Kehidakustányon a világ egyetlen magyar eredetű hagyományos sportága, a gombfoci a témánk. Nem mernénk állítani, hogy a fürdőjéről híres település a nemzetközi gombfociélet központja, ám ahogyan az igazi labdarúgásban is a hátsó füveseket járjuk a csillogó arénák helyett, úgy a Kossuth utcai ház mögött található garázst is örömmel kerestük fel a vidéki futballkultúra eldugott kincseit kutató biciklis országjárásunk során. Mert bizony a téglával rakott falon nem mindennapi házi gyűjtemény látható.
Megelevenedik a huszadik századi magyar futballtörténelem, olyan házilag összeállított csapatok sorakoznak itt, mint az 1959-es bajnok Csepel, az 1964-ben KEK-döntős MTK vagy a Zalaegerszegi TE klubtörténeti együttese, az első NB I-es bajnoki szezonját futó, 1972-es gárda. Különlegességként néhány tematikus válogatott is helyet kap a kiállításon, így a bányászfutballisták all star csapata (olyan nevekkel, mint Ilku, Szojka, Lazaridisz), a minden idők legjobb magyar légiósaiból kialakított tizenegy (Király, Bálint, Lisztes, Détári, Nyilasi és a többi) vagy a Kontinenesek kiválóságai fantázianévvel illetett álomcsapat (köztük Csha Bumgun, Chumpitaz vagy Samuel Eto’o).
A kiállítás gazdája az ötletekből kifogyhatatlan Tóth István, akiről már a Hátsó füves sorozat két évvel ezelőtti látogatása alkalmából is esett szó kerti játéktalálmánya miatt. S hogy honnan a vonzalom a futball műanyag változata iránt? A történet 1974-ig, a kalocsai katonaidőkig nyúlik vissza.
„Az első század zászlóalji épületének végében volt egy nagyobb terem, ott zajlott minden nap négytől hatig a fegyvertisztítás. Eleinte még bíbelődtünk a fegyverekkel, aztán amikor láttuk, hogy nem olyan szigorú az ellenőrzés, felvonalaztuk a teremben lévő pingpongasztal felét, és nekiálltunk gombfocizni. Fúrtunk egy lyukat a bejárati ajtón, hogy kijelölt megfigyelőnk szemmel tarthassa a folyosót. Ha látta befordulni a századparancsnokot harminc méterre, a kanyarban, azonnal riasztást adott, mi villámgyorsan letakarítottuk a pingpongasztalt, leültünk a fegyverek mellé, és heves munkát mímeltünk.”
„Egyik délután saját csapatom, a Honvéd játszott a Legia Warszawával, és akkora izgalom lett úrrá a teremben, hogy még az őr is elhagyta helyét, a meccset figyelte. És akkor nyílt az ajtó, belépett Tóth-Péli hadnagy. Döbbenten fogadta a látványt, hogy fegyvertisztításnak nyoma sincs, ellenben ádáz gombfocicsata zajlik. Mérgében lesöpörte az asztalról a játékosokat, és elkobozta őket.”
„A dolognak fele sem volt tréfa, álmatlanul forgolódtam éjszakákon át, a Honvéd fogságba esett. Valamit muszáj volt tennem. Kivártam a hétvégét, megkértem a századparancsnoki irodába bejáratos írnokot, hogy nézzen körül a fiókokban. Megtalálta az íróasztalban, mire én besurrantam, és jogos tulajdonosként visszaloptam a Honvédot. Így történt hát Puskás őrnagy kiszabadítása a magyar honvédség karmai közül.”
