Baseball: doppingolt a világ legjobban kereső játékosa

MTI MTIMTI MTI
2009.02.11. 06:19
Címkék
Beismerte Alex Rodriguez, a világ legjobban kereső baseballosa, hogy 2001 és 2003 között doppingolt.
A New York Yankees híressége – aki az Egyesült Államokban igazi hősnek számít – egy hétfői televíziós interjúban elmondta, hogy akkor kezdett szteroidokat használni, amikor a Seattle-től a Texas Rangers csapatához került. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy 2003 óta tiszta. A most 33 éves – tíz esztendő alatt 275 millió dollárt (!) kereső – játékos hangsúlyozta: klubcseréje után úgy érezte, a világ terhe került rá, mindennap elvárták tőle a legmagasabb szintű teljesítményt, és bizonyítani akarta, hogy minden idők egyik legjobb játékosa. „Nagyon sajnálom – tette hozzá. – Fiatal voltam, meggondolatlan és naiv.” Rodriguez azt követően nyílt meg, hogy a Sport Illustrated című lap szombaton közölte: 2003-ban összesen 104 baseballos akadt fenn a doppingvizsgálaton, és az egyik éppen ő volt. A lebukásnak egyébként semmilyen következménye nem volt, mert a tengerentúli profi ligában csak az utóbbi néhány évben szigorodtak meg a doppingolással kapcsolatos büntetések. Az ügy jelentőségét jelzi, hogy még Barack Obama is megszólalt. A baseballrajongó amerikai elnök elszomorítónak tartja az esetet, de hangsúlyozta, hogy szerinte a baseballjátékosok többsége nem használ doppingszereket.
Legfrissebb hírek

Megszerezték a vezetést a hazaiak a második félidőben – ETO–Honvéd az NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 perce

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka egyesben tovább menetel

Tenisz
8 perce

Osváth Attila: Úgy örültek, mintha nyertek volna

Labdarúgó NB I
21 perce

Borbély Balázs: Nem állt mellénk a szerencse, többet tettünk a győzelemért

Labdarúgó NB I
24 perce

Szélesi Zoltán: Reálisan ez volt benne a mérkőzésben

Labdarúgó NB I
35 perce

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
43 perce

Női röplabda Eb: megvédte címét a török válogatott

Röplabda
50 perce

Összecsap a Fradi két El-ellenfele: Juventus–Milan 0–0

Olasz labdarúgás
52 perce