
Utánpótlássport
2025.06.27. 08:59
Kosár: az U19-es vb után Toman Dóra új fejezetet nyit a karrierjében
A 18 éves Toman Dórára nagy feladatok várhatnak az U19-es leány kosárlabda-válogatott tagjaként a közelgő, brnói korosztályos világbajnokságon, amely után viszont nagy változás következik a fiatal hátvéd életében, ugyanis a soproni évek után ősztől Amerikában, a Tulsa University egyetemi csapatánál folytatja majd pályafutását.

Utánpótlássport
2025.06.26. 14:46
Kosár: nagyot lépett előre az U18-as leányválogatott Spanyolországban
Az első meccsen ugyan még simán kikapott a lengyelektől az U18-as leány kosárlabda-válogatott a ribadeói felkészülési tornán, utána viszont a portugálokat és a házigazda spanyolokat is legyőzte remek játékkal. Az Eb-re készülő együttes szövetségi edzőjét, Laczka Miklóst kérdeztük a spanyolországi tapasztalatokról, illetve az Európa-bajnoki várakozásokról.

Utánpótlássport
2025.06.25. 09:02
Birkózás: Sillei Janka egyszerűen verhetetlen, itthon és Európában is
A hazai női birkózó-utánpótlás legnagyobb reménységeinek egyike a 14 éves Sillei Janka, aki pályafutása során eddig három korosztályos Európa-bajnokságon indult, és valamennyit meg is nyerte. Most a nála idősebbek mezőnyében, a szkopjei U17-es Eb-n diadalmaskodott.

Utánpótlássport
2025.06.21. 18:40
Kosárlabda: sosem az eredményeket hajszolják a Csata DSE-ben
A leány kosárlabda-bajnokságokban a Csata DSE csapatai ismételten sikert sikerre halmoztak, és három korosztályban is aranyérmet szereztek. Ennek apropóján Tursicsné Iván Krisztina klubelnökkel beszélgettünk a sorozatos remeklés hátteréről.

Utánpótlássport
2025.06.19. 09:03
Kosárlabda: jól halad az U20-as férfiválogatott Eb-felkészülése
Bár az első két felkészülési meccsét szorosan ugyan, de elveszítette az Eb-re készülő U20-as férfi kosárlabda-válogatott, Carlos Vallejo szövetségi edző úgy látja, csapata jól halad az építkezéssel, és elmondta: a legfontosabb, hogy a júliusi B-divíziós kontinenstornán hozza majd a csúcsformáját az együttes.

Utánpótlássport
2025.06.18. 19:44
Birkózás: Zsitovoz Mária továbbra is megállíthatatlan idén
Az ESMTK-KIMBA 16 éves birkózójának, Zsitovoz Máriának (53 kg) vállsérülése miatt tavaly nyáron ki kellett hagynia a korosztályos világversenyeket, idén viszont újra remek formát mutat, és eddig veretlen ebben az esztendőben: a hazai és a nemzetközi válogatóversenyeket egytől egyig megnyerte, majd a szkopjei U17-es Európa-bajnokságon is diadalmaskodott.

Utánpótlássport
2025.06.16. 14:40
Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken
A Vasas 14 éves, tehát még csak serdülőkorú birkózója, Sillei Janka (46 kg) a saját várakozásait is túlszárnyalta azzal, hogy megnyerte a nála egy korosztállyal idősebbek, az U17-esek szkopjei Európa-bajnokságát.

Utánpótlássport
2025.06.12. 08:56
Jégkorong: Szongoth Domán – egy villámkarrier és ami mögötte van
A 16 évesen a felnőtt jégkorong-válogatottban feltűnő, az A-csoportos vb-t megjárt és már az NHL felé kacsingató Szongoth Dománt, valamint edző-édesapját, Szongoth Kristófot is díjazták a sportági szövetség évadzáró eseményén.

Utánpótlássport
2025.06.11. 17:57
Birkózás: Arsunkaev Musza felnőtt ob-arannyal hangolt az U20-as Eb-re
A Vasas SC 20 éves, szabadfogású birkózója, Arsunkaev Musza (92 kg) remek teljesítményt nyújtva, juniorkorúként megnyerte a csepeli felnőtt országos bajnokságot, és kiváló formában várhatja a július elején Olaszországban rendezendő korosztályos Európa-bajnokságot.

Utánpótlássport
2025.06.06. 19:03
Röplabda: a rossz kezdés után lett bajnok a Pénzügyőr az U17-eseknél
A Pénzügyőr U17-es fiú röplabdacsapata azok után, hogy vereséggel indította a kecskemétiek ellen az országos döntőt a csoportkörben, a zöld-fehérek a fináléban vissza vágtak a házigazda KESI-nek, és bajnoki címet ünnepelhettek.

Utánpótlássport
2025.06.05. 20:47
Kosár: Kovács Levente vezérré lépett elő az U21-es országos döntőben
Az irányító Kovács Leventével az élen az Újbuda MAFC – némi meglepetésre – a bajnoki fináléig menetelt az U21-es férfi kosárlabdázók budapesti országos döntőjében. Az ezüstérmes együttes vezéregyéniségével, a nyolcas döntő legjobb teljesítményt nyújtó játékosával beszélgettünk a csapata és az ő remek szereplése kapcsán.

Utánpótlássport
2025.06.04. 14:49
Torna: domináltak a KSI-s lányok az ifjúsági országos bajnokságon
Tarolt Hürkecz Mira az ifjúsági leány tornászok budapesti országos bajnokságán: az egyéni összetett verseny megnyerése mellett mind a négy szerenkénti fináléban is győzött. A KSI-s lányok rajta kívül is kiválóan teljesítettek, a klub versenyzői összesen 11 émet nyertek a korosztályos ob-n.

Utánpótlássport
2025.06.04. 09:00
Röplabda: beérni lászik a szemléletváltás Békéscsabán
A leány röplabdázók három legidősebb utánpótlás-korosztályában (U20, U17 és U15) egyaránt a Békéscsaba csapata lett a bajnok, ami önmagában is figyelemre méltó teljesítmény. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a klub fiataljai tavaly csupán egy bronzérmet szereztek ugyanezekben a sorozatokban, akkor még inkább felértékelődik a mostani tripla.
18
/
57







