Egyéb egyéni
1 órája

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

A 20 éves játékos a lengyel Michal Kotiuk ellen győzött döntő frémben.

Íjász Európa-bajnokság: Balogh Mátyás 12. a rangsorolóban

A 26 esztendős íjász 665 körös teljesítménnyel zárt, így az első kieséses körben nem szerepel.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:26

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

A pazardzsiki öttusa-világkupaverseny után – amelynek magyar mérlege három döntős szereplés, és Guzi Blanka révén egy ezüstérem – beszélgettünk a válogatott szakvezetőjével.
Egyéb egyéni
Tegnap, 11:44

Iskolákban is megünneplik a fair play világnapját

A dedikált nappal az a cél, hogy felhívják a figyelmet a tisztességes játék, az erkölcsi értékek, valamint a sportszerűség fontosságára mind a sportpályákon, mind a mindennapi életben.
Egyéb egyéni
Tegnap, 10:49

NS-képeslap: a sport- és a közösségi események találkozási pontja

Két éve adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecser városának új sportcsarnokát.
Egyéb egyéni
Tegnap, 8:24

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Vadnai Jonatán egy 11. és egy 15. hellyel kezdett a maga kategóriájában.
Egyéb egyéni
2026.05.18. 19:35

Díjátadót és közgyűlést tartott a paralimpiai bizottság

Kiemelkedő sportolóit, edzőit és szakembereit díjazta a szervezet.
Egyéb egyéni
2026.05.18. 18:08

Darts: szünetet tart pályafutásában Raymond van Barneveld

Az 59 éves ötszörös világbajnok ikon költözni készül, de a rossz forma is hátráltatja.
Egyéb egyéni
2026.05.18. 13:55

Golf: pazar gurítás 20 méterről, több mint 100 év után angol győztes a PGA-bajnokságon

Aaron Rai korábban egyszer sem fért be az első tízbe kiemelt versenyen.
Egyéb egyéni
2026.05.18. 13:13

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

A magyar válogatott a török házigazdák mögött másodikként végzett az éremtáblázaton.
Egyéb egyéni
2026.05.18. 12:08

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

A 2026. május 11-től 2026. május 17-ig tartó időszakban több mint 6.2 millió oldalt töltöttek le felhasználóink.
Egyéb egyéni
2026.05.18. 11:31

A kapitány szerint a Márton lányokat a Williams testvérekhez lehet hasonlítani

Öt éremmel zárta a müncheni tekvandó Eb-t a magyar delegáció.
Egyéb egyéni
2026.05.18. 07:55

Edzők és példaképek – hat sportszakember kapott Mester-M Díjat

A MOL – Új Európa Alapítvány évről évre azokat a kiemelkedő szakembereket ismeri el, akik az elvárhatónál is többet nyújtva segítik fiatal tanítványaik képességeinek kibontakozását. (x)
Egyéb egyéni
2026.05.18. 06:52

Öttusa-vk: Tárkányi Zsombor 17. lett Bulgáriában, izgalmas záró számban dél-koreai siker

Szo Csang Van az utolsó lövészetnél előzte meg a sokáig vezető, fél körrel a vége előtt bukó Mohamed el-Askart, a cseh Matej Lukes nyolcat előzve lett második.
Egyéb egyéni
2026.05.17. 15:52

Lajtos Patrik Európa-bajnok shinkyokushin karatéban

A Batumiban rendezett Eb-n a magyar harcművész a 90 kilogrammos kategória döntőjében a lengyel Marek Wolny legyőzésével lett aranyérmes.
Egyéb egyéni
2026.05.17. 14:52

Még ki sem nevezték, máris támadják Kálnoki Kis Attilát

Saját sportágából érkeznek a kritikus hangok.
Egyéb egyéni
2026.05.17. 12:22
Egyéb egyéni
2022.12.03. 16:22

Sportlövészet: Pekler Zalán bronzérmes lett Kairóban

„Rengeteget dolgoztam ezért, és a sok munka gyümölcse beérett.”
Egyéb egyéni
2022.12.02. 22:35

Prima Primissima: sport kategóriában Hegedüs Csaba a díjazott

„Mindig büszkén hirdettem, hogy a magyar ember a legtehetségesebb” • A Prima-díjasok Pézsa Tibor és Vörös Zsuzsanna lettek.
Egyéb egyéni
2022.12.02. 21:44

MEFS: rekordszámú díjazott az Év Egyetemi sportolója gálán

Világklasszis sportolókat is díjaztak a MEFS gáláján.
Egyéb egyéni
2022.12.02. 21:09

Csupasport: piszok drága, de minőségi síterepek elérhető közelségben

Néhol már elindult a szezon, van olyan pálya is, ahol éppen szombaton nyitnak – kis ízelítő Ausztriától Franciaországig.
Egyéb egyéni
2022.12.02. 20:10

NS-jótékonyság: vérüket adták az olimpikonok

A Magyar Honvédség olimpikon katonasportolói közül többen is megjelentek az Országos Vérellátó Szolgálaton.
Egyéb egyéni
2022.12.02. 19:47

Kerekesszékes vívó Eb: egy ezüstérem a negyedik napon

Szoros meccsen maradtak alul a mieink a lengyelek ellen.
Egyéb egyéni
2022.12.02. 19:33

Nemzetközi viszonylatban is jelentős sikerrel zárult hazánk első papírmentes népszámlálása

Az adatokat idén először teljesen elektronikusan rögzítette a KSH. (x)
Egyéb egyéni
2022.12.02. 16:24

Alpesisí-vk: elmarad a mai férfi lesiklás

A rossz időjárási körülmények miatt nem rendezik meg pénteken az alpesi sízők világkupa-sorozatában a férfi lesiklófutamot.
Egyéb egyéni
2022.12.02. 15:16

Sportlövészet: Péni István bronzérmet nyert Kairóban

A világkupadöntőt tavaly felváltó Elnök-kupán a légpuska versenyszámában lett dobogós.
Egyéb egyéni
2022.12.02. 13:59

Sakk: hétfőn kezdődik a magyar bajnokság

A verseny célja, hogy segítse a válogatott kerettagok felkészülését a 2024-es budapesti sakkolimpiára.
Egyéb egyéni
2022.12.02. 12:13

Karate: akár kétezer induló is lehet a 2023-as budapesti vb-n

A budapesti lesz az utolsó, hagyományos formában sorra kerülő klasszikus világbajnokság.
Egyéb egyéni
2022.12.01. 20:40

Csupasport: egy betegség, amelynél fontos a sport, de mértékkel

Mennyit szabad sportolni, milyen mozgás lehet a nyerő, ha pajzsmirigy problémánk van?
Egyéb egyéni
2022.12.01. 20:39

Öttusa: „Sokat ettem a tartalékok keserű kenyerét”

Amikor szerények a körülmények, de a tehetség szorgalommal és kitartással párosul – Szaniszló József életrajzi könyve.
Egyéb egyéni
2022.12.01. 17:31

Kerekesszékes vívó Eb: két aranyérem a harmadik napon

Veres párbajtőrben, míg Osváth tőrben ünnepelhetett Európa-bajnoki címet az A-kategóriás versenyzők között.
Egyéb egyéni
2022.12.01. 16:33

Rácz Félix megvívta és meg is nyerte élete legfontosabb mérkőzését

A bokszszakember egykor profi gálákat szervezett, manapság az IBO megfigyelőjeként dolgozik.
Egyéb egyéni
2022.12.01. 15:20

Aki legyőzte az időt – bemutatták a Keleti Ágnesről készült filmet

Nem mindennapi portré-dokumentumfilm kerül a mozikba december 8-tól az ötszörös olimpiai bajnokról.

608

/

3052