
Utánpótlássport
2020.11.10. 10:43
Ökölvívás: nem utaznak el a magyar versenyzők a korosztályos Eb-re
A járványhelyzet súlyosbodására való tekintettel már a szerdán kezdődő, budvai ifjúsági ökölvívó Eb-n sem szállnak ringbe a magyar fiatalok, emellett pedig a serdülő országos bajnokságot sem rendezik meg egyelőre.

Utánpótlássport
2020.11.10. 08:59
Labdarúgás: ezúttal is az MTK-ban játszott a legtöbb U20-as fiatal
Az NB I tizedik, egyben csonka fordulójában csak három együttesben léptek pályára 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar játékosok. Leginkább az MTK Budapest fiataljai örülhettek, Schön Szabolcs (20) csodálatos góllal járult hozzá a Mol Fehérvár legyőzéséhez.

Utánpótlássport
2020.11.09. 18:39
Atlétika: magyar lányok a világranglisták képzeletbeli dobogóján
A hazai utánpótláskorú atléták számos kiváló eredménye közül, azokra tekintünk vissza, melyek jelenleg is a szabadtéri junior- vagy az ifjúsági világranglista első három helyének valamelyikét jelentik – Molnár Janka, Varga Gréta és Kövér Fanni remeklését idézzük fel.

Utánpótlássport
2020.11.08. 18:45
Öttusa: az U19-es Európa-bajnok Viczián Bence nyerte a junior ob-t
Vasárnap véget ért a székesfehérvári junior és U19-es országos öttusabajnokság. A férfiaknál az U19-es Európa-bajnok Viczián Bence (19) nagy csatában szerezte meg az aranyérmet, Gyurka Márk Manót és Szép Balázst megelőzve, míg a fiatalabbak között Katona Bence (18) érte el a legjobb eredményt.

Utánpótlássport
2020.11.08. 09:15
Kézilabda: kettős célok a Boglári Akadémia-SZISE csapatában
„A játékosok felvették az első osztály ritmusát” – mondja ifj. Kiss Szilárd a női NB I-ben utánpótláskorú játékosokkal felálló Boglári Akadémia-SZISE vezetőedzője, akinek a dolgát szintén megnehezíti a járvány, de az eddig látottak alapján büszke immár az élvonalban szereplő játékosaira.

Utánpótlássport
2020.11.07. 16:45
Férfi vízilabda ob I: nincs ideje a kesergésre a KSI-nek
Horváth János vezetőedző szerint a rutintalanság számlájára írható, hogy az utánpótláskorúak alkotta KSI férfi vízilabdacsapata, bár nagyon közel állt hozzá, nem tudta megszerezni első ob I-es pontjait a Debrecen elleni szombati bajnokin.
513
/
940