
Utánpótlássport
2019.02.21. 16:52
Birkózás: öt juniorunk indul a felnőtt kötöttfogású Magyar Nagydíjon
Szombaton kezdődik Győrben a kötöttfogású Magyar Nagydíj, Polyák Imre-emlékverseny, amely 2018 után ismét bekerült a nemzetközi szövetség világranglista-pontot adó Grand Prix-versenyei közé. Előzetes információk szerint összesen négy kontinens 34 országából több mint kétszáz birkózó érkezik az eseményre. Huszonhárom magyar indul, közülük öten juniorok.

Utánpótlássport
2019.02.21. 14:34
Labdarúgás: kialakult az UEFA Ifjúsági Liga tizenhatos mezőnye
A Bajnokok Ligájával párhuzamosan az UEFA Ifjúsági Liga egyenes kieséses szakasza is megkezdődött. A lebonyolítás értelmében a bajnoki ágról továbbjutott nyolc együttes a BL-ág egy-egy csoportmásodikjával csapott össze, a tét legjobb tizenhat közé jutás volt. A legnagyobb meglepetést kétségkívül a Dinamo Kijev okozta: az ukránok 3−0-s győzelemmel búcsúztatták a Juventust. A 18 esztendős Csoboth Kevin pályára lépett a Benficában, ám a portugálok alulmaradtak a Montpellier ellen, így a sorozat magyar szereplő nélkül folytatódik.

Utánpótlássport
2019.02.21. 13:19
Vívás: kezdődik a korosztályos Európa-bajnokság Foggiában
Utánpótláskorú vívóink soron következő megméretése a kadét és junior Európa-bajnokság, amelyet péntektől március 3-ig rendeznek az olaszországi Foggiában. A szövetség nyilvánosságra hozta a kontinensviadalra utazó válogatott összetételét, a névsorban nincs különösebb meglepetés.

Utánpótlássport
2019.02.21. 10:41
Úszás: a 18 éves, orosz éremhalmozó, Kliment Kolesznyikov
Öt aranyérmet nyert a felnőttvilágversenyeken, tarolt a helsinki junior Eb-n és a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián, azaz parádés évet zárt az oroszok 18 éves úszózsenije, Kliment Kolesznyikov. Egyedülálló produkciójával és az 50 m háton elért felnőttvilágcsúcsával Az év európai férfi versenyzője címet is kiérdemelte 2018-ban.

Utánpótlássport
2019.02.21. 08:57
Röplabda: a 20 éves Török Kata hamar válogatott lehet
Török Kata, az Extraligában szereplő Vasas Óbuda felnőtt röplabdacsapatának húszéves ütőjátékosa hétről hétre kiemelkedő teljesítménnyel járul csapata élvonalbeli sikereihez. Játékára a felnőtt röplabda-válogatottban is felfigyeltek, a debütálásra azonban még várnia kell.

Utánpótlássport
2019.02.20. 16:54
Vívás: Gnám Tamara érmet remél a junior Eb-ről
Gnám Tamara aranyéremmel tért haza a múlt hétvégén Dijonban rendezett leány junior párbajtőr világkupaverseny egyéni küzdelmeiről. A tatabányaiak korábbi kadét világbajnoki ezüstérmes versenyzője a 2018/2019-es idényben nem szerepelt meggyőzően a világkupa-viadalokon, ez a győzelem azonban biztató lehet jövő héten Foggiában kezdődő kadét és junior Európa-bajnokság előtt.

Utánpótlássport
2019.02.20. 15:01
Utánpótlássport 2018: korosztályos évkönyv 412 oldalon
Immár harmadszor jelentette meg a MediaBook Kiadó a korosztályos sport évkönyvét: az Utánpótlássport 2018 című kötet 412 oldalon 40 sportág múlt esztendei eseményeinek teljes körű feldolgozása a maga nemében egyedülálló eredménysorral, melyben megközelítőleg húszezer fiatal találhat rá a nevére.

Utánpótlássport
2019.02.20. 10:45
Jégkorong: a MAC bízik a fiatalokban, a Volán és a DVTK nem épít rájuk
Székesfehérváron elvétve, Miskolcon pedig szinte egyáltalán nem kapnak lehetőséget utánpótláskorú, vagyis 1998. január 1. után született játékosok az első csapatban. Nem úgy a MAC-ban: Majoross Gergely ugyanis hétről hétre küldi pályára a fiatalokat a szlovák Extraligában, akik jó teljesítménnyel, gólokkal, asszisztokkal és könnyen lehet, hogy a rájátszás kiharcolásával hálálják meg a mester bizalmát.

Utánpótlássport
2019.02.20. 08:28
Autósport: David és Mick folytathatja a Schumik F1-es sikertörténetét
Michael és Ralf révén egy évtizeden keresztül – 1997 és 2006 között – két Schumachert is láthattak a nézőseregek az autós gyorsasági versenyzés csúcskategóriája, a Forma-1 világbajnoki futamain. A száguldó cirkuszként is emlegetett sorozatban meglehet, ismétlődni fog a múlt.

Utánpótlássport
2019.02.19. 19:27
Kézilabda: a Békéscsabát is bedarálta a női juniorválogatott
Gólzáporos első félidő után az utolsó negyedórában őrölte fel ellenfelét a női junior kézilabda-válogatott a dabasi felkészülési mérkőzésen. Golovin Vlagyimir csapata ezúttal az NB I-es Békéscsabát múlta felül 40–29-re, s sorozatban a negyedik „élvonalbeli” diadalát könyvelhette el.

Utánpótlássport
2019.02.19. 15:18
Öttusa: a juniorok már a korosztályos világversenyekre készülnek
Február 2. és 16. között Rio de Janeiróban edzőtáborozott a magyar öttusa-válogatott. A felnőttekkel együtt készülnek a juniorkorú versenyzők is, akik számára a márciusi korosztályos országos bajnokság lesz az első igazi erőfelmérő.

Utánpótlássport
2019.02.18. 18:18
Cselgáncs: két Ek-érem Szentpétervárról
Junior férfi cselgáncsozóink számára is megkezdődött az Európa-kupa-sorozat. A szentpétervári, első állomáson 12 ország 242 sportolója lépett tatamira. Tizenkilenc magyar induló közül Sipőcz Richárd (+100 kg, Széchenyi Egyetem SE) és Rajkai Róbert (81 kg, Százhalombatta) volt a legeredményesebb, mindketten érmet szereztek.

Utánpótlássport
2019.02.18. 15:03
Vívás: a juniorok hétvégéjét Gnám Tamara aranyozta be
Mozgalmas hétvégét tudhatnak a hátuk mögött juniorkorú vívóink, akik négy európai városban léptek pástra a különböző világkupa-versenyek keretében, három fegyvernemben: tőrben, párbajtőrben és kardban. Különös figyelem kísérte fiú párbajtőrcsapatunk szereplését, hiszen a hamarosan kezdődő foggiai Európa-bajnokságon elsőségét kell megvédenie. A fiúk nem okoztak csalódást, és érmekkel tértek haza a versenyről. A hétvége meglepetését Gnám Tamara szereplése szolgáltatta: a tatabányaiak vívója aranyérmet nyert a dijoni leány junior párbajtőr világkupa-viadal egyéni küzdelmeiben.

Utánpótlássport
2019.02.18. 12:49
Asztalitenisz: vasárnap Tölgyes Dorottya jutott legtovább Hodonínban
Két éremmel utaztak haza a magyar utánpótláskorú asztaliteniszezők a Hodonínban rendezett cseh nemzetközi ifjúsági és serdülő bajnokságról.

Utánpótlássport
2019.02.18. 08:53
Labdarúgás: az U17-es válogatott edzőtáborának tapasztalatai
Egy döntetlennel és egy vereséggel zárta spanyolországi edzőtáborozását a hazai rendezésű Eb-elitkörre készülő U17-es labdarúgó-válogatott. Preisinger Sándor együttese San Pedro de Pinatarban a skótokkal szemben 2−1-re maradt alul, míg az angolok ellen bravúros, gól nélküli döntetlent ért el. A tapasztalatokról, illetve a közelgő tétmérkőzésekről a szövetségi edzőt kérdeztük.

Utánpótlássport
2019.02.17. 19:16
Kézilabda: öt junior-világbajnok hölgy az FTC felnőttcsapatában
Klujber Katrin és Pásztor Noémi érkezésével immár öt tavalyi junior-világbajnok játékos erősíti az FTC felnőtt női kézilabdacsapatát. A zöld-fehérek még nem kiforrott játékosokkal a fedélzeten gyakorlatilag bárki ellen felveszik a versenyt a Bajnokok Ligájában. A klub filozófiájáról, a fiatalos koncepcióról Elek Gábor vezetőedzőt, a már rutinos fradistának számító Márton Grétát és a legújabb szerzeményt, Pásztor Noémit kérdeztük.
679
/
918