A végegyházi futball hőse a kézigránátos támadót megfékező rendőr

Jegyinák János rendőr 2015. november 26-án bátran közbevetődve megakadályozta, hogy egy mezőhegyesi férfi kézigránáttal felrobbantsa a feleségét. A Szent György Érdemjellel kitüntetett végegyházi férfi szolgálati idején kívül futballozik és mérkőzést vezet, valamint méhészkedik, horgászik, magyarbiliárdozik és eljár a nagybánhegyesi falusi termálba. 


Túl országjáró biciklitúránk ezredik kilométerén komor felhőtakaróval, egész napos esővel és egy szomorú hírrel vár minket Békés megye. Szegedről indulva elterveztük, mihelyst megérkezünk Végegyházára, a Hátsó füves két évvel ezelőtti gyűjtése során szívünkbe zárt faluba, elkerekezünk a futballpálya mögötti parasztházhoz, a korábbi válogatott hátvéd, Mracskó Mihály szüleihez. Édesapjának kemény jelleme, mosolygós tekintete, ízes beszéde idei sorozatunk beharangozó videójában is megelevenedett, és megmarad emlékezetünkben, sajnos már csak ott – a helybeliek közölték velünk, Misi bácsi az ősszel meghalt. Isten nyugosztalja!

Íme, az eredeti, 2015-ös Hátsó füves-videó a Mracskó család életéről:

Két éve fiával, a Békéscsabában kibontakozó játékossal autóztunk át pályafutásának első állomására, a szomszédos Mezőkovácsházára, amikor láttuk, hogy a két település közötti útszakasz kanyarulatában zömök alkatú, szőkés hajú rendőr igazoltatja az arra haladókat. Forgalmit vizsgálgatott éppen, a papírból felpillantva barátságosan intett tovarobogó Suzukink felé, régi ismerősként köszöntötte végegyházi falubeliét és csapattársát, a korábbi válogatott hátvédet.

Azóta nagyot fordult a világ Jegyinák János főtörzsőrmesterrel, és nem csak azért, mert a rá következő évben átigazolt a Dombegyházához, majd elkezdett a megyei III. osztályban bíráskodni. Olyan esemény történt a balhátvéd életében 2015. november 26-án, amely a belügyminisztertől kapott Szent György Érdemjel mellett hirtelen országos hírnevet is szerzett neki. Találkozásunk idején még a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozik (azóta szolgálati helyet váltott), felettesei nem engedélyezték neki a történtek friss felelevenítését, kénytelenek vagyunk hát beszámolóját a beol.hu korabeli cikkéből idézni.

„Mezőkovácsházán teljesítettem szolgálatot, amikor a megyei tevékenységirányítási központ kiküldött Mezőhegyesre egy családi botrányhoz. Megadták a bejelentő számát, felhívtam a hölgyet, és megbeszéltük, hol találkozunk Mezőhegyesen. Átmentem a szolgálati autóval, és az asszonytól megkérdeztem, mi a probléma. Elmondta, a férje meg akarja ölni, az elmúlt években is többször tett már neki ilyen kijelentést. A hölgy azt is mondta, hogy csütörtökön, amikor a reggelit felvitte a férfinek, egy közös fényképet nézegetett, és azt mondta, mindketten meghalnak. A nővel bementünk az általuk üzemeltetett idősek házába, a férj az egyik szoba előterében utolért bennünket. Számon kérte a feleségét, hogy merre járt, aztán a zsebébe nyúlt, elővett valamit, és elindult az asszony felé. Majd eldobta a tárgyat, amiről ekkor láttam, hogy egy zöld színű gránát. A férfit ellöktem, a hölgyet hátrarántottam, mert a gránát az ajtófélfáról éppen felénk visszapattanva robbant fel, hatalmasat durrant. Ezután dulakodnom kellett a férfival, aki eközben egy nyitott végű tapétavágót is magához vett. Nagy nehezen sikerült aztán megbilincselni. Utána láttam, hogy lyukakkal van tele a plafon. Ki kell mondani, mindhárman ottmaradhattunk volna.”

A nyilatkozatstop a sporttevékenységre nem terjed ki, így a szabadnapján éppen horgászversenyről érkező 32 éves férfi elmondhatja, hatósági munkája segíti a játékvezetésben, falusi közegben még megvan a rendőrök tisztelete. Furcsa átfedés a két szerepkör között, hogy ha a pálya környékén bíróként lökdösődést, ütésváltást tapasztal, garázdaságról lévén szó azonnal szolgálatba kell helyeznie magát – szabálysértés esetén még a rendező dolga a fegyelmezés. És hogy örülne-e Jegyinák János játékvezető, ha az általa vezetett meccseken minden játékos úgy viselkedne, mint a hátvéd Jegyinák János? „Magas vérmérsékletű vagyok, néha kicsit vehemens is, de csak a hangom nagy. Mindig meg tudtak nyugtatni a bírók. Sárga lapot szövegelésért egyszer sem kaptam, pirosat pedig egyáltalán nem.”

Első mérkőzéseit a végegyházi iskola betonos pályáján vívta, máshol nem is igen tehette, a településen ugyanis évtizedekig nem volt futballcsapat. Így aztán amikor kinőtte a kis betonost, kénytelen volt szétnézni a környéken, hogy egyesületet találjon magának – a szent évig, a végegyházi futball 2014-es nagy feltámasztásáig a Nagybánhegyes balhátvédjeként faragta hétről hétre a csatárokat. A legfájdalmasabb faragásnak azonban csak szemtanúja volt: egy csárdaszállási játékos felvadult bikaként dübörgött a hazai kapu felé, a nagybánhegyesi kapus azonban nem hőkölt meg, fenyegető kőtömbként útját állta. A kő maradt, a bika lába reccsent.

János nem rajong a kamerákért, állítja, a hőstettét követő nyilatkozatsorozat kis túlzással jobban megizzasztotta, mint amikor a kézigránátos férfit kellett megállítania. Ám ha nincs előtte mikrofon, nem kell őt félteni, történetekből, emlékekből nehezen fogy ki, legyen szó a közeli Békás-tónál fogott ötkilós tokhalról, a megboldogult nagybánhegyesi edzőjéről, az igazságot és a fegyelmet egyként szerető Bíró Géza bácsiról vagy éppen hobbijáról, a méhészkedésről. Végegyházán és Mezőkovácsházán együttvéve több mint tizenöt háznál termelnek mézet, a potenciálisan 40-50 ezer méh csípésének kitett szomszédság nem kis örömére.

Ha pedig kikapcsolódni vágynak a méhészkedő és a méhcsípte férfiak, órákig zajló csatákat vívnak egymással a magyarbiliárd asztalnál. A bábus vagy fás biliárdként is ismert játék valamiért Békés megyében különös népszerűségre tett szert. Legalább annyira kell hozzá éles ész, mint ügyes kéz, a jó rendőrnek jutott mindkettőből.

És ha nem a sajátos biliárdasztalnál végződik egy-egy meccsnap, a csapatot a nagybánhegyesi fürdőben érdemes keresni. A családias hangulatú, olcsó falusi  termálban harminc éve megállt az idő, a repedezett csempefallal, évtizedek gőzétől elhomályosult üvegtáblákkal körülölelt szabadtéri medence – futballhasonlattal élve – a magyar fürdőkultúra legcsodálatosabb hátsó füvese. A földből természetesen feltörő, adalékanyagokkal nem módosított meleg víz jótékony hatásairól Jegyinák János így vall: „Ha elfárad az ember a meccsen, beül a jó forró vízbe, és ellazul, feltöltődik. Frissebb lesz tőle még másnap is, kevesebb alvással ugyanolyan kipihentnek érzi magát.”

Két éve éppen ugyanezeket a szavakat használta Mracskó Mihály. Aztán ráérősen besétált a medencébe, hátát az oldalpadkának vetve időtlen társalgásba kezdett barátaival – és a régi meccsemlékeket, békési futballtörténeteket órák hosszat szívták magukba a párás üvegablakok.

 

Hozzászólások

hozzászólás