Hármat vágott, helyzet nélkül

Albert Flórián szülőfalujában, Hercegszántón lázasan készülnek a Bács-Kiskun megyei
harmadosztály déli csoportjának tavaszi rajtjára. A felkészülés utolsó előtti állomásaként a Szeremle
ifivel csapott össze a csapat. A vasárnapi mérkőzés előtt két nappal András Sándor adott interjút.
A 39 éves középső hátvéd a fiatal hercegszántói csapat vezéregyénisége, csendes, nyugodt alkat,
szavának súlya van az öltözőben. A meccset sérülés miatt ki kellett hagynia, és a péntek esti edzésre
is civilben érkezett, egy maszek munka miatt jókora késéssel. Üzent a többiekkel, nem túl nagyok a
disznók, úgyhogy fél hétre, háromnegyed hétre már odaér.
Hányat vágott?
Hármat. Nyolcvan–kilencven kilósakat. Többen voltunk rá, az egyik tette a rénfára, a másik
forrázta, én meg pörköltem, beleztem, elosztjuk ilyenkor a feladatokat. Így is elment egy-egy
disznóval legalább egy óra.
Mennyiért vállalja?
Az attól függ. Ha egyedül vagyok, kétmázsás disznóért kérek tízezret. Ilyenkor, téli időszakban
szinte minden szombaton hívnak valahova, gyakran pénteken is.
Együgyű kérdés, de felteszem: milyen érzés disznót ölni?
Amikor ott vagy, nem mérlegelsz. Persze dolgozik az adrenalin. Disznóölő pisztollyal vagy
árammal megy a dolog, így azért humánusabb, mint késsel. Kis disznóhoz, malachoz viszont már
nem megyek, az lelkileg más.
Szép, hogy sérülten is kijött az edzésre.
Itt voltam kedden is, kicsit kitakarítottam az öltözőt. Ahogy melegszik az idő, jönnek elő a legyek
is, volt belőlük elég.
Mikor játszhat újra?
Talán a jövő hétre rendbe jövök. A múltkor egy vágásnál kiújult a lágyéksérvem, jó nagy példányt
kellett emelni, meghúztam magam.
Melyik volt a legemlékezetesebb meccse?
Néhány éve történt, Versenden játszottuk. Előző ősszel idehaza megvertük őket három egyre,
kemény meccs volt, azt ígérték, a visszavágón vér folyik majd. Ez egy baranyai csapat, a játékosok
kilencven százaléka roma. Az első félidőben szinte egyérintőznünk kellett, rögtön odarúgtak, csak
lábra mentek. A szünetben kettő egyre vezettek, mondta az edzőnk, hogy ebből elég, menjünk haza.
Mégis úgy döntöttünk, maradunk, és a végén mi győztünk három kettőre.
Hercegszántón a magyar vagy a horvát iskolába járt?
A horvátba. Apám magyar, anyám sokac, itt nem jelent gondot az együttélés. Néha igen jól jött,
hogy tudok horvátul.
Például mikor?
A délszláv háború után, amikor tömegével jártak át hozzánk a szerbek építőanyagért, cementért,
paláért, drótért. Odaát nem kaptak semmit. Rendes állásom szerint a helyi vasboltban vagyok eladó,

akkoriban volt forgalom bőven.

Albert Flórián szülőfalujában, Hercegszántón lázasan készülnek a Bács-Kiskun megyei harmadosztály déli csoportjának tavaszi rajtjára. A felkészülés utolsó előtti állomásaként a Szeremle ifivel csapott össze a csapat. A vasárnapi mérkőzés előtt két nappal András Sándor adott interjút. A 39 éves középső hátvéd a fiatal hercegszántói csapat vezéregyénisége, csendes, nyugodt alkat, szavának súlya van az öltözőben. A meccset sérülés miatt ki kellett hagynia, és a péntek esti edzésre is civilben érkezett, egy maszek munka miatt jókora késéssel. Üzent a többiekkel, nem túl nagyok a disznók, úgyhogy fél hétre, háromnegyed hétre már odaér.

– Hányat vágott?
– Hármat. Nyolcvan–kilencven kilósakat. Többen voltunk rá, az egyik tette a rénfára, a másik forrázta, én meg pörköltem, beleztem, elosztjuk ilyenkor a feladatokat. Így is elment egy-egy disznóval legalább egy óra.

– Mennyiért vállalja?
– Az attól függ. Ilyenkor, téli időszakban szinte minden szombaton hívnak valahova, gyakran pénteken is.

– Együgyű kérdés, de felteszem: milyen érzés disznót ölni?
– Amikor ott vagy, nem mérlegelsz. Persze dolgozik az adrenalin. Disznóölő pisztollyal vagy 
árammal megy a dolog, így azért humánusabb, mint késsel. Kis disznóhoz, malachoz viszont már nem megyek, az lelkileg más.

– Szép, hogy sérülten is kijött az edzésre.
Itt voltam kedden is, kicsit kitakarítottam az öltözőt. Ahogy melegszik az idő, jönnek elő a legyek is, volt belőlük elég.

– Mikor játszhat újra?
Talán a jövő hétre rendbe jövök. A múltkor egy vágásnál kiújult a lágyéksérvem, jó nagy példányt kellett emelni, meghúztam magam.

–Melyik volt a legemlékezetesebb meccse?
– Néhány éve történt, Versenden játszottuk. Előző ősszel idehaza megvertük őket három egyre, kemény meccs volt, azt ígérték, a visszavágón vér folyik majd. Ez egy baranyai csapat, a játékosok kilencven százaléka roma. Az első félidőben szinte egyérintőznünk kellett, rögtön odarúgtak, csak lábra mentek. A szünetben kettő egyre vezettek, mondta az edzőnk, hogy ebből elég, menjünk haza. Mégis úgy döntöttünk, maradunk, és a végén mi győztünk három kettőre.

– Hercegszántón a magyar vagy a horvát iskolába járt?
– A horvátba. Apám magyar, anyám sokac, itt nem jelent gondot az együttélés. Néha igen jól jött, hogy tudok horvátul.

– Például mikor?
A délszláv háború után, amikor tömegével jártak át hozzánk a szerbek építőanyagért, cementért, paláért, drótért. Odaát nem kaptak semmit. Rendes állásom szerint a helyi vasboltban vagyok eladó, akkoriban volt forgalom bőven.

A TELJES KÉPGALÉRIÁT IDE KATTINTVA NÉZHETI MEG!

Hozzászólások

hozzászólás