
Utánpótlássport
2021.12.23. 11:42
Snowboard: Kozuback Kamilla jó eséllyel küzd az olimpiai kvótáért
A nyáron honosított, 17 éves, kanadai-magyar kettős állampolgár snowboardos, Kozuback Kamilla december elején pontot szerzett pályafutása első világkupaversenyén big airben, majd rá egy hétre már félcsőben is gyűjtögette a pontokat, így jó az esélye a pekingi téli olimpiai kvóta megszerzésére.

Utánpótlássport
2021.12.22. 17:06
Jégkorong: Ortenszky Tamásnak a svájci élvonal a célja
A mostani szezonban azért küzd, hogy a következőben akár már a svájci felnőtt elsőosztályban szerepelhessen a 19 éves Ortenszky Tamás, akivel természetesen a nemrégiben véget ért U20-as világbajnokság is szóba került.

Utánpótlássport
2021.12.22. 09:06
Labdarúgás: számos magyar játékos bizonyított ősszel az ifi BL-ben
Az utánpótláskorú játékosok klubfutballjának csúcsa, az UEFA Ifjúsági Liga őszi szezonjában az egyetlen hazai résztvevő az MTK Budapest csapata volt. Ám nemcsak a kék-fehér együttesben szerepeltek magyar fiatalok, hanem olyan gárdákban is, amelyek már a tavaszi folytatásra készülnek.

Utánpótlássport
2021.12.21. 16:10
Tekvondó: Márton Viviana mindent vitt 2021-ben
Tökéletes esztendőt zárt Márton Viviana, a Madridban élő magyar család sarja. A februárban 16 éves ifjú tekvondós kiválóság nemcsak a tatamin győzött le mindenkit, de a küzdőtéren kívül is kiérdemelte a korosztálya legjobbja címet idehaza: őt választotta meg tudniillik a magyar szövetség 2021 legjobb juniorkorú női versenyzőjének.

Utánpótlássport
2021.12.20. 11:38
Ökölvívás: Kiss Levente az év legjobb meccsén védte meg bajnoki címét
A Madárfészek Akadémia-UTE 19 éves versenyzője, Kiss Levente nagy csatában szerezte meg újra a szupernehézsúly aranyérmét a felnőtt ob-n, Bertók Róbert szövetségi kapitány is elismerően nyilatkozott róla.

Utánpótlássport
2021.12.20. 08:55
Torna: Mayer Gréta szépen búcsúzott az utánpótlásévektől
A MOL Alapítvány által is támogatott 15 éves tornász, Mayer Gréta remekül zárta az évet, hiszen előbb a brnói ORV-n talajon győzött, majd a Mesterfokú bajnokságon gerendán nyert a felnőttek között Győrben, valamint ugyanott a szuper csapatbajnokságban is diadalmaskodott a DKSE együttesével.

Utánpótlássport
2021.12.19. 18:25
Kosárlabda: Meszlényi Róbert jó úton jár az álmai felé
Az elmúlt hónapban a 17 éves Meszlényi Róbert érdemelte ki az „A hónap játékosa” címet a pécsi Rátgéber Akadémián, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen az ígéretes kosárlabdázó három fronton is remekelt: a korosztályos bajnokságok (U18 és U20) mellett a már az NB I/B piros csoportban is rendre sok játékpercet kap, amivel élni is szokott.
417
/
940