
Kézilabda
1 órája
Női kézi NB I: kikapott a Kozármisleny Mosonmagyaróváron
Szoros első félidő után ötgólos különbség alakult ki a végére.
Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben
Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Női kézilabda: sérülés miatt változott a dán válogatott mieink elleni kerete
Az északi válogatott újoncot avathat márciusban Tatabányán.
Kézilabda
Tegnap, 10:50

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos
„Ma már békével tudom kimondani: mindent odaadtam, ami bennem volt. Nincs bennem hiányérzet. Csak hála.”
Kézilabda
2026.02.24. 16:27

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
2026.02.23. 12:54

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Megvan a férfi kéziválogatott kerete az olaszok elleni felkészülési mérkőzésre
Bánhidi Bence és Máthé Dominik újra tagja a húsz főt tartalmazó névsornak.
Kézilabda
Tegnap, 13:52

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére
A magyar férfi kézilabda-válogatott Olaszországot fogadja a világbajnoki selejtezők előtti edzőtábort lezáró felkészülési mérkőzésen.
Kézilabda
2026.02.24. 11:25

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2019.03.10. 19:06
Női kézi EHF-kupa: kettős győzelemmel elődöntős a Siófok
Összesítésben nyolc góllal bizonyult jobbnak a Siófok a Storhamarnál, és a Viborggal játszik a döntőért.

Kézilabda
2019.03.10. 16:40
Férfi kézi: nagy hírt jelentett be Mikler Roland – kép
Hamarosan édesapa lesz a Telekom Veszprém kapusa, akinek ikreket vár a kedvese.

Kézilabda
2019.03.10. 15:59
Női kézi BL: nyert a Fradi, a Rosztov vár rá a nyolc között
A Ferencváros legyőzte Érden a Ljubljanát, így a bukarestieket megelőzve csoportharmadik lett.

Kézilabda
2019.03.10. 14:20
Ambros Martín csapata vár a BL-negyeddöntőben az FTC-re
A Ferencváros legyőzte Érden a Ljubljanát, így a bukarestieket megelőzve csoportharmadik lett.

Kézilabda
2019.03.09. 20:11
Női kézi NB I: az MTK-nak és az Egernek sem kedvezett a hazai pálya
Otthon szenvedett vereséget mind a két csapat.

Kézilabda
2019.03.09. 20:01
Férfi kézi NB I: pontot vesztett a Szeged, eggyel nyert a Veszprém
A hat szombati bajnokiból három is döntetlennel zárult • A Vecsés továbbra is nullapontos.

Kézilabda
2019.03.09. 19:46
Női kézi BL: az ETO hét góllal nyert Norvégiában
A második félidő győri blokkparádét hozott, Oftedal remekelt a honfitársai ellen.

Kézilabda
2019.03.09. 18:07
Győri blokkparádé és győzelem Norvégiában
Az ETO hét góllal nyert a csoport második helyén végző Vipers Kristiansand otthonában.

Kézilabda
2019.03.09. 16:48
Női kézi BL: Rosztov-Don-győzelem, az FTC következhet
Ha a Ferencváros vasárnap megveri a Ljubljanát, az orosz csapattal folytatja a negyeddöntőben.

Kézilabda
2019.03.09. 10:20
Női kézi BL: Radicsevics beolvasott társainak a meglepő iksz után
„Nem tudom megérteni, ha valaki nem küzd a mérkőzésen” • Újra edzőváltás jöhet a negyeddöntő előtt?

Kézilabda
2019.03.08. 23:22
Női kézi NB I: botrány Kisvárdán, megverték a vendégszurkolókat
Négy debreceni drukker orvosi ellátásra szorult, őket mentő vitte el.

Kézilabda
2019.03.08. 20:01
Férfi kézi NB I: hárommal nyert Cegléden a Komló
Végig vezetve nyert az erősebb keretű és esélyesebb Komló.

Kézilabda
2019.03.08. 19:38
Női kézi NB I: idegenben nyert a Vác és a DVSC
Kácsor Gréta nyolc gólig jutott Békéscsabán, a Loki legyőzte és pontszámban beérte a Kisvárdát.

Kézilabda
2019.03.08. 18:39
Női kézi BL: feltámadt a THC, még előzhet a Fradi
A CSM Bucuresti nagyon elrontotta a második félidőt, és a végén az iksznek is örülhetett a csoportutolsó ellen.

Kézilabda
2019.03.08. 18:15
Kézilabda: nyolc másodperccel elcsalták a bosnyák bajnokit
Hiába telt le a rendes játékidő, a Gorazde játékosa meglőhette a győztes gólt. Újrajátszás jön.

Kézilabda
2019.03.08. 18:11
Női kézi: „Neagunak nagyon jó ajánlata van a Bresttől”
A THC romániai születésű edzője érdekes részletet osztott meg a CSM balátlövőjével kapcsolatban.
882
/
2786
















