Tenisz
2 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

A tervek szerint még szombaton sor kerül az elődöntőre is.

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

A magyar éljátékos 85 perc alatt két játszmában múlta felül a selejtezőből érkezett ausztrál ellenfelét.
Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

A döntő szett majdnem 80 percig tartott, Bondár 3 óra 18 perc játék után győztesen emelhette magasba a kezét.
Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

A Magyar Teniszszövetség elnöki pozíciójáért hárman indulnak a szombati rendkívüli tisztújító közgyűlésen – három részben mutatjuk be a jelölteket.
Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

A címvédő olaszok csütörtökön a házigazda kínaiakkal, míg az ukránok a belgákkal játszanak a negyeddöntőben.
Tenisz
2026.09.23. 18:15

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Az esélyesebb közép-európai csapat a briteket búcsúztatta a negyeddöntőben.
Tenisz
2026.09.22. 17:02

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

A párharcot Bolognában, kemény borításon vívják a felek.
Tenisz
2026.09.22. 14:36

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

A 6. helyen kiemelt magyar játékos három játszmában ejtette ki mexikói ellenfelét.
Tenisz
2026.09.22. 08:52

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Annak köszönhetően, hogy férfi teniszválogatottunk két helyet előrelépve 15. a nemzetek rangsorában.
Tenisz
2026.09.21. 21:07

Kiesett Szöulban a Bondár, Stollár kettős

A magyar párost két játszmában búcsúztatta a 2. kiemelt Maya Joint, Gabriela Ruse duó.
Tenisz
2026.09.21. 12:19

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Az ATP-nél Jannik Sinner, a WTA-nál Jelen Ribakina áll az élen.
Tenisz
2026.09.21. 11:10

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

A Sheltonékat legyőző cseheken kívül a kanadaiak, a németek és a spanyolok is ott lesznek a novemberi, bolognai végjátékban.
Tenisz
2026.09.21. 09:29

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

A magyar Davis-kupa-válogatott szövetségi kapitányával értékeltünk a Luxemburgban 4:0-ra megnyert világcsoport I-es osztályozó után.
Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: párosban is sikerrel jártunk, Magyarország szettet sem veszítve 4–0-ra legyőzte Luxemburgot

A magyar válogatott 2027 elején ismét a világdöntő-selejtező első körében szerepelhet.
Tenisz
2026.09.19. 16:47

A dél-koreaiak első ázsiai csapatként bejutottak a Davis-kupa nyolcas döntőjébe

A házigazda csapat 3–1-re győzte le az indiaiakat Szöulban.
Tenisz
2026.09.19. 11:10

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Egyelőre érvényesíti a papírformát a magyar válogatott az osztályozón.
Tenisz
2026.09.18. 21:31
Tenisz
2016.06.12. 19:08

Tenisz: Heninéknek sikerült, most az amerikainak is

Coco Vandeweghe 2014 után másodszor is megnyerte a 's-Hertogenboschi füves pályás tenisztornát, az eső által többször félbeszakított döntőben 7:5, 7:5-re győzött Kristina Mladenovic ellen. Nottinghamben Karolína Plísková diadalmaskodott.
Tenisz
2016.06.12. 00:05

Tenisz: Federer óriási csatában kikapott Stuttgartban

A döntőbe jutó osztrák Dominic Thiem 3:6, 7:6, 6:4-re győzte le az első kiemelt svájcit.
Tenisz
2016.06.11. 13:42

Tenisz: újabb tornát nyert párosban Totka Naomi

Újabb ITF-tornát nyert – sorozatban már a negyediket – párosban Totka Naomi. A húszéves játékos ezúttal egy 10 ezer dollár összdíjazású izraeli viadalon diadalmaskodott.
Tenisz
2016.06.10. 16:01

Tenisz: Federer megelőzte Lendlt; ő a leghatékonyabb füvön

A korábbi világelső az 1072. győzelmét aratta, ebből a 144.-et füvön.
Tenisz
2016.06.09. 19:30

Tenisz: Federer beérte Lendlt, már csak Connors van előtte

A svájci szettet vesztett Taylor Fritz ellen, de megszerezte 1071. győzelmét egyesben.
Tenisz
2016.06.09. 19:04

Tenisz: hiába a pihenő, Nadal Wimbledonban sem indulhat

A korábbi világelső spanyol játékos még a Roland Garroson szenvedett csuklósérülést.
Tenisz
2016.06.09. 17:28

Tenisz: a nagy sportszergyártó cég tovább támogatja Sarapovát

A Nike sportruházati cég továbbra is támogatja Marija Sarapovát, akit szerdán doppingvétség miatt két évre eltiltott a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF).
Tenisz
2016.06.08. 19:42

Tenisz: Federer visszatért, de nem fejezte be a meccsét

Hátsérülését követően visszatért és megkezdte a füves pályás szezont Roger Federer, de a korábbi világelső teniszező második fordulós mérkőzése félbeszakadt a stuttgarti tornán.
Tenisz
2016.06.08. 19:08

Tenisz: érvényesült a papírforma, Fucsovics kikapott

A világranglista 161. helyén álló Fucsovics Márton két szettben (6:2, 6:4) kikapott a harmadik kiemelt francia Stéphane Robert-től (91.) a prágai salakpályás challenger tenisztorna második fordulójában, ezzel búcsúzott a további küzdelmektől. A mérkőzés 75 percig tartott.
Tenisz
2016.06.08. 17:27

Tenisz: nem úszta meg, Sarapovát két évre eltiltották

Az orosz kiválóság fellebbez a döntés ellen, és a CAS elé viszi az ügyét.
Tenisz
2016.06.07. 20:49

Tenisz: Del Potro három év után sikerrel tért vissza a fűre

A hatodik helyen kiemelt olasz Andreas Seppi számára már az első fordulóban véget ért a hollandiai férfi tenisztorna, miután két szettben kikapott a francia Adrian Mannarinótól.
Tenisz
2016.06.07. 17:38

Tenisz: Gálfi nem tudott élni a lehetőségeivel Hollandiában

A hollandiai női tenisztorna első fordulójában búcsúzott Gálfi Dalma, aki két szettben kikapott az orosz Jevgenyija Rogyinától.
Tenisz
2016.06.07. 16:43

Tenisz: Fucsovics könnyed győzelemmel kezdett Prágában

Fucsovics Márton 6:4, 6:1-re nyert a spanyol Oriol Roca ellen a prágai salakpályás challenger tenisztorna első fordulójában.
Tenisz
2016.06.07. 09:44

Forbes: már S. Williams a legjobban kereső sportolónő

Serena Williams 11 év után megelőzte Marija Sarapovát a legjobban kereső sportolónők rangsorának élén.
Tenisz
2016.06.06. 21:15

Tenisz: egyéni meccset nyert a páros világelső – 11 év után

A hétfőn a férfiteniszezők páros-világranglisájának élére ugró Nicolas Mahut 6:1, 6:4-re nyert Lukás Lacko ellen a 's-Hertogenboschban zajló füves pályás tenisztorna első fordulójában.
Tenisz
2016.06.06. 14:53

Tenisz: Djokovics nem akar arrogánsnak tűnni, de…

Novak Djokovics, a Roland Garros friss bajnoka úgy véli, nem lehetetlen, hogy az idén mind a négy tenisz Grand Slam-tornát megnyerje.

771

/

2153