NFL: a Carolina Panthers vendégeként tudott nyerni a Miami Dolphins

2009.11.20. 07:10
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) tizedik fordulójában a Miami Dolphins hét ponttal nyert a Carolina Panthers vendégeként. A győztes csapat 5/5-ös, a vesztes 4/6-os mutatóval áll a bajnokságban.

 

Steve Smith (Carolina, jobbra) révén legalább egy TD-t szerzett a hazai csapat, Vontae Davis (Miami, balra) ezúttal késve érkezett (Fotó: Reuters)
Steve Smith (Carolina, jobbra) révén legalább egy TD-t szerzett a hazai csapat, Vontae Davis (Miami, balra) ezúttal késve érkezett (Fotó: Reuters)

Az első negyed szerény három pontot hozott  – John Kasay 29 yardos mezőnygóllal jeleskedett –, a Carolina szerzett vezetést. Erre a második felvonás hajrájában két TD-vel válaszolt a Miami: Ricky Williams jutott be a célterültre, és a félidőben máris a vendég Dolphinsnál volt az előny (3–14).

A harmadik játékrészben egyik fél sem szerzett pontot, aztán Kasay újból mezőnygóllal vétette észre magát, de hasonlóképpen tett Dan Carpenter is a túlsó oldalon. Ezt követően TD-vel lopta közelebb magát riválisához a vesztésre álló hazai egylet, ám Williams ismét TD-vel tudott eredményes lenni, ez pedig rövidre zárta a hazaiak reményeit, akik azért Kasay mezőnygóljával búcsúztak.

 NFL
ALAPSZAKASZ, 10. FORDULÓ
Carolina Panthers–Miami Dolphins 17–24
Legfrissebb hírek

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
9 perce

Russell a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

F1
23 perce

Pogacar szerződést hosszabbított az UAE-vel, de idén már nem versenyez

Kerékpár
24 perce

Női kosár-vb: nagy meglepetéssel indult a szombat, Mali legyőzte a spanyolokat

Kosárlabda
27 perce

Nemzetek Ligája: Modric 41 évesen is ott lesz a horvátok keretében

Minden más foci
1 órája

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
1 órája

Izguljanak a kapusok! – Haraszti Zsolt sok gólt vár a Paks–DVSC meccstől

Labdarúgó NB I
1 órája

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
2 órája