Rögbi: az IPI aggódik a vb-közvetítések korlátozása miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.06.07. 22:49
Címkék
Nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtóintézet (IPI), mert a Nemzetközi Rögbi Tanács (IRB) korlátozni akarja az idei év második felében, Franciaországban rendezendő rögbi vb médiaközvetítését.
Az IPI információi szerint az IRB egy sor feltételhez akarja kötni a sajtószervek akkreditálását. Korlátozni akarja például a weboldalakon és az újságokban publikálható fotók számát, a szalagcímek és a képszövegek alkalmazását, valamint a weboldalak és mobiltelefonok audiovizuális tartalmát. Az IRB arra hivatkozva utasítja el a sajtószabadság alapelveinek megsértésére vonatkozó bírálatokat, hogy felelősséget visel kereskedelmi érdekeinek védelméért.Az érintett sajtószervek arra is felhívták az IPI figyelmét, hogy az IRB sejtetni engedte, eljárást indíthat az újságok ellen a vb főbb eseményeinek közvetítése miatt.Johann P. Fritz, az IPI igazgatója hangsúlyozta: a sportszervezeteknek jogukban áll védelmezni kereskedelmi érdekeiket, de jelen esetben a sajtószabadság és a szerkesztői függetlenség forog kockán.A profi sport nem csupán kereskedelmi ügy, hanem fontos médiaesemény is. A közvetítések korlátozása egyértelmű beavatkozást jelent a tartalmi döntéseket illető szerkesztői jogokba, és súlyos következményekkel jár az információáramlásra nézve.Fritz aggodalmát fejezte ki azon eshetőség miatt, hogy az újságok a jövőben fizetni lesznek kénytelenek a sportesemények közvetítéséért. Ez kitenné őket az elfogultság vádjának, és azt a benyomást keltené a közvéleményben, hogy a média nem egyéb, mint a kereskedelmi szféra kinyújtott karja.Az IPI igazgatója felszólította a Nemzetközi Rögbi Tanácsot, hogy gondosan vizsgálja meg ezt az ügyet, és kövesse azt a gyakorlatot, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) alkalmazott a 2006-os labdarúgó-világbajnokság közvetítéseinek esetében.
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
46 perce

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
46 perce

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
46 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
1 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
2 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
3 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik