profile

SMAHULYA ÁDÁM

877 Cikk
Képes Sport
2024.12.17. 16:50

A Barcelona kispadját célozza meg – Andrés Iniesta-sorozat, 5. rész

Az utóbbi hat évben már kevésbé volt szem előtt, öt évig Japánban futballozott, majd az Emírségekben vezetett le, mostantól pedig gőzerővel tanul, hogy egyszer a Barcelona edzője lehessen.
Angol labdarúgás
2024.12.15. 19:32

Megvan Amorim első nagy skalpja: a United nyerte a City elleni manchesteri derbit

Amad Diallo volt a United nyerő embere, a fiatal támadó tizenegyest harcolt ki, majd győztes gólt szerzett a városi rivális otthonában.
Légiósok
2024.12.15. 17:05

Valóra válhat Szoboszlai Dominik gyerekkori álma: a Real Madrid figyeli a Liverpool középpályását – sajtóhír

A királyiak rajta kívül Trent Alexander-Arnoldot, és Ryan Gravenberchet is figyelik a Liverpoolból.
Angol labdarúgás
2024.12.14. 18:03

Kétszer is egyenlített hazai pályán a Liverpool, de a győzelem nem jött össze a Fulham ellen

Robertson kiállítása miatt több, mint 70 percen keresztül emberhátrányban voltak a hazaiak, Szoboszlai Dominik 79 percet töltött a pályán.
Angol labdarúgás
2024.12.14. 08:21

Beteg gyerekekkel találkoztak a Liverpool játékosai

A „vörösök” az idén is ellátogattak a közelgő ünnepek alkalmából az Alder Hey Gyermekkórházba.
Képes Sport
2024.12.03. 15:06

Út Dél-Afrikába: pokolból a világ tetejére – Andrés Iniesta-sorozat, 3. rész

Eleinte az is kérdéses volt, hogy részt vehet-e a 2010-es világbajnokságon, a végén azonban a torna hőse lett, és az aranyérem megszerzése mellett sportemberként is legendává vált
Csupasport
2024.11.29. 14:32

Egyedülálló sícirkusz a Berni-Alpokban

A svájci freestyle síző, Fabian Bösch nemcsak kitalálta, de meg is valósította a saját sícirkuszát, ahol lélegzetelállító trükköket mutat be, és mint mondja, itt sokkal nagyobb rajta a nyomás, mint a versenyeken.
Képes Sport
2024.11.24. 14:05

Mámor a Stamford Bridge-en – Andrés Iniesta-sorozat, 2. rész

London, 2009. május 6. Andrés Iniesta bizonyára sohasem felejti el a napot, amikor pályafutása egyik legemlékezetesebb gólját szerezte.
Olasz labdarúgás
2024.11.23. 19:54

A tartalékos Juventus elhozott egy pontot Milánóból

Nem ez volt az olasz futball nagy ünnepe, a Serie A nagy rangadóján egeret szültek a hegyek.
Csupasport
2024.11.18. 16:20

Rekordidő alatt jutott fel Óceánia legmagasabb pontjára a brazil ultrafutó

Másnak fél napba telik, míg feljut a 4884 méter magas Carstensz Pyramid csúcsára, de a brazil ultrafutónak, Fernanda Macielnek ehhez mindössze 1 óra 48 percre volt szüksége.
Csupasport
2024.11.16. 14:45

Sártenger, összetört autók: a DANA sújtotta Valencia egy BMX-es szemével

Oriol Inglada elektromos kerékpárral járta be a DANA által leginkább sújtott környéket Valenciában, és a közel félórás felvételen előfordult, hogy alig tudott haladni a sártengerben.
Képes Sport
2024.11.16. 10:44

Telesírta a párnáját a La Masián – Andrés Iniesta-sorozat, 1. rész

Egy kis spanyol faluból jutott el a futballvilág csúcsára, s lett többek között világbajnok, kétszeres Európa-bajnok, négyszeres BL-győztes, kilencszeres spanyol bajnok.
Csupasport
2024.11.13. 08:34

Súlyok, könnyek, aranyak: újra megmérették magukat Angyalföldön a súlyzós edzés szerelmesei

Az elmúlt hétvégén kilencedik alkalommal rendezték meg Angyalföldön az elsősorban a hobbi testépítőket megcélzó Scitec Power Challenge-et, ahol a tinédzserek éppúgy sikerélménnyel és éremmel távozhattak, mint a több kategóriát megnyerő, három unokával büszkélkedő nagymama.
Labdarúgó NB I
2024.11.09. 12:18

Dombi Tiborért is hajtanak a Debrecen futballistái

KEZDÉS: 16.00. Ferenczi János reméli, a Győrt legyőzve a csapat elkezdi a felzárkózást.
Bajnokok Ligája
2024.11.07. 23:56

Fél táv – Smahulya Ádám jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Minden pont, minden gól számít.
Csupasport
2024.11.07. 13:50

A hétvégén ismét próbára tehetik magukat az amatőr testépítés szerelmesei

Hétvégén Angyalföldön rendezik meg a Scitec Power Challenge-et, amelye ezúttal is öt kategóriában méretik meg magukat az indulók.
Csupasport
2024.11.05. 17:39

Ma már nem tudna sport nélkül élni a népszerű amerikai színésznő

A Fekete özvegy szerepe megváltoztatta Scarlett Johansson életét, azóta ugyanis a mindennapjai része lett a sport, ami saját bevallása szerint a mentális egészségére is jó hatással van.
Csupasport
2024.11.01. 15:14

18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Nima Rinji Serpa mindössze 18 évesen feljutott a világ 14 legmagasabb hegycsúcsára, és a nem mindennapi rekorddöntésével szeretne több tiszteletet kivívni a serpáknak.
Spanyol labdarúgás
2024.10.26. 11:17

Kylian Mbappé tudja, mi a dolga a szombati el Clásicón

Az FC Barcelona elsősorban Lamine Yamal és Raphinha tündöklésében reménykedik.
Bajnokok Ligája
2024.10.23. 10:36

Szoboszlai Dominik ellenfélként tér vissza Lipcsébe

Gulácsi Péter: Készen állunk, és mindent megteszünk, hogy gólokat szerezzünk és megnyerjük az összecsapást.

8

/

44