Saunders sikertelen visszatérése Detroitba

2009.12.07. 07:49
null
Villaneuva (balra) jó játéka is kellett a Detroit győzelméhez (Fotó: Reuters)
Címkék
Sorozatban kilencedik győzelmét aratta a Los Angeles Lakers az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA). A regnáló bajnok 108–88-ra verte meg hazai pályán a Phoenix Sunst.


Zsinórban kilencedszer nem talált legyőzőre a Los Angeles Lakers, és ezzel az NBA legjobb idénybeli mutatójával rendelkezik. Igaz, Kobe Bryantéknek ezúttal nem volt olyan nehéz dolguk, mint két nappal ezelőtt a Miami ellen – akkor Bryant dudaszó pillanatában elengedett triplája billentette a mérleg nyelvét Phil Jackson csapata javára –, ugyanis a meglehetősen kifacsart Phoenix érkezett az „angyalok városába”.

A Suns tíz napon belül a hatodik városban lépett fel, és ez érződött is az arizonaiak játékán. A Lakers a harmadik negyedben 15–1-es sorozatával döntötte el a mérkőzést, és aratott biztos győzelmet. Bryant ezúttal 26 ponttal volt együttese legeredményesebbje, Ron Artest 15 pontja mellett öt labdalopással vétette észre magát.

A Cleveland szintén egy remek szériával, az első félidő 29–0-s rohanásával döntötte el a Milwaukee elleni idegenbeli találkozót. A Cavaliers legponterősebb játékosa a 21 pontos szezoncsúcsot produkáló Delonte West volt. LeBron James 14 pont, 10 asszisztos teljesítményével egymás után a negyedik dupla-dupláját érte el.

A Miami Dwyane Wade vezetésével (34 pont és 10 assziszt) nyert a Sacramento Kings otthonában 115–102-re. A Heat a két gárda legutóbbi tizenkét meccsén immár tizenegyedszer győzte le a Sacramentót. A Kings legjobbja az újonc Tyreke Evans volt 30 ponttal. A New Jersey Nets a New York Knicks vendégeként szenvedte el újabb, „menetrendszerű” vereségét.

A Detroit Pistons hazai pályán 98–94-re győzött a Washington ellen. A Wizards vezetőedzője, Flip Saunders először meccselt a Palace-ben azóta, hogy a 2007–2008-as szezon végén menesztették. A Pistons legjobbja a 25 pontos Rodney Stuckey és a 18 egységig jutó Charlie Villaneuva volt.

NBA
ALAPSZAKASZ, 41. JÁTÉKNAP
Los Angeles Lakers–Phoenix Suns   108–88 
Sacramento Kings–Miami Heat  102–115 
New York Knicks–New Jersey Nets  106–97 
Detroit Pistons–Washington Wizards  98–94 
Milwaukee Bucks–Cleveland Cavaliers 86–101
Legfrissebb hírek

Edzők és mesterek – Malonyai Péter pubilicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
4 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
4 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
5 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
5 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
5 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
5 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik