NFL: London nyolc éven belül Super Bowlt rendezne

2009.05.04. 10:25
Címkék
London bejelentkezett a profi amerikaifutball-liga (NFL) vezetőinél azért, hogy nyolc éven belül megrendezhesse a bajnokság döntőjét, a Super Bowlt.
Az angol főváros terve első hallásra nagyon merésznek tűnik, hiszen a Super Bowl az Egyesült Államok legnépszerűbb és legnézettebb sporteseménye, igazi ünnepnapnak számít a tengerentúlon, s minden évben óriási harc folyik érte az NFL-csapatok városai között. A Sunday Telegraph című angol lap ugyanakkor azt írja, hogy az NFL irányítói már biztosítékot is adtak Londonnak arra, hogy a jövőben vendégül láthatja az egyik döntőt.„A 2014-es, a 2015-ös, vagy a 2017-es Super Bowlban gondolkodunk" – nyilatkozta az újságnak David Hornby londoni tisztviselő. A liga részéről ugyanakkor hivatalosan még senki sem erősítette ezt meg, sőt: „A londoni rendezés csupán teória. Nem érkezett még hozzánk pályázat az angol fővárostól" – mondta az NFL szóvivője. London 2007-ben és 2008-ban is rendezett NFL-mérkőzést a Wembley Stadionban. E találkozókra az árusítás megkezdése után szinte pillanatok alatt minden jegy elkelt, az idén októberben pedig ismét lesz egy alapszakaszmeccs az arénában.
Legfrissebb hírek

Második sikerére hajt az utolsó helyezett – ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Labdarúgó NB I
13 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
20 perce

Russell vezet Gasly és Verstappen előtt; Leclerc összetörte a Ferrarit – Olasz Nagydíj, verseny

F1
43 perce

A 10-es mez: Vitális Milán egyre inkább otthon van Athénban

Légiósok
58 perce

Román Liga 2: Vida gólt szerzett Husztiék ellen – videó

Minden más foci
1 órája

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
1 órája

Márton Gréta: Nagyon nehéz volt elfogadni a sérülést...

Kézilabda
2 órája