Minden más foci
43 perce

„Életem legnehezebb napjai ezek” – először szólalt meg a kapus De Miguel haláláról

„Tudom, hogy még sok mindent kell tisztázni, és a legnagyobb tisztelettel fogok szembenézni mindazzal, ami következik. Nyugodj békében, Jesús!”

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Többek között Petr Cech, Manuel Neuer és Didier Drogba is érintett volt az elhunyt Jesús de Migueléhez hasonló esetben...
Minden más foci
Tegnap, 16:05

Háborús veszély miatt elhalasztották Ázsia legnagyobb futballtornáját

Az új menetrend szerint Szaúd-Arábia 2027 decemberében látja vendégül a kontinens legjobb válogatottjait.
Minden más foci
Tegnap, 14:43

Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet

„A 2027-es költségvetés az első, jelentős lépcsőfokot jelenti ezen a területen a hosszú távú terveink megvalósítása felé.”
Minden más foci
Tegnap, 14:04

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

A fiatal csatár már szerepelt hazája U15-ös és U16-os csapatában, eddigi 13 mérkőzésén ötször talált a kapuba.
Minden más foci
Tegnap, 13:08

Csercseszov távozott orosz klubjától – hivatalos

A klub már be is jelentette új edzőjét, ami Máté Csaba és Máté Roland távozását is magában foglalja.
Minden más foci
Tegnap, 9:14

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

A női kézilabda NB I-ben FTC–Esztergom összecsapásra kerül sor.
Minden más foci
2026.11.02. 23:30

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

A szakmai szavazáson 73 ország 19 806 labdarúgója voksolhat.
Minden más foci
2026.11.02. 20:06

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

A Molnár Rajmundot is soraiban tudó Pogon Szczecin elnöke hosszú közlemányben reagált az Óscar García távozásával kapcsolatos hírekre.
Minden más foci
2026.11.02. 14:30

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Gazdag Dániel gólt szerzett az Inter Miami ellen, de így is vereséget szenvedett hazai pályán a New England Revolution. Beállította az MLS-rekordot a Nashville.
Légiósok
2026.11.02. 07:14

Heti program: a San Siróban játszik a Fradi El-meccset, férfi kézi Eb-selejtezők

Folytatódnak a küzdelmek a Bajnokok Ligájában és a Konferencialigában is.
Minden más foci
2026.11.02. 06:56

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Az európai elitligákban is marad még mérkőzés a hét első napjára.
Minden más foci
2026.11.01. 23:47

DAC: teli gázzal tovább

HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS. A dunaszerdahelyiek továbbra is nyolcpontos előnnyel vezetik a táblázatot.
Minden más foci
2026.11.01. 20:46

Európa-liga: edzőt váltott a Dinamo Zagreb – hivatalos

A tavaly nyáron kinevezett Mario Kovacevic 515 napig irányította a csapatot.
Minden más foci
2026.11.01. 15:46

Aranylabda: a spanyol és a német újságírónál Mbappé nyert, a brazilnál Messi

Bizarr lista Görögországból és Ukrajnából, de mutatjuk a magyar sorrendet is – íme, a végeredmény országonként.
Minden más foci
2026.11.01. 11:28

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, Liverpool–Arsenal a PL-ben

Világbajnokot avathatnak a Formula–1-ben; a Serie A-ban Juventus–Napoli összecsapásra kerül sor.
Minden más foci
2026.11.01. 00:55
Minden más foci
2014.11.30. 15:54

Premjer-liga: Dzsudzsák beállt, majd pontot mentett a Dinamónak - videó

A magyar válogatott játékos góljával egyenlítettek a moszkvaiak a Rubin Kazany otthonában.
Minden más foci
2014.11.30. 15:07

Eredivisie: az Ajax nem bírt a kiesés elől menekülő hágaiakkal

Az Ajax már a 8. percben megszerezte a vezetést Davy Klaassen góljával, ám a 85. percben kapott gól miatt csak 1–1-es döntetlenre végzett az ADO Den Haag vendégeként a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság vasárnapi játéknapján.
Minden más foci
2014.11.30. 13:38

Videó: kínos esés lett a korábbi Pool-kapus idegeskedéséből

A Kerala Blasters 3–0-s vereséget szenvedett az FC Goa otthonában az indiai labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában. Az eredmény önmagában keveset mondana, de amit a harmadik találat után a vendégek kapusa, a 44 éves korábbi Liverpool- és Manchester City-játékos, David James művelt, az bohózatba illő.
Minden más foci
2014.11.30. 13:17

PSG: Ibrahimovic találkozott minden idők legjobbjával

A svéd csatár egy közös képre is összeállt gyerekkori példaképével, Nicolas Sarkozy vendégével.
Minden más foci
2014.11.30. 09:12

Ajánló: Valencia-Barcelona, Roma-Inter, Loki-Szpari - program

A labdarúgó NB I 16. fordulójából a Debrecen–Nyíregyháza és a Győri ETO–Paks mérkőzés maradt vasárnapra. A topligák kínálatából kiemelkedik a Valencia–Barcelona, a Southampton–Manchester City és a Roma–Internazionale találkozó. Tekintsék meg a programot!
Minden más foci
2014.11.29. 23:05

Eurofutball: Miriuta hiánya érződött a CFR játékán

A CFR idegenben csak gól nélküli döntetlent játszott a sereghajtó Rapid Bucuresti-tel a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján.
Minden más foci
2014.11.29. 22:13

Belgium: Bruges-be győzni járnak - Kötelesék is megtették

A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Köteles Lászlóval felálló Genk minimális különbségű győzelmet aratott a Cercle Bruges vendégeként, amely nem élvezi a hazai pálya előnyét, hiszen sorozatban az ötödik mérkőzését veszítette el saját közönsége előtt – mondhatni, otthonába győzni járnak a csapatok. A magyar kapus csapata pillanatnyilag a negyedik helyen áll a tabellán.
Minden más foci
2014.11.29. 22:03

Ligue 1: véget ért a Monaco veretlenségi szériája

A Rennes hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Monacót a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 15. fordulójának szombati játéknapján.
Minden más foci
2014.11.29. 20:43

Eredivisie: a feltámadó Heracles Otigbáékat is elkapta

A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 14. fordulójában Otigba Kenneth csapata, a Heerenveen hazai pályán 1–0-ra kikapott a Heraclestől. A magyar légiós végigjátszotta a találkozót.
Minden más foci
2014.11.29. 19:42

Szlovénia: 11 másodperc alatt írt történelmet a szélső

A szlovén labdarúgó-bajnokság (PrvaLiga) történetének leggyorsabb találatát szerezte Benjamin Verbic, az NK Celje játékosa, aki a kezdő sípszó elhangzása után 11 másodpercen belül talált be a vendég Zavrc kapujába. A mérkőzést a hazaiak 3–0-ra megnyerték, amivel új klubrekordot állítottak fel, sorozatban 17. bajnoki mérkőzésükön nem találtak legyőzőre.
Minden más foci
2014.11.29. 19:03

Ligue 1: Ibrahimovic utolért egy legendás PSG-gólvágót

A svéd klasszis a 85. gólját szerezte a párizsi klubban, és már az ötödik a helyi örökranglistán.
Minden más foci
2014.11.29. 18:50

Premjer-liga: a CSZKA ötöt vágott, 3 pontot hozott a Zeniten

Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában a listavezető Zenit 1–0-ra kikapott a Mordovija Szaranszktól, míg a játéknap előtt harmadik helyen álló CSZKA Moszkva 5–0-s győzelmet aratott.
Minden más foci
2014.11.29. 18:21

Videó: Rooney szép, Van Persie bombagólt szerzett

A Manchester United hazai pályán magabiztos 3–0-s győzelmet aratott a Hull City felett a Premier League 13. fordulójában. Chris Smalling találatánál a gólvonal-technológia segített, Wayne Rooney szép, míg Robin van Persie bombagólt szerzett.
Minden más foci
2014.11.29. 17:11

Videó: két öngóllal verte meg magát az Adelaide

Két öngóllal segítette győzelemhez a vendég Adelaide United labdarúgócsapata a Melbourne Victoryt az ausztrál első osztályban. A második elhibázott találat előtt úgy tűnt, sikerül elhárítani az ellenfél támadását, ám a felszabadítani igyekvő védő csapattársába rúgta a labdát… A találkozót a hazaiak nyerték meg 3–2-re.
Minden más foci
2014.11.29. 17:01

Brazília: Pelé továbbra is az intenzíven, de állapota javul

Javult az állapota a húgyúti fertőzéssel kezelt Pelének, de a brazilok futball-legendája továbbra is az intenzív osztályon fekszik.
Minden más foci
2014.11.29. 15:11

Oroszország: az év végéig kifizetik Fabio Capellót

Vitalij Mutko orosz sportminiszter szerint decemberben kifizetik Fabio Capellónak, az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának az elmaradt bérét.

2253

/

4462