
Kosárlabda
2025.05.08. 23:42
Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája
ALAPVONAL. Ha Gregg Popovich úgy érezte, valaki fáradt, kihagyta és pihenőre küldte. Ha több játékosnál egyszerre vette észre ugyanezt, egyszerre adott mindegyiküknek szabadnapot. Az sem zavarta, ha ezt országos televíziós csatornán közvetített slágermérkőzésen kellett megtennie. Előbb nézte az embert a tanítványaiban, és csak aztán a játékost. Ha ez 250 ezer dolláros büntetéssel járt, elvállalta.

Egyéb csapat
2025.04.25. 23:41
Csapat a csapat mögött – Moncz Attila publicisztikája
ALAPVONAL. Na de mi van azokkal a háttéremberekkel, akik naponta küzdenek azért, hogy a csapatuk elérjen valami nagy célt, ők pedig meghúzódva ugyanúgy ünnepeljenek, ha sikerrel jár mindenki. Ők legalább annyira vágyják a sikert, mint a csapat és a szurkolók, a jelentős részük ráadásul általában lokálpatrióta és drukker is egyben, így aztán egy-egy álom valóra válása nekik sokszorosan is értékes.

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:25
Tripla: álomból cél – Moncz Attila publicisztikája
ALAPVONAL. Szétnyílt az olló a mezőny elitje és a hátország között, a bajnoki címért zajló versengés belharc lett, a kisebbek ellen pedig elég volt egy-egy visszafogottabb teljesítmény is a győzelemhez. A hazai porond helyett/mellett nagyobb erőkkel lehetett összpontosítani Európára.

Magyar válogatott
2025.03.26. 23:32
Kegyelmi állapot után – Moncz Attila publicisztikája
ALAPVONAL. Legyünk boldogok azon kegyelmi állapot miatt, amit a Nemzetek Ligája elitjében eltöltött két kiírás (benne a német- és angolveréssel, hollandok elleni iksszel), illetve amit a sorozatban három Európa-bajnoki fellépés jelentett.

Egyéb csapat
2025.03.06. 23:33
Lapozzunk! – Moncz Attila publicisztikája
ALAPVONAL. Szegény Madsen minden előzmény nélkül összeesett, attól kezdve Hansen egyedül vezette a mérkőzést. Nyilván alaptalan remény volt, hogy hibátlanul végzi a dolgát, ezen sebesség mellett az két bírónak is lehetetlen, de Hansen »beleállt« a kihívásba, a helyzet nehézségével tisztában lévő játékosok és a szurkolók pedig mindenben partnerei voltak.

Minden más foci
2025.02.28. 00:02
A nem fenomenális Fenomén – Moncz Attila publicisztikája
ALAPVONAL. A hazai választási folyamatban már most transzparenciát és nagyobb jogbiztonságot követel. Ha a Valladolid-drukkereket megkérdeznénk arról, vajon ezt Ronaldo az ő klubjuknál miképp garantálta, lehet, gyorsan rá tudnának mutatni a Fenomén hiányosságaira ezen a területen.

Egyéb csapat
2025.02.13. 23:20
Irány a Littler-stadion! – Moncz Attila publicisztikája
ALAPVONAL. Egyetemi tananyag is, hogy olykor érdemes szembemenni a mainstreammel, olyat tenni, amire sokan, sok helyen felkapják a fejüket. Ilyen volt, amikor a mezreklám ellen sokáig tiltakozó Barcelona futballcsapata először egy tengerentúli túrán járult hozzá a hasonló szponzorációhoz, méghozzá egy regionális sörreklám »képében«.

Egyéb egyéni
2025.02.07. 00:09
Új értelmet kapott a 12. ember – Moncz Attila publicisztikája
ALAPVONAL. Ma, amikor milliárdos üzlet a labdarúgás, már 22 másodpercnyi egyenlőtlen létszám miatt képesek egymásnak menni a felek – már ha az emberelőny nem kiállításból, hanem bírói hibából fakad. Különösen akkor, ha annyi idő alatt történik olyan esemény, ami az egyik fél szerint hatással volt a találkozó végkimenetelére.

Angol labdarúgás
2025.01.31. 00:16
Hol van már Midász király? – Moncz Attila publicisztikája
ALAPVONAL. A több szokatlan lépés előhozta a pletykát, miszerint a klubnál arra számítanak, hogy a Premier League pénzügyi előírásainak megsértése kapcsán kreált több mint száz vádpontból lesz néhány, amiben hivatalosan is bűnösnek találják és egy időre kizárják az átigazolási piacról. Akkor pedig jobb költeni, amíg lehet.

Minden más foci
2025.01.09. 23:05
A pénz és a 12-es csapdájában – Moncz Attila publicisztikája
ALAPVONAL. Kínában 12 éves kort követően válik el egyre erősebben egymástól a sport és az oktatás (ami aztán egyetemi szinten még nagyobb mértéket ölt), márpedig a futball arrafelé nem kínál hosszú távon is fényes jövőképet. Nincs meg a kulturális és gazdasági beágyazottsága, a profi labdarúgásból hiányzik az a fajta karrierív lehetősége, hogy ebből igenis meg lehet élni.

Kézilabda
2025.01.03. 23:50
Képzeletben irány Európa! – Moncz Attila publicisztikája
ALAPVONAL. A Finale Dahoam »újratöltött« verziója, azaz a labdarúgó BL május végi müncheni döntője nekem kimarad, mert munkaköri kötelességem lesz megjelenni a női kézilabda elitliga final fourján. Mondjuk, a munkakör csak szombaton 15.30-ig tart, utána, ha minden jól alakul, egymást követően lehet üvölteni a Győr és az FTC minél nagyobb sikeréért.

Egyéb egyéni
2024.12.18. 23:39
Ugrás az ismerősbe – Moncz Attila publicisztikája
ALAPVONAL. A szponzorációs koncepció a labdarúgó Bajnokok Ligáját vagy a Német Kupát idézi, kevés támogatót várnak, több pénzért, ezen a szinten még több ellenszolgáltatásért. Aligha véletlen, hogy a főszponzort, illetve az autószállítót leszámítva a négy »lóvés« partner a 2018–2019-es sorozat óta kitart a Tournee mellett.

Kézilabda
2024.12.12. 00:08
Sportos bécsi vásár – Moncz Attila publicisztikája
NS-vélemény. Bevallom, én akkor nagyon elégedett voltam, mert a legtöbb edző boldog lett volna a »felső vezetés« irányjelző táblája miatt, erre jött valaki, aki megmarkolta, amit meg kellett markolni és bemondta az elődöntőt. Azt, ahol 12 éve egyetlen világversenyen sem járt a női kézilabda-válogatott.
3
/
86

