Váratlan nagy zakót mért a Knicks a Sunsra

2009.12.02. 07:52
null
(Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján a New York Knicks 27 ponttal, 126–99-re megverte a Phoenix Sunst. A Los Angeles Lakers ezzel szemben sorozatban a hetedik győzelmét szerezte: ezúttal a New Orleans Hornetset múlták fölül Kobe Bryanték.

Botlott a ligaelső. A játéknap előtt a legjobb győzelem-vereség mutatóval büszkélkedő Phoenix Suns 27 ponttal, 126–99-re kapott ki az egyelőre a mostani évadban sem „komoly tényező" New York Knickstől.

A találkozó előtt éppen ellentétes mérleggel állt a két csapat: a Suns a 14 diadala mellett mindössze három vereséget számlált, míg a Nagy Almában a szurkolók ennek a fordítottjával kellett megelégedjenek.

A négymeccses győzelmi sorozattal érkező Phoenix a szezonban most először nem jutott el száz dobott pontig.

„Egész egyszerűen keményebben játszottak, mint mi. Zavarba hoztak minket" – értékelt a mérkőzést követően a húsz pontig és nyolc asszisztig jutó phoenixi Steve Nash, aki együttese legeredményesebb játékosának bizonyult.

Mindent elárul az összecsapásról, hogy a másik oldalon hárman is – Danilo Gallinari (27), David Lee (24) és Al Harrington (22) – ennél jobban teljesítettek.

A Suns vereségének köszönhetően immár a sorozatban hetedszer nyerni tudó Los Angeles Lakers a ligaelső. Kobe Bryanték a New Orleans ellen gyűjtötték be az idénybeli 14. győzelmüket (3 vereség mellett).

Andrew Bynum 21, míg Bryant 18 ponttal vette ki a részét a sikerből, de mind a 11 pályára lépő Los Angeles-i kosaras pontot szerzett a mérkőzésen.

 NBA
ALAPSZAKASZ, 36. JÁTÉKNAP
Charlotte Bobcats–Boston Celtics 90–108
Tooronto Raptors–Washington Wizards 102–106
New York Knicks–Phoenix Suns 126–99
Denver Nuggets–Golden State Warriors 135–107
Portland Trail Blazers–Miami Heat 100–107
Los Angeles Lakers–New Orleans Hornets 110–99

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
7 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
7 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
7 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
7 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
7 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája