Somogyi futballromantika: lánykérés a kezdőkörben

Ami Argentínának a Boca–River, Skóciának a Celtic–Rangers, Spanyolországnak a Real–Barca, Somogy megyének a Tóti–Buzsák. Biciklitúránk újabb hétvégéjén, Lengyeltóti dombjai alatt ismét megcsillan a vidéki futball varázsa.

Évtizedeken át küzdöttek a településen a dimbes-dombos somogyi táj súlyos hátrányával: a terep alkalmatlan a futballozásra. Elkeseredésükben drasztikus lépésre szánták rá magukat a tóti atyafiak, a Népsport 1962. április 5-i száma ezt írta: „Az sem mindennapi látvány, ami Lengyeltótiban fogadja az idegent. A faluban alig találtak egy pályára való, aránylag sík területet, ahol a futballisták otthonra találtak. A partvonaltól két-három méterre a pálya egész hosszában 8-10 méterrel lejjebb van a föld színe.”

„Jöjjön a földgyalu – döntöttek a sportvezetők. És a somogyi sport első számú barátja meg is jelent: napokon keresztül fúrta, faragta az egyik domboldalt, közben működésbe léptek a dömperek, és ott, ahol nemrégiben a futópályát még a képzelet szüleményének gondolták a lengyeltótiak, az ember és a gép közös erejével hamarosan elkészül a futópálya. Igaz, lebontottak a feltöltés céljára egy fél hegyet, de – megérte.”

Nekik mindenképpen… Tavaly májusban ritka jelenetnek lehetett tanúja a helyi publikum: Szekeres Gergő lengyeltóti futballista az Öreglak elleni bajnoki előtti percekben, a pálya közepén kérte meg barátnője, Pintér Krisztina kezét.Becsöngetünk a Lengyeltótiban élő párhoz a Buzsák elleni rangadó előtt, hogy utánajárjunk a szokatlan történet hátterének. Gergő most csak nézőként készül a meccsre, keresztszalag-szakadása miatt sem a csapatnál, sem munkahelyén nem számíthatnak rá – rendőrként dolgozik, az elmúlt években rendszerint a határnál teljesített szolgálatot. Krisztina bolti eladó a Lidlben, és mint szépen gömbölyödő hasán is látni, anyai örömök elé néz.  „Esküvőről még nem beszéltünk. Előbb szülessen meg egészségben a gyerekünk. Augusztus nyolcadikára vagyok kiírva, kisfiú lesz.” Vőlegénye vigyorogva teszi hozzá: „Focista.”

„Valami nagy durranást akartam. Krisztina járt ki a meccsekre, gondoltam, meglepem” – meséli Gergő olyan magától értetődő lazasággal, mintha csak a Valentin-napra vásárolt rózsaszál ötletét részletezné. Krisztina mosolyog: „Hát, sikerült a meglepetés… Nem sejtettem semmit. Május nyolcadikán volt a mérkőzés, előtte két nappal ünnepeltem a születésnapomat. Az edző kérte, hogy ebből az alkalomból végezzem el én a kezdőrúgást. Két oldalt felsorakoztak a csapatok, aztán egyszer csak elindult a hangszóróból közös számunk, John Legendtől az All of Me. Kilépett a sorból Gergő, letérdelt elém, és megkérdezte, hozzá megyek-e feleségül.” A nappali kanapéjáról sietve érkezik a figyelmeztetés: „A választ se hagyd ki…”

Hogy miként lobbant lángra a szerelem? Krisztina elmondása szerint a szikrát a rokonok gyújtották: „Az én nagynéném és az ő anyukája úgy gondolta, hogy összepasszolunk. Négy évvel ezelőtt, február kilencedikén volt Öreglakon egy kispályás teremtorna, átkísért a nagynéném, és bemutatott Gergőnek. Mi meg megtetszettünk egymásnak.”

Még elcsípjük a pályán az ifimeccs végét, abszurd jelenet fogad: egy lecserélt játékos a pályáról lefelé menet sértődötten húzná le magáról a mezét, csapattársai szaladnak utána, hogy visszaráncigálják rá. A helyi Balotelli duzzogva lenyugszik, fújásra már mosoly ül az arcokon.

Csata előtti zajok, stoplicsattogás, lármás buzdítások, edzői vezényszavak szűrődnek ki a felnőttek öltözőjéből. Aztán ismerős alak bukkan elő a játékvezetői öltöző ajtajában. „Te, ez nem az izé?” – veri oldalba társát egy lengyeltóti drukker.

Dehogynem, ő az: Posza Zsolt, a Siófok, a Győr, az Újpest és a Vasas korábbi válogatott kapusa 39 éves fejjel bírónak állt, tavaly nyár óta Somogy megyében fúj. Neki jutott a megtisztelő, ám annál hálátlanabb feladat, hogy levezesse a megyei másodosztály csúcsrangadóját.

Elfogulatlansága felől nem lehet kétség: a buzsákiak esküsznek rá, hogy a tótiakat nyomja, a tótiak buzsáki hátszéltől tartanak. 

„Köszöntöm a vendégcsapat vezetőit, szurkolóit és játékosait. A mai napon szomszédvárak találkozójára kerül sor” – visszhangzik a dombok között Apáti Zoltán hangja. Nélküle nem kezdenek itt mérkőzést, kockás füzete valóságos sportlexikon, hétről hétre részletes statisztikákkal segíti a közönség felkészítését. A 68 éves bemondó a kilencvenes években 210 megyei mérkőzést közvetített a helyi tévének, sportriporteri pályája csúcsaként 1993 szeptemberében a Siófok–Ferencváros NB I-es mérkőzést kommentálta.

„Egyperces gyászszünettel emlékezünk és búcsúzunk Matucza Balázs buzsáki játékos és Bándi András labdarúgónk nagyapjától, Matucza Istvántól, aki az elmúlt napokban távozott közülünk. Pista, nyugodj békében!”

Rangadóhoz méltó az iram, az pedig az első percek után világossá válik, nem ma virrad fel a tóti–buzsáki barátság napja. „Dőlnek ezek jobbra-balra, mint a kuglibábuk” – jegyzi meg valaki a sokadik bokacsattanás után. Idős szomszédja kimértebben fogalmaz: „Igen kemény mérkőzés. Hellyel-közzel durva.”

Szegény Posza sporttárs kap hideget-meleget – vasárnapi csendélet a nagy fa alatt.

Nemzedékről nemzedékre öröklődő hagyomány, hogy az első félidőben támad Lengyeltóti hegynek lefelé. Hiába jött a hatvanas években a földgyalu, a pálya ma is erősen lejt. Egy mérnök nemrég megállapította, a különbség az egyik alapvonaltól a másikig éppen egy kapu magassága.

Nem zavarták a furcsa terepviszonyok a legnagyobbakat sem: 1954-ben az Aranycsapat is játszott a domboldalba robbantott lengyeltóti pályán. A képen szemben Kocsis, Czibor, Budai.

Bő félóra után 2–0-ra megy a Tóti, úgy tűnik, a győzelem zsebben. „Még a nap is kisütött” – húzza meg sörösüvegét egy vidám hazai szurkoló. Néhány méterrel arrébb álló buzsáki vetélytársa bajsza alá dörmögi:  „Csak nem nekünk…” 

„Mennyi?” – kérdezi ráérősen a szünet közeledtével Schmida István, az első félidő hőse, a két tóti gól szerzője. Jövőre lesz negyvenéves, tizenéves volt még, amikor bemutatkozott a felnőttben, sohasem csalta meg a klubszíneket, tekintélye kikezdhetetlen. A partjelző nem siet, komótosan nézi meg óráját, és lelkiismeretesen tájékoztatja beszélgetőpartnerét: „Öt.” 

Egy átöltözésen már túl van az asszisztens, zsúfolt délutánjának elején még az ifimeccsen volt szükség a pontosságára. Szidhatja őt bárki kék dresszben, piros dresszben, régi tapasztalatból tudja: nem a ruha teszi, ha nem nyert.

Andrij Hrin táncol ki az alapvonalon túlra. A Lengyeltóti légiósa egy Kijev környéki faluból származik, az Arszenal Kijev ígéretes tehetségeként 13 évesen ukrán korosztályos válogatott volt, egy sérülés miatt azonban le kellett számolnia nagy álmaival. Nagybátyja tanácsára próbált szerencsét Magyarországon, Fonyódon lakik kollégiumban, barátkozik a magyar nyelvvel, dolgozni szeretne, és nem titkolt célja, hogy legalább egy NB III-as csapatban megvesse a lábát. Ukrajnában a háború miatt kilátástalan a fiatal játékosok jövője, a másodosztályban havi 15 ezer forintnak megfelelő pénzt lehet keresni.

Buzsáki szabadrúgás. Eddig jó…

Családi boldogság: fának támasztani a biciklit, leteríteni a plédet és belefeledkezni a somogyi derbibe. 

A megyei futball szépsége: itt mindenkinek van egy dobása.

Szünet után feljön a Buzsák. A szépítő gólt követően Sipos Zoltán, a Lengyeltóti civilben földrajz-testnevelés szakos tanárként dolgozó elnöke sejteti, az elmélet és a gyakorlat is a kisujjában van: „Örülhetünk, ha megússzuk 2–2-vel.” A 80. percben már annyi…

Félig teli vagy félig üres? – lengyeltóti férfidilemma.

Zrínyi kirohanása… Egyre idegesebben figyeli az eseményeket Zrínyi Miklós, a lengyeltóti régi-új edzője. A télen sokadjára visszahívott szakember mindig kész segíteni, abban azonban nem biztos, hogy feljutás esetén is ő vinné tovább a csapatot. Neves történelmi névrokonai említésére elkomorul az arca: a Szigeti veszedelmet úgy bevasalták rajta annak idején székesfehérvári iskolájában, hogy a témáról ma már nem szívesen beszél. Aztán amikor meccs után búcsúzunk tőle, csak kibújik belőle a tipikus edzői kérdés: „Arra azért kíváncsi lennék, vajon ha nem rohan ki Zrínyi Miklós, tudta volna-e tartani a várat…”

Arra bizony ő is kíváncsi lett volna. A sokat látott lengyeltóti szurkolónak ma be kell érnie a pontszerzés keserédes élményével: hiába vezette csapatát támadásra Zrínyi, a második félidőben csak kibrusztolta Buzsák az ikszet.

Vége a csatának, a seregek szétszéledtek, zászlók bevonva.

Lassan alkonyodik, csend borul a futballpályára. Csak a domboldalról szedegetett sörösüvegek koccanása töri meg a tóti táj nyugalmát.

Hozzászólások

hozzászólás