Kosárlabda
2 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

A Szolnok a harmadik negyedet 17 ponttal nyerte meg, de ez is kevés volt az idegenbeli sikerhez.

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

A 29 éves bedobó, aki korábban nemzeti csapatunk kapitánya is volt, úgy döntött, a csúcson hagyja abba.
Kosárlabda
13 órája

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

A bosnyák vezetőedzővel kétszer is az ötödik helyen végzett a fővárosi együttes.
Kosárlabda
Tegnap, 20:40

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Az első kiemeltek helyett így a Cleveland Cavaliers csatázhat a nagydöntőbe jutásért.
Amerikai sportok
Tegnap, 8:17

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Térfélcsere után húsz pont fölé nőtt a hazaiak előnye, innen pedig már nem volt visszaút a rivális számára.
Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

WNBA: Juhász Dorka vasárnap még biztosan nem lép pályára

Lábsérülése miatt vasárnap még biztosan nem kezdi meg az idei amerikai szezonját Juhász Dorka, a Minnesota Lynx magyar válogatott kosárlabdázója.
Kosárlabda
2026.05.17. 11:07

Férfi kosár NB I: szolnoki győzelemmel kezdődött a döntő

Le'Tre Darthard 27 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt a Falco elleni döntő első meccsén.
Kosárlabda
2026.05.16. 22:02

Férfi kosár NB I: továbbra is szenved a Pécs és a Körmend

A Pécs sorozatban harmadszor, a Körmend ötödször szenvedett vereséget.
Kosárlabda
2026.05.16. 20:41

Az idén már a Szolnok tűnik a férfi kosárlabda NB I fináléjában a favoritnak

KEZDÉS: 20.00. A tavalyi fináléval ellentétben most az Olaj győzelme tűnik valószínűbbnek a Falco elleni, szombaton kezdődő döntőben.
Kosárlabda
2026.05.16. 14:30

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

A meccs legjobbja a hazaiakat erősítő Isaiah Bigelow lett 27 ponttal.
Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Juhász Dorka: Óriási elismerés ez a díj, amikor kimondták a nevemet, nehéz volt elhinni

„Sokat dolgoztam az előző évben, és nehéz döntéseket kellett meghoznom – kihagytam a WNBA-idényt is.”
Kosárlabda
2026.05.15. 10:19

Férfi kosár NB I: kaposvári sikerrel rajtolt a bronzcsata, a Sopron lett a hetedik

A somogyiak és a paksiak is 3–0-ra kaptak ki az elődöntőben.
Kosárlabda
2026.05.14. 20:35

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Magyar Bianka vezetőedző pedig folytatja két éve megkezdett munkáját a tolnai klubnál.
Kosárlabda
2026.05.14. 11:45

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

A spanyolok kiejtették a Panathinaikoszt a mindent eldöntő meccsen, és készülhetnek a Real Madrid ellen.
Kosárlabda
2026.05.13. 23:45

Egyenlített a Honvéd a helyosztón a férfi kosárlabda NB I-ben

Az 5. helyért zajló párharc 1–1-re áll a Fehérvárral.
Kosárlabda
2026.05.13. 21:33

Kosárlegendákat is díjaztak a szövetség küldöttgyűlésén

Czukorné Hollós Anna, Gulyás Ildikó, Sztojkovics Éva, Hartyáni Zsolt, Rátgéber László, Rezák László, Juhász Sándor és Tursics Sándor vehetett át emlékérmet az eseményen.
Kosárlabda
2026.05.13. 16:09
Kosárlabda
2013.12.12. 21:34

Női kosár Ek: kikapott a PEAC és a DVTK, de nyolcaddöntős

A pécsiek 13–0-ra veszítették el az utolsó 1 perc 38 másodpercet a Lille ellen.
Kosárlabda
2013.12.12. 21:23

Férfi kosár Euroliga: Hanga vesztes csapat tagja volt

Csütörtök este másodszor játszott a férfi kosárlabda Euroligában a Laboral Kutxa színeiben a félévi kihagyás után a múlt héten visszatérő Hanga Ádám, aki ugyan újfent sok játéklehetőséget kapott, de most nem tudott produktív játékkal segíteni a már kieső Crvena zvezda otthonában kikapó klubjának. A Kutxa így már nem lehet első a csoportjában, amelyből mindenképp továbbjut a Top 16-ba. Az est rangadóját a CSZKA Moszkva és a Barcelona játszotta, s nem kis fordulatok után azon a fronton is kardinális kérdések dőltek el.
Kosárlabda
2013.12.12. 20:21

Férfi kosár NB I: a Falco otthon, az ASE idegenben nyert

A Falco 88–79-re nyert a Zalaegerszeg ellen hazai pályán, míg a listavezető Atomerőmű Nyíregyházán diadalmaskodott 99–86-ra a férfi kosárlabda NB I csütörtöki játéknapján.
Kosárlabda
2013.12.12. 20:05

Női kosár NB I: 90 pontig jutott a Győr a Vasas ellen

A Győr hazai pályán 90–57-re nyert a Vasas ellen a női kosárlabda NB I csütörtöki játéknapján.
Kosárlabda
2013.12.12. 09:26

Női kosár Ek: a PINKK kiesett, a DVTK és a PEAC továbbmehet

Mint arról tegnap már beszámoltunk, a PINKK Pécs szerda este hazai pályán 62–50-re kikapott a szlovákiai Rózsahegytől a női kosárlabda Európa-kupa hatodik, utolsó fordulójában, s ezzel végül nem jutott tovább. A másik Pécs, a PEAC, valamint a DVTK viszont ma továbbjuthat.
Kosárlabda
2013.12.11. 21:00

Férfi kosár Ek: hősiesen küzdött, és nyert az Alba Fehérvár

Moore 24, Hobbs 20 pontot termelt a hajrában fordító székesfehérváriaknál.
Kosárlabda
2013.12.11. 20:37

Férfi kosár NB I: győzött a KTE Kaposváron

A KTE-Duna Aszfalt 87–73-ra legyőzte a Kaposvárt a férfi kosárlabda NB I-ben szerdai játéknapján. A kecskeméti együttes újabb sikerével továbbra is tapad az éllovas Atomerőműre, a kaposváriak visszacsúsztak az ötödik helyre a Sopron mögé.
Kosárlabda
2013.12.11. 20:00

Női kosár Ek: közel állt a sikerhez a PINKK Pécs

Még az utolsó negyed felénél is csak egy tripla választotta el a PINKK Pécsi 424-et az egyenlítéstől az MBK Ruzomberok ellen, ám végül a rózsahegyi csapat felülkerekedett, és 12 pontos győzelmet aratott a baranyai együttes ellen a női kosárlabda Európa-kupa hatodik fordulójában. A pécsiek legeredményesebbje Iványi Dalma volt, a 37 éves játékos 14 pontig jutott.
Kosárlabda
2013.12.11. 19:43

Női kosár Euroliga: megvan a második Sopron-diadal

Tianna Hawkins vezérletével 7 ponttal nyert a magyar csapat a Montpellier ellen.
Kosárlabda
2013.12.11. 14:09

Férfi kosár: Ascericcsel szerződést bontottak Szolnokon

Az év végéig a Dragan Alekszics, Andrius Jurkunas edzőpáros irányítja a csapatot.
Kosárlabda
2013.12.10. 19:56

Férfi kosár EuroChallenge: Olaj-továbbjutás vereséggel

Az Atomerőmű hazai pályán, a Körmend idegenben kapott ki, mindkettő kiesése biztossá vált.
Kosárlabda
2013.12.10. 18:48

Férfi kosár EuroChallenge: kikapott és kiesett a Körmend

A Körmend 77–72-re kikapott a romániai Meggyesen a Gaz Metantól a férfi kosárlabda EuroChallenge-sorozat keddi játéknapján, és ezzel eldőlt, hogy nem jut tovább a D-csoportból.
Kosárlabda
2013.12.10. 13:38

Videó: a kezdőkörből belsőzte a kosárba a labdát a Barca brazilja

A Barcelona férfi kosárlabdacsapatában szereplő Marcelinho Huertas megmutatta, hogy nemcsak kézzel bánik jól a labdával, hanem – jó brazil módjára – a lábával is. A kezdőkörből belsőzte a labdát a kosárba.
Kosárlabda
2013.12.08. 19:50

Női kosár: fordított a PEAC, 99 pontig jutott a Győr

A női kosárlabda Közép-európai Ligában a PEAC-Pécs NKK első negyedbeli útkeresés után nem sok esélyt adott a nagyszünet után keveset mutató Ceglédi EKK-nak. A pécsiek kilencedik győzelmüket aratták – van még öt vereségük –, a továbbra is nyeretlen ceglédiek a tizenharmadik vereségüket szenvedték el.
Kosárlabda
2013.12.08. 18:54

Férfi kosár, Adria-liga: szolnoki feltámadás a Partizan ellen

A 15. percben 17 ponttal vezettek a szerbek, a 2. félidőben azonban 47–28-cal fordított a Szolnok.
Kosárlabda
2013.12.08. 14:42

Kosárlabda: Hanga bajnokin is bemutatkozott a Laboralban

Hanga Ádám 23 perc alatt szerzett 10 ponttal mutatkozott be a Laboral Kutxában a spanyol bajnokságban. Az öröme nem lehetett teljes, csapata ugyanis egy ponttal kikapott hazai pályán a Valenciától.

627

/

1713