Softball: százezer dollárból népszerűsítik a sportágat Afrikában

2009.04.18. 01:46
Címkék
Százezer dolláros kampánnyal népszerűsítik az afrikai fiatalok körében a softballt, hogy ezzel elősegítsék a sportág olimpiára való visszakerülését – jelentette be Don Porter, a nemzetközi szövetség (ISF) elnöke.
„A softball ismertsége folyamatosan nő a földrészen, és a szövetség úgy érzi, eljött az idő, hogy anyagi és technikai segítséget nyújtson a sportolni vágyó afrikai fiataloknak” – mondta Porter. A sportág először 1996-ban, Atlantában szerepelt az olimpia programján, ám a 2012-es londoni játékokon nem lesz ilyen verseny, a szövetség pedig azon igyekszik, hogy 2016-ban a softball újra ott legyen az ötkarikás eseményen.
Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
6 perce

Vezet a szünetben a Zalaegerszeg – ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 perce

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
44 perce

A Leipzig sportigazgatója elmondta, miért esett el Willi Orbán a közel 4.7 milliárd forintos szaúdi szerződéstől

Német labdarúgás
45 perce

Jobban kezdett az FTC a Buducsnoszt ellen – Godecs a 10. percben piros lapot kapott

Kézilabda
48 perce

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
48 perce

Borza Helgát feltöltötte a KAT, jöhet a sűrű ősz

Csupasport
49 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
1 órája