
Légiósok
2013.05.31. 08:44
Légiósok: Sándornak Sousa szavai jutottak eszébe a döntőn
A Videoton kölcsönjátékosaként a szaúd-arábiai al-Ittihadban szereplő Sándor György – vagy ahogy egy helybéli televíziós kommentátor hívta, Gregory Sándor – nemrég góllal jártul hozzá csapata 4–2-es győzelméhez a helyi Bajnokok Kupája fináléjában. A magyar válogatott középpályás örült neki, hogy a közel-keleti kalandot végül sikerrel tudta lezárni.

Vízilabda
2013.05.31. 08:26
Videó: egyre rosszabb anyagi feltételek az európai pólóban
A negyedik helyen végzett a címvédő Teva-Vasas vízilabdacsapata a bajnokságban. Steinmetz Ádám az NSO Tv-nek kifejtette, anyagi lehetőségeik egyre korlátozottabbak, de nem itthon, hanem az európai versenytársak számára is. A Vasas szerepléséről annyit mondott, egyszerre csalódás és realitás, mert sokan elmentek a keretből, a fiataloknál pedig hiányzik a rutin.

Amerikai sportok
2013.05.31. 06:58
NBA: ismét a Miaminál az előny a keleti döntőben
LeBron James a harmadik negyedben 16, összesen pedig 30 ponttal segítette győzelemhez a Miamit az Indiana Pacers ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti főcsoportdöntőjének ötödik mérkőzésén. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban így ismét a Heat vezet – 3–2-re.

Ökölvívás
2013.05.31. 06:48
Ökölvívás: újra megrendezik a dombóvári bokszgálát
Négy év kihagyás után, június 8-án újra megrendezik a dombóvári bokszgálát, amelyet a szervezők a helyi ökölvívás nagy alakjáról, a háromszor az év legeredményesebb utánpótlásedzőjének választott Lampert Gáborról neveztek el.

Kézilabda
2013.05.30. 23:32
Férfi kézi: Csík János az Egert is első osztályba vezetné
A korábbi szövetségi kapitány, Csík János irányításával kezdi a felkészülést a 2013–14-es bajnoki évre az SBS Eger-Eszterházy SzSE férfi kézilabdacsapata. Az új szakmai vezetőnek nem ismeretlen az egri közeg, ahol szeretné befejezni, amit korábban elkezdett, és a hevesieket is az élvonalba vezetné – írja a heol.hu.

Minden más foci
2013.05.30. 22:43
Felkészülés: a brazil-angolt nem rendezhetik a Maracanában
Egy helyi bíróság határozata alapján jelen állás szerint a Maracana Stadionban nem rendezhetik meg június 2-án, vasárnap a Brazília–Anglia felkészülési labdarúgó-mérkőzést. Az indoklás szerint a frissen felújított legendás létesítmény nem felel meg a biztonsági előírásoknak.

Tenisz
2013.05.30. 21:19
Roland Garros: Sarapova nem tudta megnyerni a mérkőzését
Közel járt hozzá Marija Sarapova, hogy a 3. fordulóba jusson a Francia nemzetközi teniszbajnokságon, de 6:2, 4:2-es vezetésénél eső miatt félbeszakadt az Eugenie Bouchard elleni mérkőzése, amit sötétedés miatt már csak pénteken tudnak folytatni.

Labdarúgó NB I
2013.05.30. 21:17
Videó: „Ez a legjobb Győr, a BL-ben a továbbjutás a cél”
A Győri ETO labdarúgócsapatánál már a jövőre készülnek. Új játékosok érkeznek, megkezdődik a felkészülés, illetve izgatottan várják a Bajnokok Ligája-selejtezőjének sorsolását. Az NSO Tv meglátogatta a magyar bajnok vezetőedzőjét, Pintér Attilát, aki szerint az aranyérem már a múlt, a csapatában pedig több poszton is frissíteni szeretne.
6710
/
7026


