
Kézilabda
1 órája
Hornyák Dóra túl van a korrekciós műtéten
A Debrecen kézilabdázójának jobb térdét kellett megoperálni, négy-hat hét múlva térhet vissza.
Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben
Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Női kézilabda: sérülés miatt változott a dán válogatott mieink elleni kerete
Az északi válogatott újoncot avathat márciusban Tatabányán.
Kézilabda
Tegnap, 10:50

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos
„Ma már békével tudom kimondani: mindent odaadtam, ami bennem volt. Nincs bennem hiányérzet. Csak hála.”
Kézilabda
2026.02.24. 16:27

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
2026.02.23. 12:54

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Megvan a férfi kéziválogatott kerete az olaszok elleni felkészülési mérkőzésre
Bánhidi Bence és Máthé Dominik újra tagja a húsz főt tartalmazó névsornak.
Kézilabda
Tegnap, 13:52

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére
A magyar férfi kézilabda-válogatott Olaszországot fogadja a világbajnoki selejtezők előtti edzőtábort lezáró felkészülési mérkőzésen.
Kézilabda
2026.02.24. 11:25

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2019.03.18. 11:13
Férfi kézi: Nem szeretnénk abba a mederbe lépni, mint tavaly – Mikler
A Szeged–Veszprém sok hasznos tapasztalattal szolgált a BL-nyolcaddöntő előtt mindkét csapatnak.

Kézilabda
2019.03.18. 10:39
Női kézi: Ilyen közönség előtt sohasem jó veszíteni – Elek Gábor
Klujber Katrin: A szünetben megbeszéltük, hogy nem adjuk csak úgy oda a Győr kezébe a kupát.

Kézilabda
2019.03.18. 09:11
Férfi kézi NB I: szegedi szélsővel erősít a Balatonfüred
A 28 éves, hórihorgas jobbszélső nyáron érkezik, két évre írt alá.

Kézilabda
2019.03.17. 22:20
Női kézi: Ha dolgozni kell, nagyon dolgoznak, ha bulizni kell, nagyon buliznak – Danyi
A Győr vezetőedzője szerint sok csapat feltette volna ellenük a kezét és csúnya vereségbe szaladt volna bele.

Kézilabda
2019.03.17. 19:24
Női kézi MK: 14. alkalommal lett kupagyőztes a Győri ETO
A ferencvárosiak kilencgólos hátrányból egyenlítettek, de többre nem telt az erejükből.

Kézilabda
2019.03.17. 18:34
Férfi kézi NB I: megszorongatta a Komló a Tatabányát
Az EHF-kupában szereplő vendégek csupán három góllal nyertek.

Kézilabda
2019.03.17. 17:53
Hiábavaló ferencvárosi feltámadás, ismét az ETO-é a kupa
A Fradi kilencgólos hátrányból egyenlített, ám többre nem telt az erejéből. A Győr 14 MK-aranynál tart.

Kézilabda
2019.03.17. 17:14
Női kézi MK: az Érd nyolccal legyőzte a DKKA-t, és harmadik
Az első félidő nagy csatája után a másodikban az Érd meglépett a Dunaújvárostól, és biztosan nyert.

Kézilabda
2019.03.17. 15:20
Férfi kézi NB I: a Szeged otthon is legyőzte a Veszprémet
A csapatok inkább védekezésben remekeltek, 48 gólt hozott a rangadó.

Kézilabda
2019.03.17. 13:36
A Szeged otthon is legyőzte a Veszprémet
A fontos tavaszi csaták előtt még gyakorlatilag „csak” a presztízs volt a tét a csapatok számára.

Kézilabda
2019.03.17. 10:18
Női kézi: szélsőt „cserélhet” egymással a Podgorica és a CSM
A 22 éves balszélső pótolhatja az ellenkező utat bejáró Majda Mehmedovicsot a román csapatban.

Kézilabda
2019.03.17. 09:13
Férfi kézi: mindig presztízscsata – jön a Szeged–Veszprém
A Veszprém visszavágna az őszi vereségért, a Szegednek inkább a tekintélye megőrzése a tét.

Kézilabda
2019.03.16. 19:46
Férfi kézi NB I: drámai csatában vesztett a Ferencváros
A Balatonfüred fontos csatát nyert meg Gyöngyösön, idegenben nyert a Csurgó is.

Kézilabda
2019.03.16. 18:36
Női kézi NB I: hatalmas fordítás után győzött a Fehérvár
A második játékrészben zsinórban kilenc gólt lőve fordított a hazai csapat.

Kézilabda
2019.03.16. 18:24
Női kézi MK: ez a titka, Tomoriék így regenerálódnak 24 óra alatt
Danyi Gábor: Nagyon újat már nem tud mutatni egymásnak a két csapat.

Kézilabda
2019.03.16. 16:38
Női kézi MK: nincs érdi csoda, az ETO a döntős
A címvédő Rába-partiak sorozatban 16. alkalommal jutottak be az MK fináléjába.
879
/
2786
















