Crosbyék parádéztak a Maple Leafs ellen

2009.10.11. 11:00
null
A Pens torontói győzelmének két fő letéteményese: Crosby (középen) és Malkin
Címkék
Nagyüzem volt az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) szombati játéknapján: tizenhárom találkozót rendeztek, azaz a harminc csapatból huszonhat jégre lépett. Három meccs is csak a szétlövésben dőlt el: a Boston, az Anaheim és a Chicago is csupán a ráadás után szerezte meg a két pontot.

Egy-két kivétellel szoros összecsapásokat hozott a 8. játéknap, a Pittsburgh torontói győzelme viszont nem tartozott ezek közé: a Penguins gyakorlatilag két harmad alatt elintézte a gyengélkedő Maple Leafset. Sidney Crosby kétszer talált be a középső játékrészben – a másodikkal már 4–1-re vezettek a vendég Pingvinek –, Jevgenyij Malkin pedig három gólpasszt adott a meccsen. A Pens immár a harmadik idegenbeli sikerét aratta, és tartja a lépést a liga élén a kiválóan rajtoló Calgaryval.

A New York Islanders harmadszor állt közel a győzelemhez, ám harmadszor is ráadás után bukott el, így a Torontóhoz hasonlóan nyeretlen még a szezonban. A „szigetlakók” Bostonba látogattak a Bruinshoz, és a második harmadban 3–0-ra elhúztak. A Bocsok azonban felálltak a jégről, és a következő húsz percben három góllal válaszoltak, majd a szétlövésben is jobbak voltak. Ez utóbbi egyébként nem meglepő – a két csapat 68 bostoni összecsapása során az Islanders még nem győzte le szétlövésben a sárga-feketéket.

A Detroit a Washingtont fogadta, és bár a Capitals megszorította a Red Wingset, a hazaiak ünnepelhettek a végén. Pavel Dacjuk keresztpassza után Thomas Holmström emberelőnyös lövésénél tehetetlen volt Jose Theodore, a meccs utolsó tíz percét pedig kivédekezte a Detroit, így 3–2-re nyert az elmúlt szezon nagydöntőse.

A Boston mellett az Anaheim és a Chicago is szétlövés után nyert; a Ducks Philadelphiában, míg a Blackhawks hazai pályán, a Colorado ellen szerezte meg a két pontot.

NHL
8. JÁTÉKNAP
San Jose Sharks−Minnesota Wild 4–2
Boston Bruins−New York Islanders 4–3 – szétlövéssel
St Louis Blues−Los Angeles Kings 1–2
Ottawa Senators−Atlanta Thrashers 4–2
Edmonton Oilers−Montreal Canadiens 3–2
Florida Panthers−New Jersey Devils 2–3
Nashville Predators−Buffalo Sabres 0–1
Philadelphia Flyers–Anaheim Ducks
2–3 – szétlövéssel
Chicago Blackhawks−Colorado Avalanche 4–3 – szétlövéssel
Detroit Red Wings−Washington Capitals 3–2
Phoenix Coyotes−Columbus Blue Jackets 0–2
Tampa Bay Lightning−Carolina Hurricanes 5–2
Toronto Maple Leafs−Pittsburgh Penguins 2–5

 

Legfrissebb hírek

Legyőzte a Fenerbahcét, közel a címvédéshez a Galatasaray

Légiósok
22 perce

Kétgólos hátrányba került a „cserkészek” ellen a Tatabánya a férfi kézi Ek elődöntőjében

Kézilabda
47 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét

Kézilabda
58 perce

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája

Curling vegyes páros vb: magyar siker a csehek ellen

Téli sportok
1 órája

Kikapott a világbajnok görögöktől a világkupára készülő magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Nem esett gól Békéscsabán, újra kieső helyen Csató Sándor együttese

Labdarúgó NB II
1 órája

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik