Egyéb egyéni
7 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

A kétszeres világbajnok skóton a döntőben kiütközött, hogy saját bevallása szerint az elmúlt hónapban nem is fogott nyilat a kezében.

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

A négy magyar versenyző közül a két éve világbajnok Bőhm Csaba és Tárkányi Zsombor a selejtezőben búcsúzott.
Egyéb egyéni
20 órája

Női tekvandó-vb: Patakfalvy Luca kilencedik lett

A súlycsoportjában címvédő Márton Luana a 16 közé jutásért kapott ki.
Egyéb egyéni
20 órája

Az első tornagyőzelmét ünnepelhette Csang Ping-jü

A 24 éves kínai a tavalyi világbajnok, hétfőtől világranglista-vezető Csao Hszin-tungot verte meg.
Egyéb egyéni
2026.08.29. 22:25

Hungarian Darts Trophy: Clayton ellen is megállta a helyét Kádár László, Van Veen gyorsan búcsúztatta Major Nándort

Kádár három leget is nyert, Majornak egy sem jött össze az MVM Dome-ban.
Egyéb egyéni
2026.08.29. 22:13

Magyarország vezeti az éremtáblázatot a budapesti kick-box vk-verseny második napja után

Az összes korosztályt és kategóriát figyelembe véve 31 arannyal, 24 ezüsttel és 49 bronzzal vezeti az éremtáblázatot.
Egyéb egyéni
2026.08.29. 20:59

Vadnai Jonatán visszacsúszott az ötödik helyre az ILCA 7-vb-n

Az olimpiai és világbajnoki negyedik magyar hajósnak a 47 fős arany csoport szombati futamai kifejezetten gyengén sikerültek.
Egyéb egyéni
2026.08.29. 20:21

Hungarian Darts Trophy: Gary Anderson győzelemmel mutatkozott be Budapesten, kiesett a tavalyi győztes Niko Springer

A Hungarian Darts Trophy idei eddigi legnagyobb átlagával, 105.27-tel nyert a Magyarországon először versenyző kétszeres világbajnok skót.
Egyéb egyéni
2026.08.29. 19:00

Asztalitenisz: második meccsét is elveszítette a Budaörsi SC a BL-ben

„A továbbjutásról le kell mondanunk, ettől függetlenül vasárnap a spanyol csapat ellen mindent megteszünk, hogy jó eredménnyel zárjuk a tornát.”
Egyéb egyéni
2026.08.29. 18:42

Gábor Áron ötödik Lausanne-ban a cselgáncs World Touron

A 73 kilogrammosok versenyében a bronzmérkőzésen utolsó másodperces ipponnal alulmaradt.
Egyéb egyéni
2026.08.29. 18:36

Elődöntős a magyar vegyes kétpár az evezős-vb-n

Gadányi Zoltána és Pétervári-Molnár Bendegúz 6:48.39 perces idejének köszönheti a továbbjutást.
Egyéb egyéni
2026.08.29. 17:40

Öttusa-vb: közel járt a döntőhöz Bauer Blanka, de búcsúzott

A magyar versenyző a tizedik helyen végzett elődöntős csoportjában.
Egyéb egyéni
2026.08.29. 12:21

Pétervári-Molnár 15., Gadányi 20. lett az evezős-vb-n

A mieink délután még a vegyes kétpárban lesznek érdekeltek.
Egyéb egyéni
2026.08.29. 11:20

Öttusa-vb: Guzi Blanka ott van a döntőben Kujjangban, Erdős Rita búcsúzott

A férfi és női döntőre vasárnap kerül sor.
Egyéb egyéni
2026.08.29. 09:51

Triatlon, vb-sorozat: Kiss Gergely 12. lett Kínában

A férfiak versenyét a svájci Max Studer, a nőkét a francia Cassandre Beaugrand nyerte.
Egyéb egyéni
2026.08.29. 09:28

Először két magyar továbbjutó a Hungarian Darts Trophy történetében

Kádár László: A tapasztalatom mellett a közönség is óriási erőt adott; Major Nándor: Nagyon nagy szó, hogy ketten is nyertünk.
Egyéb egyéni
2026.08.28. 23:52
Egyéb egyéni
2020.04.03. 12:39

Koronavírus: a teniszezők teljes füves pályás szezonját törölték

Péntektől folytatódik a fehérorosz labdarúgó-bajnokság; egy évvel eltolhatják a jövő évi női futball Eb-t.
Egyéb egyéni
2020.04.03. 12:25

Tokió 2020: a női gerely csúcstartója ősszel dönt, indul-e

„Majd ősszel gondolom át ezt, de szerintem a motiváció jönni fog. Optimista vagyok, ám nincs még itt az ideje a döntésnek.”
Egyéb egyéni
2020.04.03. 11:07

Labdarúgás: CR lesz az első dollármilliárdos futballista

CR lesz a harmadik élsportoló, a labdarúgók között pedig az első a világon, aki aktív pályafutása alatt egymilliárd dollárt keres.
Egyéb egyéni
2020.04.03. 10:30

Tokió 2020: nem változik a program, Szapporó is helyszín marad

„Az alapok már megvannak, ezek érvényesek 2021-re is, beleértve a szapporói helyszínt is.”
Egyéb egyéni
2020.04.03. 09:34

Videó: egy 16 éves birkózó állította meg az emberrablót

Egy 2 éves gyereket akart elrabolni. A fiatal sportoló lefogta, amíg megérkeztek a rendőrök.
Egyéb egyéni
2020.04.03. 09:01

Tokió 2020: a NOB még nem összegezte a többletköltséget

„Ez még túl korai lenne. Láttam számokat, de ezek csak spekulációk. Nagyjából tízezer költségvetési tételt kell átvizsgálni.”
Egyéb egyéni
2020.04.03. 08:15

UFC: Nurmagomedov elszólta magát, lefújták a Ferguson elleni meccset?

Hivatalos bejelentés egyelőre nincs, de Nurmagomedov bejegyzése alapján ő már tud valamit.
Egyéb egyéni
2020.04.03. 06:33

Kávébárkán az olimpiára, megvágott sztárgázsik: sport világválság idején

Az olimpiai falut és az All Star-mérkőzéseket is a nagy krízisnek köszönhetjük • Elképesztő ötkarikás kalandok és egy rejtői balhé magyar legendákkal.
Egyéb egyéni
2020.04.02. 22:44

Sportvilág: anyaság és élsport – összeegyeztethető a kettő?

Hogyan viszonyulnak a sportegyesületek, a klubok a női sportolókhoz ilyen helyzetben?
Egyéb egyéni
2020.04.02. 21:55

Minden út – Deák Zsigmond publicisztikája

ALAPVONAL. Elképzeltem hasonló jelenetet egy üresen tátongó stadion, teszem azt a Puskás Aréna előtt egy szintén idős futball-legendával, a gyengélkedő Mészöly Kálmánnal, esetleg a riói Maracana előtt Pelével.
Egyéb egyéni
2020.04.02. 21:02

Vívás: Somfai még nem tudja, mit jelent számára az olimpia halasztása

Tavaly decemberben még országos bajnokságot nyert az épp csütörtökön 40 esztendős párbajtőröző.
Egyéb egyéni
2020.04.02. 19:52

Birkózás: a kötöttfogású világranglista élén a Lőrincz testvérek

A világbajnoki címvédő Lőrincz Tamás a kötöttfogásúak 77, míg öccse, Viktor a 87 kilogrammos világranglistáját vezet.
Egyéb egyéni
2020.04.02. 18:35

KS: az újságosnál nem, de digitálisan elérhető a Képes Sport

Akárcsak a sportvilág nagy része, a KS is megáll egy időre a koronavírus-járvány miatt. Legalábbis papíron.
Egyéb egyéni
2020.04.02. 18:09

Honvéd: „Fordítsuk a javunkra a nyakunkba kapott terhet”

Gergely István ügyvezető elnök ki- és összetartásra biztatja a sportolókat és a sport világában dolgozókat.
Egyéb egyéni
2020.04.02. 18:07

Csupasport: futballistából válogatott ultrafutó

Halama Levente a diplomája megszerzését követően, némi súlyfelesleggel kezdett futni.
Egyéb egyéni
2020.04.02. 14:58

Vitorlázás: Berecz Zsombor nem örül a halasztásnak, de nem adja fel

A finndingiben világbajnok magyar vitorlás éveken keresztül keményen dolgozott a tokiói szereplésért.

1107

/

3089