
Kézilabda
13 perce
Megvan a keret az olaszok elleni felkészülési kézilabda-mérkőzésre
Máthé Dominik és Bándhidi Bence is tagja a húsz főt tartalmazó keretnek.
Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben
Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos
„Ma már békével tudom kimondani: mindent odaadtam, ami bennem volt. Nincs bennem hiányérzet. Csak hála.”
Kézilabda
2026.02.24. 16:27

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
2026.02.23. 12:54

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős
98 alkalommal lépett pályára a magyar női válogatottban.
Kézilabda
2026.01.21. 07:16

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére
A magyar férfi kézilabda-válogatott Olaszországot fogadja a világbajnoki selejtezők előtti edzőtábort lezáró felkészülési mérkőzésen.
Kézilabda
2026.02.24. 11:25

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott
Májusban rendezik az oda-visszavágós párharcot, a mieink hazai pályán vívhatják meg a visszavágót.
Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2019.05.10. 23:16
Triplázna a Győr; hatos harc az NB I-ben
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Kézilabda
2019.05.10. 20:15
Női kézi NB I: győzelemmel búcsúzott közönségétől az Óvár
A Békéscsaba edzője inkább nem értékelt, mert nem szeretne embereket megbántani…

Kézilabda
2019.05.10. 19:34
Női kézi BL: ezek a zenék pörgetik fel a győri lányokat a final fourra
Görbicz természetesen Hooliganst hallgat, az öltözői lejátszási listát Anne Mette Hansen állítja össze.

Kézilabda
2019.05.10. 19:30
Férfi kézi NB I: 10–0-s széria, sima szegedi győzelem
A Cegléd az első félidőben bő tíz percig nem lőtt gólt, ezalatt a vendégek eldöntötték a meccset.

Kézilabda
2019.05.10. 16:13
Női kézi BL: nem vágyott testvéri ütközet vár a Győri ETO klasszisára
FINAL FOUR ELŐTT. Veronica Kristiansen elfogadta a megváltozott szerepét, de a következő idényben már többet mutatna magából.

Kézilabda
2019.05.10. 14:00
Női kézilabda: Martín helyett Ryde az új román kapitány – hivatalos
A svéd szakember szerződése a 2020-as tokiói olimpiai végéig szól.

Kézilabda
2019.05.10. 12:14
Női kézi BL: négy győri játékos is bekerült az álomcsapatba
Stine Oftedal, Crina Pintea, Anne Mette Hansen és Eduarda Amorim teljesítményét is elismerték.

Kézilabda
2019.05.10. 10:23
Kézilabda: Nagy László az idény végén visszavonul
A final fouron még játszik, utána sportigazgatóként és az MKSZ alelnökeként dolgozik.

Kézilabda
2019.05.10. 10:21
Női kézi BL: Rasmussen szerint a Győr a négyes döntő esélyese
Kim Rasmussen, Siti Bea és David Davis is egy véleményen van a női final four kapcsán.

Kézilabda
2019.05.10. 10:18
Kézilabda: Accambray távozik Veszprémből
Az olimpiai bajnok átlövő közös megegyezéssel bontotta fel a szerződését.

Kézilabda
2019.05.10. 08:55
Női kézi EHF-kupa: nagyszerű videóval hangol a Siófok a visszavágóra
A promóciós videó elkészítésében Mireya González rendezőként vállalt szerepet.

Kézilabda
2019.05.10. 08:51
Danyi Gábor: A „majd legközelebb” effektus itt nem működik
FINAL FOUR ELŐTT. „Ki kell iktatnunk az olyan húzásokat, ami nem arra irányul, hogy előre haladjon a csapat.”

Kézilabda
2019.05.09. 20:47
Női kézi NB I: győzött az FTC; kikapott és kiesett a Budaörs
A DVSC nem túl gólgazdag összecsapáson diadalmaskodott a Dunaújváros felett.

Kézilabda
2019.05.09. 17:44
Női kézi BL: a Vipers edzője örülne három-négy norvég játékosnak a Győrből
Ole Gustav Gjekstad szerint megfelelő nekik a kihívó pozíciója, szeretnék megszorítani az ETO-t az elődöntőben.

Kézilabda
2019.05.09. 15:50
Férfi kézi NB I: hivatalosak a Szeged–Veszprém döntő időpontjai
A párharc első mérkőzését május 23-án rendezik Veszprémben.

Kézilabda
2019.05.09. 12:26
Elek Gábor: Nem lett volna helyünk a final fourban
Az FTC kézilabdaedzője szerint elmentek a fizikai teljesítőképességük határáig.
858
/
2785
















