
Utánpótlássport
2019.02.13. 10:17
Röplabda: Horváth András visszatért a leány juniorválogatotthoz
Horváth András, a Fatum Nyíregyháza felnőtt női csapatának másodedzője a leány juniorválogatott irányítását is végzi a jövőben. A szakember 2016-ban már ellátta ezt a feladatot, akkor a magyar-szlovák közös rendezésű junior Eb-n a 10. helyig vezette a leány korosztályos válogatottat.

Utánpótlássport
2019.02.12. 20:35
14. téli EYOF: Bontovics Balázs short track-bronza
A sikeres hétfői versenynapot követően kedden folytatódtak a 14. téli ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF) küzdelmei. Az előző napihoz hasonlóan ezúttal is a curlingesek és a rövid pályás gyorskorcsolyázók vitték a prímet. Bontovics Balázs egyéniben az 500 méteres távon szerzett bronzérmet, a vegyes váltónk pedig a 3000 méteres versenyszámban a pénteki döntőbe jutott. Dicséret illeti curlingeseinket is, akik mindkét mérkőzésüket megnyerték, és továbbra is előkelő helyen állnak csoportjukban.

Utánpótlássport
2019.02.12. 19:17
Kosárlabda: nagy formában a 20 éves szegedi Kerpel-Fronius Gáspár
Tavaly a férfi U20-as kosárlabda-bajnokság döntőjében már felhívta magára a figyelmet, hiszen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ráadásul a felnőttcsapatban is rendre szerephez jutott a 20 éves szegedi Kerpel-Fronius Gáspár. A fiatal irányító az új idényben sem tétlenkedik, legutóbb az Alba Fehérvár csapatának dobott tizennégy pontot.

Utánpótlássport
2019.02.12. 17:36
Ökölvívás: két tinédzser bravúrja a Bocskai-emlékversenyen
Két magyar győztest avattak a bokszolók Bocskai István-emlékversenyén, mindketten nagyon fiatalok, s a felnőttek mezőnyében aratott sikereik távlatos jövőt ígérnek. Bernáth Attila és Cservenka Róbert első helyét felértékeli, hogy az itthoni „köteles” konkurencia mellett komoly külföldi jelenlét is jellemezte a debreceniek hagyományos ökölvívó-viadalát.

Utánpótlássport
2019.02.12. 16:38
Légiósok: Schön és Szerető sem mondott le a külföldi karrierről, de...
A Budapest Honvéd-MFA neveltjei, az U19-es válogatott alapemberei. Neves nyugat-európai akadémián nevelkedtek, mígnem most hazaszerződtek, és a felnőttek között bizonyítanának. Tapasztalatokról, tervekről és a közelgő Európa-bajnoki elitkörről kérdeztük Schön Szabolcsot és Szerető Krisztofert.

Utánpótlássport
2019.02.12. 14:49
Asztalitenisz: 17 magyar a cseh nemzetközi utánpótlás-bajnokságon
Tizenhét magyar résztvevővel rendezik meg szerdától a cseh nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságot Hodonínban. Az ötnapos viadalon az ifjúsági korosztályban András Csaba, Both Olivér és Juhász Patrik, míg a serdülők mezőnyében Huzsvár Erik és Tölgyes Dorottya neve szerepel a kiemeltek között.

Utánpótlássport
2019.02.12. 13:30
Cselgáncs: egy arany, két ezüst, egy bronz ifjúsági Ek-viadalról
A hét végén az ifjúsági cselgáncsozóinknak is megkezdődött a versenyév, a fiatalok Európa-kupa viadalon mérették meg magukat. A negyvenöt fős küldöttségből négyen érmet szereztek, nyolcan pontszerző helyeken végeztek a sorozat első állomásán, Follonicában.

Utánpótlássport
2019.02.12. 09:01
Kézilabda: felnőttdobogón a női juniorválogatott és a mestere
Nem mindennapi elismerést kapott az utánpótlás Az év sportolója-díj kapcsán. A júliusi debreceni U20-as vb-n az aranyéremig szárnyaló női juniorválogatott és trénere, Golovin Vlagyimir is bejutott a maga kategóriája hármas listájára, amelyből csütörtökön kikerül a végső győztes.

Utánpótlássport
2019.02.11. 19:49
Labdarúgás: Eb-elitkörre készült Spanyolországban az U17-es válogatott
Egy döntetlennel és egy vereséggel zárta spanyolországi edzőtáborozását a hazai rendezésű Eb-elitkörre készülő U17-es labdarúgó-válogatott. Preisinger Sándor együttese San Pedro de Pinatarban a skótokkal szemben 2−1-re maradt alul, míg az angolok ellen bravúros, gól nélküli döntetlent ért el.

Utánpótlássport
2019.02.11. 19:04
Atlétika: Szűcs Szabina ifjúsági csúcsot javított ötpróbában
Mozgalmas volt a hétvége a fiatalok számára, egyszerre két verseny is zajlott az ifjúsági- és juniorkorúak versenynaptárában. Részint emiatt, a szokottnál valamivel kisebb volt a létszám a versenyeken, összességében viszont mintegy 300-an mérették meg magukat a gyalogló, valamint a fedett pályás összetett bajnokságon.

Utánpótlássport
2019.02.11. 18:13
Karate: egy arany és két ezüst az aalborgi korosztályos Eb-ről
Dániában randevúzott az elmúlt héten a karatés utánpótlás európai krémje, benne a legjobb magyarokkal, akik a három Eb-érem hazahozatala mellett azzal a tudattal köszönhettek el Aalborgtól és a vetélytársaktól, hogy bő egy esztendő múlva Budapesten találkozhatnak a kadét, a junior és az U21-es korosztályok képviselői újabb hasonló kontinensviadal keretében.

Utánpótlássport
2019.02.11. 17:04
Tollaslabda: Sándorházi nyerte a pécsi nemzetközi versenyt
Kilencedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi ifjúsági bajnokságot a Multi Alarm csarnokában a hét végén Pécsett. A versenyen összesen húsz ország tollaslabdázója mérethette meg magát, Sándorházi egyéniben szerzett aranya mellett pedig meglepetések is születtek: Mészáros Petra egyesben, míg a Sándorházi Vivien, Farkas Laura kettős leány párosban harcolta ki a bronzérmet.

Utánpótlássport
2019.02.11. 14:55
Vívás: két bronzérem és helyezések az európai utánpótlásversenyeken
Utánpótláskorú vívóink ismételten mozgalmas és eseménydús hétvégét tudhatnak maguk mögött. Junior leány kardozóink Plovdivban léptek pástra egyéni világkupa-versenyen, és két vívónk is a nyolcaddöntőben végzett. Kadétjaink közül Róna Milán bronzérmet, míg Bartkó Levente ötödik helyet ért el a fiú párbajtőr egyéni európai körversenyen Krakkóban. Szintén szép eredményt ért el kadét fiú tőrözőnk Tóth Gergely, aki nyolcadik lett a varsói európai körversenyen, de kadét leány tőrcsapatunk is kitett magáért.

Utánpótlássport
2019.02.11. 12:43
Labdarúgás: nem volt U20-as játékos a derbin
Valamivel csökkent az U20-as labdarúgók játékideje az NB I 20. fordulójában. A klubok fele, azaz hat együttes adott játéklehetőséget legalább egy 1998 után született futballistának, tizenegyen összesen 652 percet töltöttek a pályán. Az Újpest és a Ferencváros rangadóján, illetve a Paks és a Haladás találkozóján egyetlen magyar fiatal sem jutott szóhoz.

Utánpótlássport
2019.02.11. 09:13
Asztalitenisz: rekordlétszám a Molnár János-emlékversenyen
Ötből három korosztályban magyar siker született a huszonnegyedik alkalommal megrendezett Molnár János-emlékversenyen. A BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztályának nagy hagyományú nemzetközi viadalán idén minden korábbinál többen indultak el.

Utánpótlássport
2019.02.10. 15:57
Vívás: Muhari Eszter idén három korosztályban nyert bajnoki címet
A kadét magyar bajnok: Muhari Eszter. A junior magyar bajnok: Muhari Eszter. A felnőtt magyar bajnok: Muhari Eszter. A Budapesti Honvéd csupán 16 esztendős párbajtőrözőjének szezonbeli teljesítményére vívóberkekben is nehezen találják a szavakat – néha ő maga is így van ezzel.

Utánpótlássport
2019.02.10. 13:35
Karate: újabb magyar érmek a dániai korosztályos Eb-n
A nyitónapi meglepetésezüst – a kadét Bárdos Ádám formagyakorlatban szerzett második helye – után szombaton újabb, ám már nagyon is remélt magyar sikerek születtek a karatésok dániai korosztályos kontinensviadalán: Ilankovic Aleksandra Európa-bajnok lett, míg Nguyen Hoang An ezüstérmesként zárt.

Utánpótlássport
2019.02.10. 09:35
Jégkorong: az U18-asok másodikok lettek a Négy Nemzet-tornán
A második helyen végzett az olaszországi Négy Nemzet-tornán az U18-as jégkorong-válogatott. Az áprilisi, székesfehérvári vb-re készülő alakulat két leendő ellenfelét, a mostani házigazdát és a szlovéneket is simán legyőzte Egnában.

Utánpótlássport
2019.02.10. 09:00
Úszás: Hatházi Dóra ígéretes eredményeket ér el az elmúlt években
A tizenöt esztendős Hatházi Dóra megállíthatatlan. Habár a fiatal úszót egyszer vissza kellett csábítani sportágához, azóta egyre inkább az edzés és a versenyzés teszi ki a mindennapjait. Az elmúlt években ráadásul eredményes is: egy lábtörés sem állította meg abban, hogy elindulhasson a 2017-es európai ifjúsági olimpiai játékokon (EYOF), s a tavalyi esztendő sikere is nagyot szólt. A Mol Alapítvány által támogatott fiatal úszó a junior Európa-bajnokságon – még 14 évesen – bronzérmet szerzett 200 méteres pillangóúszásban.

Utánpótlássport
2019.02.09. 13:47
Téli EYOF: ifjúsági olimpia Szarajevóban, 17 magyar indulóval
Vasárnap ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét Szarajevóban a 14. téli európai ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF), amelyen Magyarország öt sportágban összesen tizenhét versenyzővel képviselteti magát. A havas-jeges multisportesemény versenyei hétfőtől péntekig tartanak.
28
/
171
