
Utánpótlássport
2024.12.13. 18:48
Érsek István: A túlversenyeztetés többet árt, mint használ
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben készített Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő szituációt, és elmondják, azok megoldására, kezelésére milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Érsek István, a korábbi magyar bajnok és kupagyőztes kosárlabdázó, a Körmendi Törpördögök szakmai vezetője, utánpótlásedzője osztja meg a gondolatait a mai fiatalok körében egyre gyakrabban előforduló korai kiégés jelenségéről.

Utánpótlássport
2024.12.08. 10:56
Filep Csaba: A legszebb, ha sportszeretővé válnak a tanítványok
A Magyar Sport Házában adták át a legendás kardvívó mesteredzőről, Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díjakat. A kitüntetést a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága hozta létre a Nemzeti Sportügynökség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Edzők Társasága közreműködésével, hogy ily módon is elismerje a hivatásukat a legmagasabb szinten gyakorló szakembereket. Ezúttal Horváth Sándor labdarúgó-, Ramocsa Sándor ökölvívó- és Filep Csaba triatlonedző részesült elismerésben. Most utóbbit mutatjuk be.

Utánpótlássport
2024.12.07. 14:24
Ramocsa Sándor: A hit a legfontosabb
A Magyar Sport Házában adták át a legendás kardvívó mesteredzőről, Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díjakat. A kitüntetést a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága hozta létre a Nemzeti Sportügynökség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Edzők Társasága közreműködésével, hogy ily módon is elismerje a hivatásukat a legmagasabb szinten gyakorló szakembereket. Ezúttal Filep Csaba triatlon-, Horváth Sándor labdarúgó- és Ramocsa Sándor ökölvívóedző részesült elismerésben. Most utóbbit mutatjuk be.

Utánpótlássport
2024.12.03. 16:01
Egy nap az utánpótlásért: nagy sikerrel zajlott a konferencia
Kedden telt házas közönség előtt rendezték meg a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában az Egy nap az utánpótlásért című konferenciát. A fiatalok sportjának aktuális témáit boncolgató rendezvényt az Utanpotlassport.hu szerkesztősége szervezte a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével.

Utánpótlássport
2024.12.02. 09:00
Utánpótlás-konferencia: már csak egy nap!
Az utánpótláskorú sportolók lépcsőzetes fejlesztése, menedzselése, felnőttek közé integrálása lesz egyik téma az Egy nap az utánpótlásért címmel immár tizennegyedszer tartandó konferencián, amelyet az Utanpotlassport.hu szerkesztősége rendez holnap, december 3-án a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában. Az eseményre még ma délután 4 óráig lehet jelentkezni.
33
/
57















