Halál a pályán: Jeron Lewis tragikus fejsérülése

MÉSZÁROS GERGŐMÉSZÁROS GERGŐ
2010.01.15. 21:51
Címkék
Tragédia árnyékolta be az amerikai egyetemi kosárlabdabajnokság játékhetét. A másodosztályú Kentucky Wesleyan College-Southern Indiana mérkőzésen Jeron Lewis, a vendégek játékosa egy ütközésnél szerencsétlenül ért földet és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt.

„Egy palánk alatti lepattanóért folyt a küzdelem – nyilatkozott a Southern Indiana szóvivője a tragikus esetről – és a következő pillanatban csak azt láttam, hogy a bírók fütyülve rohannak a mozdulatlanul fekvő Lewis felé. Az orvosi segítség gyorsan érkezett, már vitték is a helyi kórházba. Ott vesztettük el."

A halál pontos okát még nem lehet tudni, a boncolás eredményélt későbbre ígérték. A szóvivő megerősítette, hogy az orvosi ellátás kifogástalan volt, Lewis élete nem rajtuk múlt.

Az egyetemi campus közel tízezer tanulóját sokkolta az eset. Jeron Lewisban mindenki jó humorú, a gyerekeket kedvelő embert ismert meg, aki ki is hagyta csapata decemberi mérkőzéseit első gyermeke születése miatt. Középiskolás korában Indiana állam lepattanókirálya volt, ezt az erényét az egyetemen is tovább csillogtatta. A Southern Indiana a következő meccseit bizonytalan időre elhalasztotta.

„Az egyetem diákjai és tanárai megtörten búcsúznak egy kiváló fiatalember korai elvesztése miatt - mondta megrendülten Linda Bennett rektor. - Jeron kitűnő sportember volt, aki az élet minden területén a legjobbat nyújtotta. Nagyon fog hiányozni, nem csak játékostársai, hanem az iskola egész közössége számára."

Legfrissebb hírek

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
26 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
32 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
39 perce

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
42 perce

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
57 perce

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
1 órája

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
2 órája