Amerikai sportok
21 órája

NBA: újra nyerő szériát épít az Oklahoma, az Atlanta idegenben verte meg a Warriorst

A New York feltámadt, és véget vetett a Portland nagy sorozatának.

NHL: kapusbravúr Bostonban, hosszabbítás Salt Lake Cityben, kiütés San Joséban

A Winnipeg Jets két nappal azután, hogy megszakította 11 mérkőzéses nyeretlenségi sorozatát, újabb győzelmet aratott.

Remeklő védelmének köszönhetően a Patriots legyőzte a Chargerst – videó

A New England védelme hat sackig, a Los Angeles pedig mindössze három pontig jutott.

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

A három TD-s Josh Allen vezérletével 33 év után idegenben nyert rájátszásmérkőzést a Bills.

NHL: tíz (!) gólt rámolt be a Rangers kapujába a Bruins

Marat Husznutgyinov egymaga öt találatban játszott szerepet.

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Óriási csatában győzött a Cavs, nyerni tudott a Bulls is.

25 pontos utolsó negyeddel, hatalmas fordítással verte meg a Packerst a Bears – videó

A Bears a félidőben 18 pontos hátrányban volt, de ismét működött Caleb Williamsék mágiája.

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

A remény és a lemondás szimfóniája Pittsburghben, rekorddöntés Clevelandben.

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Az NFC Déli csoportjában is lesznek még izgalmak, és nem is feltétlenül dől el a továbbjutó a Tampa Bay–Carolina mérkőzéssel.

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

A Seattle sisakjánál csak a győzelme volt vagányabb a Rams ellen • Jön a Raiders–Giants „rangadó“ az első draftcetliért.

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Dyson Daniels tripla duplát jegyzett a Denver Nuggets ellen; James Harden vezérletével nyert a Los Angeles Clippers.

NBA: óriási izgalmak után nyert a Pacers és a Jazz, a Bulls meccsét elhalasztották

A Minnesota legyőzte a Clevelandet.

NBA: a Utah ellen állt újra győzelmi pályára az OKC, Bostonban nyert a Denver

A Detroit odahaza győzött a Chicago ellen.

NHL: Scheifele vezérletével tört meg a Jets rossz sorozata, a Capitals és a Mammoth is simán nyert

Nick Schmaltz két gólt ütött és egy gólpasszt adott Salt Lake Cityben, a Utah tovább kapaszkodik a tabellán.

NHL: hat gólt kapott Montrealban a címvédő Florida

Tizenkét mérkőzésen 74 gól született a legutóbbi játéknapon.

Elhunyt Glenn Hall, az NHL kapuslegendája

A kanadai jégkorongozó háromszor hódította el a Stanley-kupát.

A Panthers megizzasztotta a Los Angelest, de a Rams jutott tovább – videó

Matthew Stafford 300 yardig és három TD-ig jutott, Puka Nacua ismét megállíthatatlan volt.
Amerikai sportok
2026.01.11. 02:48

Kilenc éve irányítóként Super Bowlba vezette csapatát, most az elnöke lett

A 40 éves Matt Ryan szabad kezet kap az Atlanta Falcons tulajdonosától.
Amerikai sportok
2026.01.10. 17:25

NFL: már most elvérezhet a Bills? Wild Card-kör beharangozó Buday Zoltánnal

AMERIKÁBÓL JÖTTEM. Elbúcsúztunk az alapszakasztól, és kibeszéltük a legnagyobb kérdéseket, de a legtöbb szó a három legérdekesebb playoffmeccsről esett.
Amerikai sportok
2026.01.09. 16:42

NHL: a Chicago tíz gólt hozó meccsen győzte le a St. Louist

A San Jose hosszabbítás után kerekedett a Los Angeles fölé.
Amerikai sportok
2026.01.08. 07:25

18 szezon után a Ravens menesztette John Harbaugh-t

Az elbocsátását követő első 45 percben hét NFL-csapat is felhívta.
Amerikai sportok
2026.01.07. 09:44

NHL: az Islanders kilenc gólig meg sem állt a Devils ellen

A Tampa Bay 1–2-ről fordítva 4–2-re legyőzte a ligaelső Coloradót.
Amerikai sportok
2026.01.07. 07:51

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Luka Doncic és LeBron James is 30 pontig jutott a Lakersben.
Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39

Sourdif és Ovecskin vezérletével tartott „kacsavadászatot” a Capitals, otthon kapott ki a Rangers

Ottawában diadalmaskodott a Red Wings, hazai pályán bukott a Flames.
Amerikai sportok
2026.01.06. 08:03

NBA: Cunningham-parádé a Knicks ellen; utolsó másodperces tripla Duranttől

Portlandben ezúttal is Deni Avdija brillírozott; hosszabbításban nyert a több sztárját is nélkülöző Denver Nuggets.
Amerikai sportok
2026.01.06. 07:54

NFL: kész a playoff első körének menetrendje; már több edzőtől elköszöntek

A Cleveland, a Las Vegas és az Arizona mellett az Atlanta is a váltás mellett döntött.
Amerikai sportok
2026.01.05. 18:30

NBA: Phoenixben megszakadt a címvédő OKC győzelmi sorozata

A Detroit Pistons szoros csatában múlta felül „mumusát”, a Cleveland Cavalierst.
Amerikai sportok
2026.01.05. 07:41

NHL: tíz győzelem után kapott ki újra a Colorado

A Montreal, a Pittsburgh és a Chicago hosszabbítás után, míg a Carolina rendes játékidőben nyert.
Amerikai sportok
2026.01.05. 07:35

Elképesztő negyedik negyedes végjáték után a Steelers a Ravenst megverve bejutott a rájátszásba – videó

A Baltimore két TD-t is szerzett a végjátékban, de kimaradt a 44 yardos rúgás az utolsó másodpercben.
Amerikai sportok
2026.01.05. 05:58

A Patriots is hozta a kötelezőt, de a Chargers legyőzésével a Denver lett az AFC első kiemeltje – videó

A Chicago és a címvédő Philadelphia vereséggel, a Rams győzelemmel hangolt a rájátszásra.
Amerikai sportok
2026.01.05. 02:12

Kiütéses győzelmével a Jacksonville végzett az AFC Dél élén – videó

Myles Garrett megdöntötte a sackrekordot, a Falcons győzelme csoportelsőséget jelent a Panthersnek.
Amerikai sportok
2026.01.04. 22:56

Még több Amerika

NBA: újra nyerő szériát épít az Oklahoma, az Atlanta idegenben verte meg a Warriorst

NHL: kapusbravúr Bostonban, hosszabbítás Salt Lake Cityben, kiütés San Joséban

Remeklő védelmének köszönhetően a Patriots legyőzte a Chargerst – videó

NFL: a félelmetes védelem újra előlépett – a Seahawks szerezte meg az NFC első kiemelését

Népszerű cikkek

NHL: Auston Matthews történelmet írt, de csapatával így is vereséget szenvedett

NBA: Deni Avdija tripla duplával jelentkezett; karriercsúcs Jaylen Browntól

A Tampa Bay legyőzte a Pantherst, de még nem tudni, ki nyerte a csoportot – videó

Super Bowl

2025. 09. 29.

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

2026. 01. 03.

A Lakers a Doncic, James duó 65 pontjával, a Bucks Adetokunbo zsákolásával nyert

2026. 01. 03.

NHL: 36 ezer néző előtt nyert a New York Rangers

Még több Amerika

NHL: elképesztő gólzápor, 8 meccsen 66 találattal indult az év

NBA: Detroitban folytatta győzelmi sorozatát a Miami

Stamkos már 600 NHL-gólnál jár, MacKinnon is jubilált

Amerikai sportok
2022.04.07. 09:28

Simán nyert a Celtics, nagyot hajrázott a Brooklyn

Nem hibázott a Dallas és az Atlanta sem, simán hozta a kötelezőt a Jazz.
Amerikai sportok
2022.04.07. 07:41

NBA: a Nets 21 pontos hátrányból nyert a Knicks otthonában

Kevin Durant tripla duplával segítette a Brooklynt. A Celtics győzött a Bulls vendégeként.
Amerikai sportok
2022.04.06. 15:25

NFL: a Bills elkapója 96 millió dolláros szerződést kapott

Stefon Diggsnek fontos szerepe volt abban, hogy a Buffalo a főcsoport-elődöntőig menetelt.
Amerikai sportok
2022.04.06. 11:10

A Jazz állította meg a Memphist, hivatalosan is elszállt a Lakers

Nem hibázott a Heat, a Sixers és a Nets, botlott a Minnesota, a Milwaukee Chicagóban simázott.
Amerikai sportok
2022.04.06. 08:18

NHL: rájátszásba jutott a Colorado Avalanche

A ligaelső denveri gárda első csapatként érte el ebben az idényben az 50 győzelmet.
Amerikai sportok
2022.04.06. 07:00

NBA: kikapott a Lakers, már biztosan lemarad a rájátszásról

A Miami Heat könnyedén nyert Charlotte-ban, a címvédő Bucks Chicagóban diadalmaskodott.
Amerikai sportok
2022.04.05. 20:26

NHL: visszavonul az Anaheim Ducks legendája

A 36 esztendős játékos pályafutása mind a 17 évét a kaliforniai együttesben töltötte.
Amerikai sportok
2022.04.05. 07:11

NCAA: elképesztő fordítás után a Kansas lett az egyetemi kosárbajnok

A North Carolina 16 ponttal is vezetett, ekkora hátrányból pedig ez idáig egy csapat sem tudott még visszajönni.
Amerikai sportok
2022.04.04. 16:52

NFL: visszavonul minden idők harmadik legeredményesebb futója

A 38 éves játékos egynapos szerződést köt pályafutása első klubjával, a San Francisco 49ersszel.
Amerikai sportok
2022.04.04. 11:13

Kosárlabda: visszavonult a háromszoros olimpiai bajnok edző

Az amerikai Mike Krzyzewski 1980 óta öt egyetemi bajnoki címet nyert a Duke-kal.
Amerikai sportok
2022.04.04. 07:57

NBA: Torontóban is nyert a Heat, Milwaukeeban győzött a Dallas

Ismét bukott a Lakers, kikapott a Suns, nem hibázott viszont a Boston, a Sixers, a Warriors.
Amerikai sportok
2022.04.04. 07:06

NHL: a Panthers elsőként jutott be a rájátszásba

A floridai csapat a Buffalo Sabres elleni 5–3-as győzelemmel vívta ki a playoffot.
Amerikai sportok
2022.04.03. 08:56

NBA: nagy meccset nyert a Warriors, gálázott a 76ers

Kevin Durant karriercsúcsa ellenére is kikapott a Nets, a Heat bedarálta a Bullst.
Amerikai sportok
2022.04.03. 08:15

NHL: véget ért Yandle sorozata, 2009 óta először nem játszott

A Philadelphia védője 989 meccset játszott megszakítás nélkül, a Toronto ellen nem lépett jégre.
Amerikai sportok
2022.04.02. 09:15

NHL: hosszú nyeretlenségi sorozatot szakított meg az Anaheim

Az 5–0–s idegenbeli sikerből Isac Lundeström két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét.
Amerikai sportok
2022.04.02. 08:02

NBA: a Clippers 150, Covington 40 pont fölött termelt

A Minnesota Denverben nyert, nem hibázott a Boston, a Toronto és a San Antonio, kikapott a Lakers.

209

/

1129