Hátsó füves 2015 – vége

Szöveg: Csillag Péter

„»Másfél millió lépés a magyar pályákon« – a Rockenbauer Pál-féle emlékezetes országjáró televízió-sorozat után ezt a címet is adhatnánk annak a vállalkozásnak, amelybe belefogtunk a tavaszi idény kezdetével. Útnak indultunk, hogy felkeressük azokat az elfeledett csapatokat, faluszéli pályákat, sokat látott öltözőket, amelyeknél érezni: a magyar futball és a magyar valóság durván és gyönyörűen egymásba ér.”
“Hátsó füves 2015 – vége” bővebben

“Gondok kése húsunkba vág” – villanások egy cigány csapat életéből

Fotók: Reviczky Zsolt

Különleges vállalkozásba fogott Reviczky Zsolt fotóriporter: tavaly május óta jár a Nógrád megyei, cigány csapatként emlegetett Kálló mérkőzéseire. Azt gondolta, példát mutathat a sport integráló szerepére, tapasztalatai azonban ennél sokkal ellentmondásosabbak. Elidegenítés, esélytelenség, kívülről és belülről is zárt ajtók, kitörési és betörési lehetőségek, rendőrsziréna, hajnali munka és családszeretet egy fokozottan hátrányos helyzetű faluban – villanások fényképben és szövegben. ““Gondok kése húsunkba vág” – villanások egy cigány csapat életéből” bővebben

Lipót pékvezére a 62. percig bírta…

Fotók: Móricz-Sabján Simon
TELJHATALMÚ MECÉNÁS a helyi csapatnál Tóth Péter, az országos hírű pékség tulajdonosa, a falu kérésére mégis visszalépett az NB III-tól

Teljhatalmú mecénás a lipóti csapatnál Tóth Péter, az országos hírű pékség tulajdonosa, a falu kérésére mégis visszalépett az egyesület az NB III-tól. Különös történet a Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályból káprázatos álompályákról, egy hihetetlen edzőváltásról és a rabjának meccset vezető börtönőrről. “Lipót pékvezére a 62. percig bírta…” bővebben

Futball a honfoglalók nyilai árnyékában – videóval!

Nem jött el az ellenfél, az öttömösi játékosok a spárgaföldeken dolgoznak, így a Csongrád megyei IV. osztályú Ópusztaszer ölébe hullott a három pont. Sovány vigasz a települést megtépázó, háztetőket lebontó, kispadokat felborogató, félelmetes vihar után. A helyi csapatot az Árpád vezér TSZ egykori sofőrje alapította, és a falubeliek honfoglaló őseink nevezetes földjén, a híres tanyavilág közepén azóta is hétről hétre futballoznak. Feltéve, hogy van ki ellen. “Futball a honfoglalók nyilai árnyékában – videóval!” bővebben

Az 588. számú ház titkai

Solti látogatás az Olaszországot meghódító edző, a tragikus sorsú, Auschwitzban elhunyt Weisz Árpád gyökerei nyomában. A kisváros emlékei a zsidó temetőből, a valamikori 588. számú házból és a református templom tornyából. Helyszíni riport, különleges dokumentummal: itt a legendás edző születési anyakönyvi kivonata. “Az 588. számú ház titkai” bővebben

Meccs a kastélyablak alatt

Fotók: Móricz-Sabján Simon

Interjú Károlyi György párizsi nagykövettel, aki Franciaországból visszatérve felújította és kulturális találkozó központtá alakította családja fehérvárcsurgói kastélyát. A falu pályáját az államosítás után a kastélyparkba telepítették, és a műemlékvédelem évtizedes tiltakozása ellenére a mérkőzéseket azóta is ott játssza a csapat. A parkrekonstrukció azonban új helyzetet teremtett, a grófot pedig szokatlan kihívás elé állította: a kiköltöztetéssel együtt új pályáról kell gondoskodnia, hogy ne maradjon otthon nélkül a Fejér megyei II. osztályban szereplő Fehérvárcsurgó.

“Meccs a kastélyablak alatt” bővebben

Labdázás a gróf kertjében

Fotók: Móricz-Sabján Simon

Az arisztokrata világ és a megyei labdarúgás gyönyörű találkozásának színhelye Fehérvárcsurgó: a 19. században épült Károlyi-kastély parkjában játssza mérkőzéseit a falu Fejér megyei II. osztályban szereplő csapata. A csodálatos fekvésű pálya utolsó heteit éli, hamarosan 240 millió forintos parkrekonstrukció áldozata lesz.

“Labdázás a gróf kertjében” bővebben

Az elfeledett tribün

Az első világháború előtt Magyarország egyik legszebb tribünjének számított a kolozsvári falelátó, amelyet – bármily hihetetlen – mind a mai napig meg lehet csodálni. Csak éppen nem az erdélyi nagyvárosban, hanem a közeli faluban, Aranyosgyéresen…

„Stadionul Mechel”  – hirdetik a kopott betűk a kékre festett, tömör, lelakatolt vaskapu fölött. Gondnok, portás, csöngő sehol, odabent három korcs kutya cincál valami húsmaradékot. Csupán a bejáratra ragasztott üzenet tanúskodik életről: sport iránt érdeklődő hat–nyolcéves gyermekek jelentkezését várják fociedzésre. A kapu résein azonban be lehet lesni, és a betonkerítéssel körülvett sporttelep közepén bizony ott magasodik teljes szépségében a kárpát-medencei futballépítészet gyöngyszeme, az aranyosgyéresi fatribün.
Vagy helyesebb így mondani: a kolozsvári. Elvégre évszázados fennállása első felében a harmincöt kilométerre fekvő erdélyi nagyvárost ékesítette az ódon hangulatú nézőtér, amelynek története a maga nemében egyedülálló. A Ferencváros 1911. februárjában átadott, faszerkezetes Üllői úti stadionjának mintájára, a legapróbb részletekre is odafigyelve tervezte Kovács Gyula építész. A Sétatér mögött, az egykori tűzifatelepen kialakított pálya a korabeli Magyarország egyik legmodernebb sportlétesítményének számított, az ezerötszáz férőhelyes tribün alatt kialakított öltözőkben például meleg vizes zuhanyzó is szolgálta a játékosok kényelmét. A nap pedig sem délelőtt, sem délután nem sütött a futballisták szemébe, ugyanis Koncz Rudolf korabeli labdarúgó személyes tapasztalatain alapuló kérésére a pályát észak-déli irányban alakították ki (hol voltak akkor még a vonatkozó UEFA- és FIFA-ajánlások!).
Kolozsvárt az ezerkilencszázas évek elején virágzó sportkultúra jellemezte – ennek nemzetközileg jegyzett bizonyítéka Somodi István magasugró 1908-as olimpián nyert ezüstérme –, a város megérett egy tisztességes, megfelelő méretű lelátóval ellátott atlétikai és futballstadionra, és az 1911. szeptemberi megnyitó mérföldkő volt a későbbi nagy sikerek felé vezető úton. Ha a futballt nézzük, a sporttelep aranykorát a második világháború idején élte, amikor az 1941-es felújítást követően otthont adott a magyar bajnokságba betagozódó Kolozsvári Atlétikai Club NB I-es mérkőzéseinek, így az 1943–1944-es idény bronzéremmel végződő diadalmenetének (ugyanabban a szezonban a Ferencváros elleni, elveszített Magyar Kupa-döntő kolozsvári visszavágóját a semlegesnek számító KEAC-pályán rendezték tízezer néző előtt).
Aztán változtak az idők, Kolozsvár újra Cluj lett, a Kolozsvári Atlétikai Club szép csendben megszűnt, és az ötvenes évek végén úgy döntöttek a városvezetők, hogy a míves falelátó sem illik a román szocreál építészeti vonalba. Szétszedték, lebontották a régi tribünszerkezetet, a kiugró elemekkel tagolt, valódi ácsremeknek számító tetőt, a sokat látott tartógerendákat és -oszlopokat, a nézőtéri lépcsők elé épített, díszes fakerítést. Kellett a hely a modern betonteknőnek, az Universitatea csapata számára emelt új városi stadionnak, amely aztán 1960-tól több mint ötven évig szolgált komor színhelyéül a román első és másodosztály között ingázó együttes küzdelmeinek, hogy aztán 2011-ben átadja a helyét a felesleges stadionberuházás monumentumának, a hétről hétre maroknyi U-szurkolót magába szippantó harmincezres gigaarénának.


Hogy mi lett a régi falelátóval? A régió futballviszonyait ismerve szinte mesébe illő módon megmaradt, elemeit máig nem tisztázott ötlettől vezérelve átszállították annak idején Aranyosgyéresre, és mint egy legovárat, újra összerakták. Sajnos nem az eredeti formájában, jó néhány értékes fadarab „lepotyoghatott” a teherautókról, ráadásul a költözés után már nem vesződtek a díszes részletek helyreállításával sem.
Ám ha kisebb, egyszerűbb is a réginél, a tribün őrzi száznégy éves őse vonásait, jellegét. A hivataltól műemléki védettséget kapott, és ügyének felkarolására Killyéni András kolozsvári sporttörténész tavaly minikonferenciát szervezett, ami azért is lényeges, mert a megszűnt aranyosgyéresi sodronygyárral együtt a sporttelepre is rátenyerelő gyanús orosz vállalat nem tűnik felelős gazdának. Kár lenne, ha veszendőbe menne a századelő magyar futballjának csodálatosan megmaradt emléke.

Kiabálós Bözsi nénitől rettegnek a bírók – videóval!

Nincs futballban jártas ember Békés megyében, aki ne hallott volna még Bözsi néniről, vagy ahogy a magyarbánhegyesi asszonyt a pályák mellett emlegetik, kiabálós Bözsi néniről. Alakját legendák övezik, felvágott nyelvéről, esernyős bírókergetéseiről megyeszerte történetek sora kering. A 76 éves, csupa tűz „szurkolóboszit”, Farkasné Jakab Erzsébetet otthonában kerestem fel, hőstetteiről kérdezni sem kellett.

“Kiabálós Bözsi nénitől rettegnek a bírók – videóval!” bővebben