NFL: a Steelers vezetőedzője megvédte saját döntését

Vágólapra másolva!
2008.10.30. 08:41
Mike Tomlin, a Pittsburgh Steelers vezetőedzője megvédte saját döntésének jogosságát, miszerint vészmegoldásként James Harrisont jelölte long snappernek a New York Giants elleni meccs negyedik negyedében.
Az eset érdekessége, hogy Harrison gyakorlatilag egy méterrel az elrúgójátékos (punter) fölé dobta a labdát, amely így kipattogott a pittsburghi célterület hátsó részénél.Az úgynevezett safety következtében a bajnokcsapat két ponttal gazdagodott (ekkor lett 14–14 az állás), majd igen kecsegtető helyzetből támadhatott. Magyarán ezen a momentumon ment el a mérkőzés a pittsburghiek számára.Tomlint megvádolták, hogy csapatában nincs tartalékjátékosa arra az esetre, ha a labdát hosszan hátrapasszolva kell játékba hozni (ami a long snapper feladata).„James legalább hetente egyszer ezt gyakorolja, amióta a csapathoz érkeztem. De a gyakorlás és az edzőtábor az egy dolog. Egy éles meccsen véghezvinni ugyanazt a stadionban, a negyedik negyedben a regnáló bajnok ellen, az pedig egy másik helyzet” – mondta Tomlin.„Ha még egyszer előfordulna egy hasonló helyzet, ugyanígy döntenék. Persze azért remélném, hogy utána másképp alakulnak a dolgok” – tette hozzá a mester.A Steelers egyébként 21–14-re vesztette el a találkozót, pedig a találkozó jelentős részében vezetett..
Legfrissebb hírek

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

Mike Tomlin nem folytatja tovább a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként – hivatalos

Amerikai sportok
2026.01.13. 20:55

23 pontos negyedik negyeddel a Houston elintézte a Steelerst – videó

Amerikai sportok
2026.01.13. 09:33

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

Elképesztő negyedik negyedes végjáték után a Steelers a Ravenst megverve bejutott a rájátszásba – videó

Amerikai sportok
2026.01.05. 05:58

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Amerikai sportok
2025.12.30. 14:42

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
2025.12.28. 22:56

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2025.12.22. 06:11
Ezek is érdekelhetik