
Utánpótlássport
2017.09.12. 13:50
Kosárlabda: Németországból érkezik szakmai igazgató a Vasas fiúszakosztályához
Két évtizedes németországi kosárlabdaedzői pályafutás után Nagy Zoltán hazatér Magyarországra, és a Vasas Akadémia fiúszakosztályának szakmai igazgatója lesz. A kétszer is az év német utánpótlásedzőjének megválasztott szakember az U11-estől egészen az U16-os korosztályig felel a fiatalokért.

Utánpótlássport
2017.09.12. 11:54
Vízilabda: Petrovics kapitány véleménye a női U20-as vb-ről
A női U20-as válogatott szövetségi kapitánya, Petrovics Mátyás úgy gondolja, reális eredmény született a hatodik hellyel a Voloszban megrendezett világbajnokságon, mivel mindössze három húszéves vízilabdázóval utazott el a csapat, a többiek mind fiatalabbak voltak. Emellett pedig reméli, hogy közülük néhányan hamarosan a felnőttválogatottba is bekerülhetnek.

Utánpótlássport
2017.09.12. 09:05
Labdarúgás: rajt az UEFA Ifjúsági Ligában
Vége a futballkedvelők hosszú várakozásának, kedden elkezdődik a Bajnokok Ligája, vele párhuzamosan pedig az Ifjúsági Liga, amit immáron ötödik éve rendez meg az európai szövetség. A sorozatban a magyar színeket ezúttal – története során először – a Budapest Honvéd-MFA képviseli, de a kispestiek csak szeptember végén kapcsolódnak be a küzdelmekbe.

Utánpótlássport
2017.09.11. 20:49
Tenisz: Piros Zsombor nem jutalomból került a Davis-kupa-csapatba
Köves Gábor kapitány beválogatta csapatába az oroszok elleni Davis-kupa-mérkőzésre a 17 esztendős Piros Zsombort. Az idén U18-as Európa-bajnokságot nyert teniszezőnek ugyan minimális az esélye arra, hogy ténylegesen játsszon, így is megtiszteltetésnek tartja a meghívást. A kapitány szerint ez nem jutalom, Zsombornak helye van a „nagyok” között.

Utánpótlássport
2017.09.11. 18:12
Labdarúgás: kétéves mélyponton az U20-asok szereplése az NB I-ben
Eseménydús fordulón vagyunk túl a labdarúgó NB I-ben, noha a nyolcadik körben csupán nyolc fiatalszabályba tartozó játékos lépett pályára, összesen 480 perc erejéig. Ennél kevesebbet sem az idén, sem pedig tavaly nem játszottak egy hétvégén az U20-as futballisták. Voltak azonban, akik feliratkoztak a jegyzőkönyvbe: Óvári Zsolt megszerezte szezonbeli második gólját, míg Szivacski Donátot kiállították.

Utánpótlássport
2017.09.11. 16:58
Vízilabda: döntetlent ért a hajrá az U17-es Eb-n a horvátok ellen
Döntetlennel végződött a magyar válogatott második mérkőzése Máltán, a fiú U17-es vízilabda Európa-bajnokságon. Horváth János csapata a horvátokkal játszott 10-10-et, és készülhet a keddi, Montenegró elleni összecsapásra.

Utánpótlássport
2017.09.11. 14:30
Túraautó: a 16 éves Keszthelyi Vivien pontot szerzett a TT-kupában
Nincs könnyű dolga a 16 éves Keszthelyi Viviennek az Audi TT-kupában, a magyar lány azonban folyamatosan fejlődik. Ezt bizonyította a legutóbbi, nürburgringi versenyen is, amelyen a nehéz, esős körülmények ellenére végzett az első tízben.

Utánpótlássport
2017.09.11. 11:46
Vízilabda: női szakosztályt indít a KSI SE
Az évek óta sikeres, az elmúlt évadban az ifjúsági és a gyermekbajnokságban is aranyérmes fiúszakosztályuk mellett leányvonalon is megkezdik a munkát a KSI SE vízilabdázói. A sportiskolások teljesen az alapoktól indítják a projektet, évek alatt építenék fel a csapatukat.

Utánpótlássport
2017.09.10. 23:18
Birkózás, kadét-vb: a magyar fiatalok a kilencedik legtöbb érmet nyerték
A szabadfogás második döntőnapján taroltak az amerikaiak: mindhárom döntőjüket megnyerték az athéni kadet-világbajnokságon, míg egy-egy arany az irániaké és az oroszoké lett. Ázsia volt a legsikeresebb kontinens (14 aranyéremmel), megelőzve Európát (11) és az amerikai földrészt (5). A magyar csapat összességében kitűnően teljesített: a kilencedik legtöbb érmet nyerte az Ano Lioszia Olimpiai Csarnokban.

Utánpótlássport
2017.09.10. 20:35
Asztalitenisz: András Csaba negyedik lett az Európa Top–10 serdülőversenyen
A negyedik helyen zárta a fiúk Európa Top–10 serdülőviadalát a 15 éves András Csaba. A BVSC-Zugló asztaliteniszezője két nap után még a második helyen állt, az utolsó viszont kevésbé sikerült, így lecsúszott a dobogóról.

Utánpótlássport
2017.09.10. 18:27
Sakk: hat magyar fiatal is az élmezőnyben a korcsoportos Eb-n
Hat magyar sakkozó is a közvetlen élmezőny tagja a romániai Mamaiában zajló korcsoportos Európa-bajnokságon. A szünnapot követően Márkus Molli Amina a második, Krstulovic Alex a hatodik helyről várja a folytatást – veretlenül.

Utánpótlássport
2017.09.10. 15:17
Tenisz: beszélgetés Juhász Gábor sportigazgatóval az utánpótlás gondjairól is
Megmozdulni látszik a magyar teniszélet. Például rangos versenyek sorát rendezzük. A szándék mellett ehhez természetesen pénzügyi forrásokra is szükség van, amelyeket felelősségteljesen, ösztönző programokkal kíván a szövetség felhasználni. A 12-15 év közötti korosztály nehézségeire partnerakadémiás rendszer bevezetését tervezik, az edzőképzést érintő reformjavaslat pedig még idén elkészül. Juhász Gáborral, a Magyar Tenisz Szövetség sportigazgatójával beszélgettünk a sportág hazai eredményeiről és jövőjéről.

Utánpótlássport
2017.09.10. 11:52
Vízilabda, fiú U17-es Eb: az ukránok ellen, tízgólos győzelemmel rajtolt a csapat
Nagyon sima mérkőzéssel kezdte a magyar válogatott a Máltán zajló, fiú U17-es vízilabda Európa-bajnokságot. Horváth János csapata az első mérkőzésén az ukránokat győzte le 11-1-re, s készülhet a hétfői, horvátok elleni rangadóra. Mert bizony a neheze még csak most jön a legerősebb csoportban.

Utánpótlássport
2017.09.10. 09:59
Sakk: a 10 éves, vb-ezüstérmes Gaál Zsóka Brazília után Kínába készül
A tízéves Gaál Zsóka örül az újabb sakkvilágbajnoki ezüstérmének, és a szülei szerint motivációt merít a második helyből, és annak köszönhetően legközelebb akár még fényesebb is lehet a medália.

Utánpótlássport
2017.09.09. 23:58
Birkózás, kadét-vb: már az utolsó versenynap előtt kiestek a szabadfogásúak
Elfogytak a magyar szabadfogású versenyzők. Vasárnap, a fogásnem és a kadet-világbajnokság utolsó napján már nélkülünk zajlanak a küzdelmek. Egyedül Budai-Kovács Marcell tud jelentős részsikert felmutatni: török ellenfelet győzött le, és az ő 12. helye a legértékesebb helyezésünk. Az első döntőnapon két orosz, egy-egy amerikai, azeri és japán aranyérem született.

Utánpótlássport
2017.09.09. 18:52
Kézilabda az iskolában: a program új tanévében 150 tanintézet vesz részt
A Magyar Sport Házában ünnepélyes tanévnyitóval vette kezdetét a Kézilabda az iskolában program 2017-2018-as tanéve, immár 150 iskola közreműködésével. Az idei, ötödik esztendőben minden korábbinál több intézmény vesz részt a projektben.
857
/
914