Harc a bordatörésig: két falurész derbije az összevarrt Csólyospáloson

Csólyos és Pálos 1945. július 1-jén egyesült Csólyospálos néven. A két egykori pusztából összetoldozott településen ma is szigorúan számon tartják, ki melyik oldalhoz tartozik, az év hagyományos csúcseseményeként a futballpályán csapnak össze a csólyosiak és a pálosiak. Az újkori falurangadók első kiírását a mai polgármester két oldalbordája bánta.

Az eset 1995-ben történt, amikor a két község egyesítésének ötvenedik évfordulója alkalmából valaki felvetette, érdemes lenne felfrissíteni a nagyapák emlékezetében még elevenen élő, a negyvenes, ötvenes években rendszeresen megrendezett Csólyos–Pálos derbik szokását.  Puskaporos hangulatot, 4–4-es döntetlent, zajos sikert, a pálosi Á. Fúrús Jánosnak pedig egy kíméletlen csólyosi belépő nyomán az említett dupla bordatörést hozta a nulladik felvonás. A sebesülés azonban nemhogy kedvét szegte volna, inkább csak szította lelkesedését, a faluvezető huszonegy év távlatából büszkén mutatja az 1996-ban már Csólyospálos Nagydíj néven kiírt házi rangadó korabeli sajtóplakátjait és az Erdőfüléről hozott, Török Imre erdélyi fafaragó mester keze munkáját dicsérő hatalmas fakupát. 

Mindössze ketten mondhatják el magukról Csólyospáloson, hogy kivétel nélkül mind a huszonegy falurangadón pályára léptek: Pálos kék-fehér színeiben az 53 éves polgármester (jobbra), Csólyos fehér-kék színeiben pedig maga Rákóczi Ferenc (balra). A félreértések elkerülése végett bemutatkozásnál a csólyosi futballfejedelem rögvest tisztázza, nem tör nagy babérokra, nem tartja magát sem I. Rákóczi Ferencnek, sem II. Rákóczi Ferencnek, megelégszik ő a XIII. Rákóczi Ferenc címmel is, miután az általános iskolában ő volt az osztálynévsorban a tizenharmadik. Az 53 éves férfi élete amúgy is kész történelemkönyv, meséli, egyszer a kiskunmajsai papírboltban összefutott például Kossuth Lajosnéval. Ám ami ennél fontosabb: ahogyan annak idején jeles névelődje nem tudta sikerre vinni szabadságharcát, csólyosiként jelenleg ő is a vesztes oldalon áll – összesítésben a derbik statisztikájában Pálos vezet 11–10-re…

Látszólag teljes az egység a településen, kívülálló aligha érzékel bármit is a bújtatott üzenetekből, csípős utalásokból, amelyekkel a felszín alatt folyamatosan vívja csendes presztízsharcát a két falurész. Itt széles mellel, ott némi sértettséggel emlegetik, hogy a polgármesteri hivatal a csólyosi részre esik. Magától értetődő módon a főút túloldalán álló kocsmát viszont Pálos sörözőnek nevezték el, ahogyan a Pálosi internetkávézó is büszkén hirdeti tulajdonosa hovatartozását. Az üzletnevek különmeccsének soha sincs vége, nemrég gazdabolt nyílt Csólyoson, a feliraton nem is kellett gondolkodni – Csólyosi gazdabolt.

Hogy mi a különbség a csólyosi és a pálosi ember között? A választ ők maguk is félve ismerik el: semmi. Futballban állítólag a pálosiak technikásabbak, a csólyosiak összetartóbbak, de ha Josep Guardiolát, José Mourinhót és Carlo Ancelottit kiültetnék megfigyelőnek a csólyospálosi lelátóra, valószínűleg hárman együtt sem lennének képesek felfedezni a csólyosi és a pálosi futballgének közötti differenciát. Az eltérés itt legfeljebb a bordatörések számában mérhető.

Szakmai kérdésekről szólva érdemes azonban odafigyelni Á. Fúrús János megfigyelésére. A falu első embere még a pusztán nőtt fel, szülei állattartással, földműveléssel foglalkoztak, marhát, birkát tartottak, gabonát, gyümölcsöt, paprikát, paradicsomot és dohányt termesztettek. Édesapja sokáig felesleges időtöltésnek tartotta a futballt (idős korára Csólyospálos egyik leghűségesebb szurkolója lett belőle), a tanyasi gyerekek azonban örökké rúgták a labdát, leszúrtak két-két karót, és mentek a meccsek sötétedésig. És hogy miben adott pluszt a vad mezei foci? „Rengeteget fejeltünk. Letettünk két kaput egymással szemben, és órákig tartó bajnokságokat vívtunk. Ott mindenki megtanulta, hogyan kell fejjel a labdába érni. Hiányzik ez az iskola, meglepve tapasztalom, a mai játékosok nem tudnak fejelni.”

A Csólyospálos Nagydíj nevét a hetvenes években indult atlétikai versenyről, a Budapest Nagydíjról másolták. Ünnepnap az esemény a Fúrús család életében, az édesapa mellett ilyenkor pálosi szerelést húz a 22 éves Gergő és a 26 éves Gábor is, aki még svájci munkaévei alatt is többször hazautazott a falumeccsre.

Hamis igazolással itt nem lehet szerepelni, a falujegyző szigorúan ellenőrzi, lakcím alapján ki tartozik a csólyosi és ki a pálosi csapathoz. Légiósnak sincs helye, hiába jelentkezett játékra, egy emlékezetes derbin még a település történetét feldolgozó muzeológust sem engedték átöltözni. Kivételes eset Sólya Gáboré (képünkön), Csólyospálos Figójáé, akit ugyan nem dobtak meg disznófejjel, de nem kis vihart kavarva kétszer is átigazolt egyik riválistól a másikhoz – mi több, egyedüliként elmondhatja, hogy Csólyossal és Pálossal is nyert nagydíjat. Hogy a merev szabályok dacára miként tudott mezt váltani?

Csólyosi családba született, nagyapja volt valamikor a községi csapat pénztárosa, fiatalemberként természetesen a Csólyost erősítette. Miután azonban megházasodott, a pálosi oldalon vett házat, új lakcímkártyát kapott és ezzel új csapatot is – meg útravalóul néhány kedves biztatást elhagyott csólyosi  csapattársaitól. Igen ám, csakhogy öt pálosi év után a csólyosi Nemecsekről kiderült, kár volt kis betűvel írni a nevét a csapatkönyvbe, időközben ugyanis házépítésbe fogott Csólyoson, és végül visszaigazolt övéi közé. Visszatérésekor a világ legszemtelenebb klubcserélőinek vallomásait idézve, szemrebbenés nélkül jelentette ki: „Mindig is csólyosinak éreztem magam.”

Csólyospálos rendezett, dolgos falu. Gondozott kertek, ápolt házak mindenütt, a veteményesekben itt is, ott is a szorgos gazdák hajolgatnak. Hiába a csólyosiak és pálosiak között parázsló fojtott viszály, ha a Csólyospálos közös csapatáról van szó, az összefogás nem hiányzik: amikor szükség volt rá, a település lakói saját pénzükből dobtak össze másfél millió forintot a fedett lelátó megépítésére. Hat éve még megyei másodosztályú csapat működött itt, pénzes zsoldosokkal, ám egy furcsa öntisztulási folyamat végén maga a csapat döntött úgy, inkább marad a szűzi amatörizmusnál, a tisztaság jegyében lemond merész terveiről – megelégszik a Bács-Kiskun megyei III. osztállyal.

Csólyos és Pálos összeboronálásának jelképes pillanataként 1949-ben megalakult az egyesített falu közös sportköre. Az esemény jelentőségét nehéz szavakba foglalni, aki fellapozza Fodor Ferenc helytörténeti gyűjteményét, példák sorát találja a két önálló puszta közötti régi sérelmekre, Íme, egy jellemző szövegrészlet. „Különösen sok villongás volt Csólyosnak Pálos puszta felőli határszéléért. 1724-ben megjelent egy bizottság a határok megállapítása céljából, mert a Pálost bérlő szegedi pásztorok és Csólyosnak kecskeméti pásztorai be-becsaptak egymás pusztájába. A villongást a határ közelében lévő vendégfogadó és egy kőkút okozta. Mindkettőre egyaránt számot tartottak Csólyos és Pálos puszta bérlői. A tanúk egy része azt vallotta, hogy a csárda és a kőkút mindig Csólyos földjén volt, mások viszont azt állították, hogy a vendégfogadó Páloshoz tartozott. A tanúkat gyakran megvesztegették, még az egyik határvizsgáló bírót is azzal vádolták, hogy a kőkutat azért akarta Csólyoshoz elragasztani, mert egy kecskeméti gazda ígért neki két tehenet és két lovat.”

Csodálatos fotókiállítás segítségével elevenedik meg a csólyospálosi futballtörténelem az öltözőépületben. Az ősidőkről írja a fentebb idézett könyv: „A játékosok szerelés hiányában mezítláb kergették a labdát. Miután az együttes bekapcsolódott a bajnoki küzdelmekbe, minden focista csukát és trikót kapott. Sem szertár, sem pedig szertáros nem volt, ezért saját felszerelését mindenki önállóan tartotta karban.”

 „A vidéki mérkőzésekre lovaskocsival utaztak. A távoli meccsek színhelyére ponyva nélküli teherautón vagy traktor által vontatott pótkocsin zötyögött a legénység. A hosszú út során a játékosok saját szórakoztatásukra daloltak, nótáztak. Fennmaradt egyik legkedveltebb indulójuk szövege: »Nincsen a világnak oly futballistája, mint mikor egy CSFC-s lemegy a pályára. Lemegy a pályára, startol a labdára, még az Isten, a jó Isten is lemosolyog rája. Lemosolyog rája, csókra áll a szája, hisz Jézus Krisztus is futball-labdát rúgott húszéves korában.«”„A hazai mérkőzések igazi népünnepélynek számítottak a faluban. Más szórakozás híján több száz néző zarándokolt ki a pályára vasárnaponként. A szurkolók bort vittek a meccsre, és egymást, valamint a derekasan küzdő játékosokat kínálgatták a találkozó közben és végén.”

„Egy-egy győztes csata után a publikum boldogan énekelte a Csólyospálosi Futball Club indulóját: »Nem lehet a CSFC-vel, nem lehet a CSFC-vel kikukoricázni. Megláthatja bárki, aki rá kíváncsi, hogy nem lehet a CSFC-vel, nem lehet a CSFC-vel kikukoricázni.«”

Egy falu életéről, szokásairól, jellemző viseletéről, humoráról kendőzetlen őszinteséggel mesélnek a puszta csapatképek. Ajánljuk figyelmükbe a következő néhány fotót a csólyospálosi házi gyűjteményből. A végére megláthatja bárki, aki rá kíváncsi, hogy… 

(Köszönjük Telek Máté csólyospálosi olvasónknak, hogy felhívásunkra jelentkezve figyelmünkbe ajánlotta a falu futballéletét.)

Hozzászólások

hozzászólás