Minden más foci
6 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

NB III-as játéknap. Bajnoki forduló férfi kézilabdában, férfi és női kosárlabdában és férfi vízilabdában is. Jön a döntő a férfi röplabda Eb-n.

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

A válogatott szövetségi kapitánya a meccs másnapján ugyanakkor hangsúlyozta: a játékos minden alkalommal így ünnepli, ha gólt szerez, s eddig még egyszer sem kapott ezért figyelmeztetést.
Minden más foci
17 órája

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

„Személy szerint én is megtettem a magamét, mert ott akartam lenni a búcsúján, és nem tudom, hogy később még itt leszek-e...”
Minden más foci
19 órája

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

A Manchester City 26 éves csatára 56. alkalommal lépett pályára a norvég válogatottban, amelyben már 64 gólnál jár.
Minden más foci
20 órája

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Xavi: Persze ez csak a kezdet, de a második félidőben sok mindennel elégedett voltam.
Minden más foci
21 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajnával játszik a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Rajt a férfi kosárlabda NB I-ben; két magyar ökölvívó is döntőben lép szorítóba a szófiai Európa-bajnokságon.
Minden más foci
2026.09.24. 23:40

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Sokba került az izraeli találatot szerző játékos gólöröme Linzben.
Minden más foci
2026.09.24. 23:06

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Cristiano Ronaldo helyzetekig jutott, Joao Félix gólt szerzett: csapatuk megérdemelten nyert Wales ellen.
Minden más foci
2026.09.24. 23:05

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Hiába a negyedik percben szerzett gól, a topligás játékosok vezette hellének mindhárom pontot elvitték Belgrádból.
Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Xavi a holland, Jürgen Klopp a német kispadon debütált, több újoncot is avatott mindkét válogatott.
Minden más foci
2026.09.24. 22:43

Máltai győzelem a Nemzetek Ligája nyitányán

Andorra után Liechtenstein is pont nélkül maradt hazai pályán.
Minden más foci
2026.09.24. 20:15

Andrea Maldera nem jósol, de bízik a kemény srácokban

„Ezek az utazások, még az is, hogy Budapestre is eljussunk a játékosokkal, tele vannak kalandokkal, önmagukban is elképesztő történetek, de a srácok kemények.”
Minden más foci
2026.09.24. 19:54

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

A svájci-olasz sportvezető javaslatait a FIFA-tanács következő, októberi ülésén vitatják meg.
Minden más foci
2026.09.24. 16:22

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Klopp máris rendkívülit húzott, Zidane és Xavi is debütál. Kapitányváltás után a belgák, a horvátok, a portugálok és az olaszok is.
Minden más foci
2026.09.24. 14:48

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

A szakemberrel közös megegyezéssel bontottak szerződést.
Minden más foci
2026.09.24. 12:21

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Norvégia először szerepel az A-ligában az NL-ben, de korántsem sorolható a futottak még kategóriába, a dánok kerete pedig történelmileg erősebb a vendéglátóénál.
Minden más foci
2026.09.24. 12:18
Minden más foci
2018.06.15. 23:55

Szombati sportműsor: a franciák és Messiék is bemutatkoznak a vb-n

Négy mérkőzéssel folytatódik az oroszországi torna • Le Mans-i 24 órás • MotoGP-időmérő.
Minden más foci
2018.06.15. 22:59

Hosszabbítás: Tomiszlav Szivics szerint háborúban nincs sajnálat

A futballedző szabadkai háza teraszán ülve válaszolt például arra, miért rázza ki a hideg a Paks neve hallatán.
Minden más foci
2018.06.15. 17:03

FFT: megjelent a FourFourTwo magazin júliusi, 100. száma!

Firmino kiteljesedhet a vb-n, Hummels magabiztos és elszánt, Tite lett a selecao igazi sztárja.
Minden más foci
2018.06.15. 14:55

Románia: a fél keretét lecseréli, középcsapat lenne a Sepsi OSK

Eugen Neagoe vezetőedző viszont újabb két évre aláírt a székelyföldi csapathoz.
Minden más foci
2018.06.15. 12:41

Fülöp-szigetek: az angolok korábbi csékája lett a kapitány

Edzői pályafutása során eddig nyolc klubnál dolgozott, de 2015 óta munka nélkül volt.
Minden más foci
2018.06.14. 23:20

Pénteki sportműsor: este portugál–spanyol derbi a vb-n

Egyiptom–Uruguay, Marokkó–Irán • Röplabda, tenisz, MotoGP.
Minden más foci
2018.06.14. 16:03

Eurofutball: a portugál ötödiknél folytatja a korábbi Videoton-edző

José Gomes legutóbb Szaúd-Arábiában dolgozott.
Minden más foci
2018.06.14. 15:58

FFT: eljött az idő, hogy Kane lerohanja a földkerekséget

„Emlékszem, mekkora volt a pánik, amikor David Beckham megsérült a 2002-es vébé előtt.”
Minden más foci
2018.06.14. 15:02

Labdarúgás: Marokkó a 2030-as vb-re is pályázik

A sportminiszter közölte, hogy hatodszor is nekifutnak a vb-rendezésnek.
Minden más foci
2018.06.13. 23:20

Csütörtöki sportműsor: 17 órakor kezdődik a futball-vb!

Jön a kosárdöntő 3. meccse • Fucsovics–Raonic, Stollár–Riske.
Minden más foci
2018.06.13. 22:33

Eurofutball: Balogh Norbert csapata előnyben a döntőben

A Palermo a hajrában szerezte meg a fordító gólt • A Valladolid fél lábbal a La Ligában.
Minden más foci
2018.06.13. 19:31

PSG: ultimátum az UEFA-tól – most kell eladni játékost

Ha június 30-ig nem szerez 60 millió eurót játékosok eladásából, súlyos szankcióra számíthat.
Minden más foci
2018.06.13. 15:22

FFT: bizonyítja CR7, hogy minden idők legnagyobbja?

A világbajnoki cím megszerzésével lezárhatná az elmúlt évek egyik legnagyobb vitáját.
Minden más foci
2018.06.13. 14:53

Románia: sztáredző fia vette át a román bajnokot

Szerdán mutatták be a szakvezetőt, akivel három évre szóló szerződést írtak alá.
Minden más foci
2018.06.13. 12:53

Vb 2026: a közös amerikai pályázat nyert – hivatalos

Ez lesz az első olyan világbajnokság, amelyet három ország rendez közösen.
Minden más foci
2018.06.12. 22:35

Szerdai sportműsor: a vb-ért játszik férfi kéziválogatottunk

Nagy Lászlóék ötgólos előnnyel várják a Szlovénia elleni visszavágót.

1468

/

4440