
Utánpótlássport
2021.05.12. 16:13
Tékvandó: Salim Omart nem nyomják a családi sikerek
Az MTK Budapest előbb Európa-bajnoki címet, majd olimpiai kvótát szerző 18 éves tekvondósa, Salim Omar sokat köszönhet a családjának, de csak is a saját elképzelései szerint alakítja a pályafutását.

Utánpótlássport
2021.05.10. 14:39
Kosárlabda: a Vasas Akadémia lett a bajnok a serdülő fiúk között
Vasárnap játszották a serdülő fiú kosarasok nyolccsapatos országos bajnoki döntőjének helyosztóit a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.

Utánpótlássport
2021.05.08. 14:50
Labdarúgás: továbbra is veretlen a Puskás Akadémia az U17-esek között
A Puskás Akadémia még mindig nem talált legyőzőre, a Honvéd pontokat vesztett az FTC ellen, a Vasas idegenben nyert Debrecenben, míg a fővárosi rangadó mellett az MTK Budapest és a Diósgyőr csatája is döntetlennel zárult az U17-es fiúk kiemelt labdarúgó-bajnokságának A csoportjában a 11. fordulóban.

Utánpótlássport
2021.05.03. 19:31
Kajak-kenu: először versenyeztek pályán az ifik és a serdülők
Eseménydús hétvégén vannak túl a legjobbak az ifjúsági és a serdülő korosztályban a kajakosok és a kenusok között egyaránt, hiszen ezőversenyeket tartottak szombaton és vasárnap mindkét nem számára. Az abszolút győztes a fiúknál Kurucz Levente lett, míg a leányoknál Fojt Sára zárt az első helyen.

Utánpótlássport
2021.05.03. 13:52
Jégkorong: Tóth Tamás az ősztől az NCDC-ben folytatja
A DVTK Jegesmedvék 17 éves csatára, Tóth Tamás a nyáron az észak-amerikai NCDC-ben szereplő, massachussetsi Islanders csapatához igazol.

Utánpótlássport
2021.04.30. 15:21
Kézi: befejezetté nyilvánították az utánpótlás-bajnokságokat
A hazai kézilabda-szövetség főként az edzéslehetőségek hiánya és a számos mérkőzéshalasztás miatt úgy döntött, hogy lezárja az utánpótlás-bajnokságokat.

Utánpótlássport
2021.04.28. 17:58
Kosár: a Szeged is bejutott az ob-döntőbe a kadét leányok között
A nyolccsapatos országos döntő első hat helye már korábban elkelt a kadét leányok kosárlabda-bajnokságában. A fennmaradó két helyre pályázó négy együttes pedig oda-visszavágós keresztjáték párharcokban döntik el a továbbjutó kilétét. Az egyik helyre végül a Szeged lett a befutó, míg a másikra a Szekszárd tűnik esélyesnek.

Utánpótlássport
2021.04.26. 20:42
Öttusa: remekeltek a fiatalok az új formátumú budapesti versenyen
A 18 éves Erdős Rita és a 19 éves Koleszár Mihály is érmet szerzett a hétvégén a felnőtt öttusázók új versenyrendszer szerint lebonyolított budapesti nemzetközi próbaviadalán.

Utánpótlássport
2021.04.26. 12:45
Vízilabda: az UVSE leány gyermekcsapata is bajnoki címet szerzett
Ahogyan szombaton az UVSE női vízilabdacsapata, úgy vasárnap a gyermekegyüttese is a Dunaújváros ellen szerezte meg az országos bajnoki címet.

Utánpótlássport
2021.04.17. 12:13
Sakk: az új ifjúsági kapitány több változást tervez a felkészülésben
A Magyar Sakkszövetség áprilistól Gonda Lászlót bízta meg az ifjúsági válogatott vezetésével; a nagymester elképzelései között több korosztályos verseny szervezése és a legjobbak közös felkészítése is szerepel.

Utánpótlássport
2021.04.11. 18:01
Birkózás: hat éremmel tértek haza a junior kötöttfogásúak Porecből
Két aranyat, két ezüstöt és két bronzérmet szereztek a magyar kötöttfogású birkózók a juniorkorúak horvátországi nemzetközi versenyén. A magyarok közül a 72 kilós Tösmagi Attila és a 130 kilós Bazsó Adolf is az aranyéremig menetelt.

Utánpótlássport
2021.04.08. 15:23
Sakk: új rendszert dolgoztak ki a fiatal játékosok támogatására
Három, eredmények alapján kialakított kategóriában támogatná a korosztályos játékosokat a hazai sakkszövetség – erről Molnár Béla, az ifjúsági bizottság elnöke számolt be.

Utánpótlássport
2021.04.08. 12:13
Kézilabda: áprilisban még biztosan nem rendeznek utánpótlás-bajnokikat
Az MKSZ szakmai- és versenybizottsága csütörtök délután jelentette be, hogy a hónap végéig meghosszabbítja az utánpótlás kézilabda-bajnokságok felfüggesztését.

Utánpótlássport
2021.04.05. 13:41
Vívás: román és amerikai arany a kadétok kardversenyében a vb-n
A magyarok távolmaradásával zajló egyiptomi utánpótlás-világbajnokságon a kadétoknál a román Marco Sovar nyerte a fiúk kardszámát, míg a lányoknál az amerikai Magda Skarbonkiewicz gyűjtötte be az aranyérmet ugyanebben a fegyvernemben.

Utánpótlássport
2021.04.03. 12:43
Foltán László kapitány hiányolja a tüzet az ifjúsági fiú kenusoknál
Felemás érzésekkel zárta a kenusok utánpótlás-kapitánya, Foltán László a serdülő és az ifjúsági keret egyhetes szegedi alapozó edzőtáborát. A szakvezető szerint a leánykenusok és a serdülő fiúk szépen dolgoztak, a ifi fiúk teljesítményével azonban nem volt maradéktalanul elégedett.

Utánpótlássport
2021.03.29. 12:13
Atlétika: ez történt az U14-és és U16-os fedett pályás összetett ob-n
Március utolsó hétvégéjén rendezték az U14-es és U16-os fedett pályás összetett országos bajnokságot, amelyen összesen tíz aranyérem került kiosztásra.

Utánpótlássport
2021.03.25. 19:29
Atlétika: Szekszárd köszöni a Kenyába készülő Szemerei Levente hűségét
A múlt hét végén felnőtt mezei futó magyar bajnokságot nyert 21 éves Szemerei Leventének a szekszárdi polgármester is megköszönte a munkáját.

Utánpótlássport
2021.03.19. 11:04
Jégkorong: Ocskay–DVTK döntőt rendeznek az U21-es bajnokságban
A Fehérvár viszonylag magabiztosan győzte le az UTE-t, a DVTK Jegesmedvék végletekig kiélezett párharcban ütötte ki a Vasast az U21-es hokibajnokság elődöntőjében.

Utánpótlássport
2021.03.18. 14:10
Kézi: nagy lehetőség a szegedi fiataloknak a veszprémi túra
Szerdán derült ki, hogy a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata utánpótláskorú játékosokkal tölti fel megfogyatkozott keretét a vasárnapi, Telekom Veszprém elleni rangadóra.

Utánpótlássport
2021.03.15. 13:35
Jégkorong: Halász Béni ezúttal a szétlövés hőse volt az NAHL-ben
A New Mexico Ice Wolves 19 éves magyar jégkorongkapusa, Halász Béni ismét győzelemre vezette csapatát az észak-amerikai juniorligában, az NAHL-ben; ezúttal a szétlövésben is remekül teljesített.
38
/
67
