Marcalit útba ejtve felkeressük Bene Józsefet, a 76-szoros válogatott csatár, Bene Ferenc testvérét. Az Újpesti Dózsa nyolcszoros bajnok csatára, az 1964-es tokiói olimpia bajnoka a Marcali MEDOSZ-ban kezdte pályafutását, de a családban volt kitől tanulnia a futballszeretetet: bátyjai közül az 1931-ben született László és a nála két évvel idősebb, 1942-es József is futballozott.
Amikor a nyugdíjas matematika-fizika szakos tanár csöngetésünkre ajtót nyit Csomós Gergely utcai házában, rögtön szembetűnik a rokonság: kerek arcformája, derűs tekintete, jellegzetes vonásai kísértetiesen emlékeztetnek a számunkra már inkább csak fényképekről ismert újpesti csillagra. A négy testvérből csak József él, Irén és László után 2006-ban Ferenc is távozott.
„Balatonújlakon születtünk mind a négyen, később költöztünk Balatonkeresztúrra, hogy iparos édesapánk vasúttal járhasson dolgozni a környékre – meséli vendéglátónk, miközben a családi albumból előveszi Ferenc keresztúri esküvőjének fényképeit. – Öcsém hamis papírral játszotta első mérkőzését. Bátyám, László már a Marcaliban futballozott, Tabra készültek idegenbe, az ificsapat azonban csak tíz emberrel tudott volna kiállni. Mondta, vegyék fel az öcsémet út közben, Balatonkeresztúron, majd valaki más igazolásával teszik be. Később, amikor már szabályosan akarták szerepeltetni, kiderült, tizenkét-tizenhárom évesen még nincs annyi idős, hogy az ifjúsági bajnokságban pályára léphessen, az igazolásán át kellett írni a születési dátumát 1944 decemberéről májusra. Nyolcadikos korában már a felnőttben játszott, első mérkőzésén éppen a legendás Deák Ferenc ellen, aki akkoriban a Siófokban vezetett le.”
Miközben tovább lapozgatjuk a féltve őrzött családi fotóalbumot, fény derül arra is, miért kellett Ferencnek idejekorán elhagynia Marcalit: a helyi középiskolában kifogott egy futballgyűlölő tanárt, beilleszkedési problémái miatt egy hónap elteltével kénytelen volt váltani, Kaposváron folytatta tanulmányait. Csapatot is cserélt volna azonnal, csakhogy az átigazolási szabály kimondta, aki idény közben hagyja el klubját, csak a következő szezonban léphet pályára.
A türelem gólokat termett, Bene Ferenc hamar közönségkedvenc lett az NB III-as Kaposvári Kinizsiben: „Miután Máza-Szászvár ellen megsérült, és bementem hozzá a kórházba, hatalmas zacskó csokoládét nyomott a kezembe. Mind a látogatóitól kapta… Más alkalommal egy platós kocsi oldalán láttam felírva: »Bene–Székesfehérvár 2:0«.”
S hogy miként vitték el Kaposvárról? „Én is ott voltam a megbeszélésen, ezért pontosan tudom, mi történt. Leutazott egy újpesti játékosmegfigyelő Kaposvárra, és nehogy híre menjen a találkozónak, a helyi rendőrkapitányságon tárgyalt Ferivel, aki a tizenhatot éppen csak betöltötte. Neki egy kikötése volt: ha aláír Újpestre, hadd lásson élőben egy nagy nemzetközi meccset. Így aztán kivitték 1961-ben a Honvéd–Flamencóra. Persze a Kaposvári Kinizsi drukkerei szagot fogtak, és egy kicsit el is bizonytalanították, amikor azt mondogatták neki: »Itt Ferike voltál, ott sokadik senki leszel!«” Nem lett igazuk…
De vissza a családhoz… Bene József elérzékenyülve idézi fel édesanyja, Mária néni emlékét, aki szívét-lelkét kitette a családért, ha pedig Zalaegerszegen játszott a Dózsa, mérkőzés után megvendégelte a hazafelé tartó újpesti játékosokat maga sütötte túrós vagy káposztás rétessel. Ferencnek a csirke volt a kedvence, de soha sem ült le az asztalhoz: „Inkább csak tunkolt. Gyorsan fogott rajta az étel, elég volt ránéznie a sültekre, már szaladt fel rá egy-két kiló. Nem akarta felvenni a páncélt.”
A marcali Bene-ház nappalijában néhány vidám fénykép segítségével megelevenednek a Badacsonyba túrázó fiúk régi tréfái, és persze sok szó esik Ferenc elkötelezettségéről. „Volt Kocsisnak egy híres, ollózós gólja. Addig nem nyugodott, amíg meg nem tanulta a mozdulatsort. Talált az udvaron egy szénakazlat, szétterítette, és órákig dobálta magát rajta.”
Az 1958–1959-es tablón Bene László és Bene Ferenc is szerepel a Marcali Traktor SK csapatában, de a Marcali mellett pályafutása során a Balatonkeresztúrban és a Kaposvári Dózsában is futballozó Józsefnek is bőven jutottak öccsével közös meccsélmények. És nem csak azokra a kölyökmeccsekre gondolunk, amelyeket a szerény körülmények között, a valamikori uradalmi majort tíz-tizenöt családdal megosztó Benéék vívtak még Keresztúron a környékbeliekkel.
Az országos hírű játékos erősen kötődött Marcalihoz, amikor csak tehette, hazalátogatott, sőt az Újpesti Dózsát is többször levitte játszani egy-egy barátságos meccsre, cserébe egy jó vacsoráért. Közös csapatfotón is szerepelt a három fivér, Ferenc a labdát szorítja, a jobbján József, mellette, gyér hajjal László.
Mi több, olyan is előfordult, hogy a Marcali Vörös Meteor–Újpesti Dózsa mérkőzés előtt a csapatkapitányi kézfogásnál Bene Ferenc és Bene József nyújtotta egymásnak a jobbját…
Már a kapuban állunk, amikor Bene József előáll egy szerény kívánsággal. Büszke nagypapaként szeretné, ha megemlítenénk tízéves Dani unokáját, aki a Marcali korosztályos csapatának tehetségeként igyekszik továbbvinni a gazdag családi futballörökséget. Örömmel teszünk eleget kérésének.
Végül előkerül a garázsból a legutóbb ősszel használt piros Csepel bicikli, Bene József kiteker velünk a marcali pályáig, búcsúzóul pedig útba igazít minket következő állomásaink, Nikla, Táska, Lengyeltóti felé.