
Utánpótlássport
2019.03.03. 08:47
Birkózás: érmeket remélnek az újvidéki U23-as Eb-n a magyarok
Újvidéken kezdődik hétfőn az U23-as birkózó Európa-bajnokság. A magyar csapat mindhárom fogásnemben indít versenyzőt, összesen huszonnégyet, nem titkolt érmes reményekkel. Mi több, a korosztály ötödik kontinensbajnokságán megszülethet az ötödik magyar aranyérem is.

Utánpótlássport
2019.03.02. 17:36
Női vízilabda-válogatott: a 18 éves Faragó Kamilla is a keddi keretben
A női vízilabda-válogatott kedden Olaszország ellen zárja a világliga-selejtezősorozatot. A szentesi összecsapásra Bíró Attila kijelölte keretét, amelyben három másik – korábban már a nemzeti csapatban szerepelt – utánpótláskorú játékos mellett a 18 esztendős Faragó Kamilla is helyet kapott, számolt be a waterpolo.hu.

Utánpótlássport
2019.03.02. 09:00
Curling: az EYOF-bronzérem további lendületet adhat a sportágnak
A vegyes magyar curlingcsapat bronzérmet nyert a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), Szarajevóban. A Biró Blanka, Dobor Regina, Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc Sebestyén összetételű csapat történelmet írt: önmagában már az is tettnek számított, hogy a téli EYOF-ok történetében először léphetett jégre magyar csapat, az igazi csodát azonban az olimpiai bronzérem jelentette.

Utánpótlássport
2019.03.01. 14:48
Kézilabda: színesebb támadójátékkal az U19-es vb élmezőnye a cél
„Ha jó napunk van, bárkit képesek vagyunk legyőzni” – jelentette ki a fiú U19-es kézilabda-válogatott szövetségi edzője, Kárpáti Krisztián. A csapat tavaly, az Eb-n a tizedik helyen végzett Szlovéniában. Az idén, az augusztusi macedóniai világbajnokságon viszont már a közvetlen élmezőnybe kerülés a cél.

Utánpótlássport
2019.02.28. 15:14
Vívás: a párbajtőröző Büki Lili hatodik lett a foggiai junior Eb-n
Büki Lili a hatodik helyen végzett a Foggiában zajló korosztályos Európa-bajnokság junior párbajtőrversenyében, és délután még az ifjúsági olimpiai bajnok kardozó Rabb Krisztián is bízhatott a jó folytatásban: rá ekkor a nyolcaddöntő várt.

Utánpótlássport
2019.02.28. 12:29
Kézilabda: gőzerővel készül a női juniorválogatott a győri Eb-re
Kedden a célegyenesbe fordultak a júliusi, győri U19-es női kézilabda Európa-bajnokság előkészületei. Megtartották a kontinenstorna sorsolását, a magyar csapat az első kalapból a spanyol, a montenegrói és a norvég csapat mellé került a C csoportba. Bő négy hónappal a rajt előtt az együttes szövetségi edzőjével, Golovin Vlagyimirrel és az egyik meghatározó játékossal, Afentaler Sárával beszélgettünk

Utánpótlássport
2019.02.28. 08:50
Vízilabda: Kemény Kristóf szerint az önbizalom neveli a játékost
Az átalakított utánpótlásrendszer csúcscsapatát, az U20-as fiú vízilabda-válogatottat immár Kemény Kristóf – aki tavaly a BVSC-Zugló ifjúsági együttesét aranyéremig vezette – irányítja, segítője Lukács Gergely lett. A szövetségi edzővel beszélgettünk kinevezéséről, az eddigi benyomásairól és a terveiről.

Utánpótlássport
2019.02.27. 08:00
Úszás: Nagy Réka az EYOF-aranyérmes önmagát építi fel újra
Valóban, az előző esztendőben voltak hullámvölgyek bőven, de a legfontosabb, hogy tudom, mi nem működött, és tanultam belőle – mondja a BVSC-Zugló mindössze 15 éves úszója, Nagy Réka. A kétszeres EYOF-aranyérmes versenyző tavaly visszafogottabban szerepelt, de – miközben jelenleg is az amerikai edzőtáborban készül – célja, hogy az idén újra nagyot alakítson.

Utánpótlássport
2019.02.26. 20:30
Vívás: érmek a kadét Eb zárónapján is
A Foggiában zajló kadét vívó Európa-bajnokság zárónapján újabb magyar sikerek születtek, hiszen a versenynap végén két csapatunk is dobogóra állhatott: a fiú párbajtőrözők nagy meglepetésre a 2., míg a fiú kardozóink a 3. helyet szerezték meg. Összességében remekül teljesítettek kadétkorú vívóink a kontinensbajnokságon, hiszen kilenc érmet szerezve az éremtábla 3. helyén végeztek. Szerdától a juniorok lépnek pástra,

Utánpótlássport
2019.02.26. 10:33
Labdarúgás: sorsoltak az U20-as vb-re
A korosztályos Afrika-kupa lezárultával véglegessé vált a lengyelországi U20-as labdarúgó-világbajnokság mezőnye, vasárnap pedig Gydnia városában kisorsolták a torna csoportjait. Május 23. és június 15. között 24 ország válogatottja küzd meg 6 helyszínen − címvédés biztosan nem lesz, ugyanis az angolok lemaradnak a tornáról.

Utánpótlássport
2019.02.26. 08:36
Jégkorong: öt magyar csapat az EBJL rájátszásában
Szerdától öt magyar csapat kezdi meg az osztrák ifjúsági liga (EBJL) rájátszását. A középszakasz győztese, a MAC a Vasassal, a Fehérvár a Debrecennel, a DVTK pedig az osztrák Red Bull Salzburggal találkozik a negyeddöntőben.

Utánpótlássport
2019.02.25. 20:39
Vívás: három újabb érem a kadét Eb-n
Hétfőn a csapatversenyekkel folytatódtak a kadét vívó Európa-bajnokság küzdelmei az olaszországi Foggiában. Az eddigi versenynapokon a magyarok szereplésére nem lehetett panasz, hiszen az egyéni küzdelmekben egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyertek sportolóink. Hétfőn leány kadét párbajtőröző- és kard-, valamint fiú tőrcsapatunk lépett pástra – újabb érmek reményében. A nap legnagyobb sikerét a leány párbajtőrözők és a kardozók vitték véghez, hiszen mindkét csapatunk aranyérmet nyert, míg fiú tőrcsapatunk remek szerepléssel szerzett bronzérmet.

Utánpótlássport
2019.02.25. 14:48
Autósport: Keszthelyi Vivien a téli F3 után a W Seriesre készül
Vasárnap lezárult az F3 Asian Champisonhip téli bajnoksága. Keszthelyi Vivien élete első Formula–3-as sorozatában 9 versenyből 5 alkalommal pontot szerzett; ezzel a 18 éves pilóta lett a magyar autósport történetének legfiatalabb, és egyben legsikeresebb pilótája, aki egy teljes szezon keretein belül részt vett ebben a kategóriában.

Utánpótlássport
2019.02.25. 08:47
Labdarúgás: tizenévesek legendás bemutatkozásai az NB I-ben
Mesébe illő bemutatkozáson van túl a Debrecen 18 esztendős csatára, Zsóri Dániel. Az ifjú center Ferencvárosnak lőtt ollózós gólja kapcsán korabeli tudósításokkal fűszerezve idéztük fel híressé vált tizenévesek pazar debütálásait a második világháború utáni magyar futball történetéből.

Utánpótlássport
2019.02.24. 15:40
Kosárlabda, leány-kadétbajnokság: a hibátlan szekszárdiak újabb sikere
Csupán egyetlen negyedet tudott megnyerni, azt is csak nyolc ponttal, így nem meglepő, hogy kikapott az előző évadban ezüstérmes Vasas Akadémia együttese a leány kadét kosárlabda-bajnokság felsőházi rangadóján a továbbra is veretlenül álló Atomerőmű-KSC Szekszárdtól. Továbbra is nagy a harc a pozíciókért.

Utánpótlássport
2019.02.24. 14:04
Vízilabda: az ob I alapszakaszának zárásakor is remekeltek a fiatalok
Lezajlott a férfi vízilabdázók élvonalának tizennegyedik, egyben az alapszakasz utolsó fordulója, így kialakult a felső- és alsóházban szereplő klubok névsora. Némi meglepetésre az utánpótláskorúakra nagymértékben támaszkodó UVSE együttese nem jutott a legjobbak közé, a KSI fiatal csapata pedig nyeretlenül zárt. Hét ifjonc összesen tíz gólt lőtt a legutóbbi játéknapon.

Utánpótlássport
2019.02.24. 12:50
Evezés: erős szakosztály várja Csepelen az evezősközpont elkészültét
A Budapesti Déli Városkapu fejlesztési program keretében felépülhet a Dunai Evezősközpont. Ifjabb Pergel László, az ország egyik evezős fellegváraként számon tartott Csepel Evezős Klub utánpótlás-szakedzője a beruházástól azt reméli, hogy még több gyerek kap kedvet az evezéshez.

Utánpótlássport
2019.02.23. 21:05
Vívás: Muhari megvédte címét, Büki bronzot nyert a kadét Eb-n
Megvédte címét Muhari Eszter párbajtőr egyéniben az olaszországi kadét vívó Európa-bajnokság második napján. A Budapesti Honvéd versenyzője a fináléban az orosz Ljahovát, az elődöntőben a tatai Büki Lilit győzte le, így megszülettek az első magyar érmek Foggiában.

Utánpótlássport
2019.02.22. 18:06
Atlétika: interjú Török Krisztiánnal az ifi és junior dobó ob-ről
Szombaton kezdődik az ifjúsági és junior téli dobó országos bajnokság, amelynek programjába visszakerül a gerelyhajítás is. Honlapunknak Török Krisztián, a Magyar Atlétika Szövetség (MASZ) dobószakágának referense nyilatkozott a hétvégével, illetve várakozásaival kapcsolatban.

Utánpótlássport
2019.02.22. 11:13
Cselgáncs: szombaton kezdődik az ifjúsági ob Siklóson
Szombaton kezdődik ifjúsági cselgáncsozóink országos bajnoksága Siklóson. A megméretésen mintegy 250-300 fiatal léphet tatamira azért, hogy elhódítsa korosztálya bajnoki címét. Az indulók egyötöde nemrég a follonicai Európa-kupa-versenyt is megjárta.
26
/
171
