindig készen állt a beugrásra, ha a felnőtteknél megüresedett a kispad. „Ahogy léptünk feljebb, évről évre komplett csapatot vettünk, két-három helyi kötődésű játékossal kiegészítve” – mutat rá a kilencvenes évekbeli stratégiára, amelynek ösztönzője Fáky László szemében az ötvenes évekbeli NB III-as Demecser évtizedekig emlegetett példája volt. Nem kis anyagi áldozattal és logisztikai kihívással járt az előírt két ificsapat játékosait összeszedni különbusszal mérkőzések előtt – a játékoskeretet összesen huszonkét településről verbuválták… Ráadásul a mennyiségi követelmény teljesítése már akkor sem garantált minőséget az utánpótlásban, a serdülő csapat Diósgyőrtől elszenvedett 49–0-s vereségét sokáig emlegették keserűen.

A mai helyzet? Frindik Attila elnök elmondása szerint az egyesület évi 3.5–4 millió forintból gazdálkodik, terv a feljutás, a kilátások borúsak. „Úgy veszem észre, a gyerekek ma nem szeretnek futballozni. A szülők sem úgy állnak a dologhoz, mint a mi időnkben. Már az ifista is azt kérdezi folyton: »Adol pénzt vagy nem adol pénzt?«”Hiába, a jót könnyű megszokni. Demecseren a helyiek becslése szerint két évtizeddel ezelőtt egyes játékosok összefutballoztak havi 3–400 ezer forintot is. Cserébe országos hírű ellenfeleket „hoztak” a településre, vagy éppen olyan bírókat, mint az 1994-es világbajnoki döntőt vezető Puhl Sándort (a képen hátul).A demecseri pálya őrangyala Czinke Zsolt szertáros-gondnok, akinél elkötelezettebb rajongója nem akadt a nagy együttesnek. Tiszteletbeli csapattagként ott volt minden edzésen, kártyapartin, összetartáson, ami azért is említésre méltó, mert antialkoholista sportmániásként talán minden játékosnál sportszerűbb életet élt.

Tizenhat évesen felszökött a félelmetes embertömegével, metróival, aluljáróival ijesztően nagynak és távolinak tűnő Budapestre, hogy az Üllői úton élőben lássa az 1993-as, Détári Lajos nevével fémjelzett Ferencvárost. Az NB I-es fordulók szombatonként szertartást jelentettek számára: este 6-kor felhangosította a Petőfin a körkapcsolást, leült egy zacskó szotyival és a Nemzeti Sporttal az asztalához, 19 óra 5 perckor átkapcsolt a Kossuthra a sporthírek miatt, majd vissza a körkapcsolásra, hogy ne maradjon le egyetlen békéscsabai bedobásról vagy zalaegerszegi sárga lapról sem. Vasárnap nem árultak újságot Demecseren, így hát felkelt 4 órakor, a 4.20-as vonattal bement Nyíregyházára, hajnalban megvette a friss „Sportot”, hazavonatozott, és fél hétkor már az ágyában olvasta a tudósításokat, persze az első betűtől az utolsóig.

Aktív kerékpározóként előhozza biciklijét, felhúzza zöld sportkabátját, és elteker velünk országjárásunk következő állomására, Gyulaházára. Út közben mesél legendás elődjéről, a szertáros Misi bácsiról, akinek mindkét lábát levágta a vonat, mégsem esett kétségbe: az öreg gumiabroncsból műlábakat fabrikált, és lábtengóban Demecser verhetetlen királya lett.