Rohanó évszázadok – beszélgetés Mocsai Tamással a felsőmocsoládi kastélyban

„Mi nem helyszínt biztosítunk, hanem vendégül látunk, hogy a látogató is el tudja felejteni ezt a rohanó századot” – hirdeti honlapján az 1814-ben épült felsőmocsoládi Bánó Mária Kastélyszálló, amelyet az államosítást követő évtizedek után, a kilencvenes években visszavásárolt a család, ma már gyönyörűen felújított állapotban idézi a hajdan virágzó uradalmi központ hangulatát. Anyai ágon a valamikori kastélytulajdonosok leszármazottja Mocsai Tamás, a korábbi 119-szeres magyar válogatott kézilabdázó, a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője, a 390 lakosú Felsőmocsolád polgármestere. Miután kisétálunk vele az immár csapat nélküli futballpályához, a patinás épület főszárnyában kínál minket hellyel.


A futballpálya is a családi birtokhoz tartozik?
Valamikor a kastélypark teniszpályája volt ezen a területen, az ötvenes években kertészetet üzemeltettek itt, a labdarúgók a hatvanas években költöztek át a vásártéri pályáról. Csapat már tíz éve nincsen, a kastély szomszédságában lévő sportteret azonban egyelőre meghagyjuk. Szoktak rajta kispályázni a helyiek, meg aztán, ki tudja, hátha egyszer újra szükség lesz rá.
Van remény?
Nem sok. Felvetődött korábban a csapat újraindításának gondolata, de be kellett látnunk, fiatalok hiányában a terv nem megvalósítható. Pedig a labdarúgásnak falusi közegben összekovácsoló ereje van, az emberek egész héten a meccset várják, amely aztán alkalmat teremt a találkozásra, a kommunikációra.
Iskola?
Megszűnt, Mernyére járnak át a gyerekek. A falu túlkoros, hiába a gyönyörű környezet, a fiatalok elhagyják a települést, éppen ezért olyannyira fontos a munkalehetőség megteremtése. A kastély fenntartása nyolc-kilenc helyinek ad megélhetést, akadnak mezőgazdaságban dolgozók, más viszont nincsen. Ha körbemegyek a faluban, nehéz szívvel látom, milyen körülmények között élnek az emberek, sokan azért küzdenek, hogy a mindennapjaikat túléljék. Polgármesterként próbálom segíteni, támogatni őket.
Milyenek Felsőmocsolád kilátásai?
Ha a fiatal családok számára stabil hátteret, jövőt biztosít a falusi életforma, megállítható lenne a hátrányos helyzetű falvak elsorvadása, kihalása.
Mit gondol, miért a futball lett a legnépszerűbb sportág, és nem a kézilabda?
Könnyen átlátható játék, viszonylag egyszerű szabályokkal. Szabad téren a kézilabdát sok helyen csak betonos pályán lehet játszani, ami pedig nem tesz jót az ízületeknek.
Ha jól tudom, ígéretes labdarúgónak indult.
Nyolcévesen kezdtem a Hidegkútban, aztán amikor kiköltöztünk Németországba, sokáig párhuzamosan kézilabdáztam és futballoztam a TBV Lemgóban. Egyik nap ilyen, másik nap olyan edzésen vettem részt, aztán egyre több lett a kézilabda, és egyre kevesebb a labdarúgás, mígnem tizenhat évesen végleg elköteleződtem a kézilabda mellett. De mindmáig szeretek focizni, a kézilabda legjobb bemelegítő sportjának tartom.