NBA: a szezon végéig eltiltották a „pisztolyhősöket”

MTI MTIMTI MTI
2010.01.28. 11:09
Címkék
Engedély nélküli fegyvertartás miatt a szezon végéig eltiltották Gilbert Arenast és Javaris Crittentont, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Washington Wizards játékosait.

A két játékos fizetést sem kap a büntetés lejártáig, így Arenas meccsenként 147 200, míg ellenlábasa 13 435 dollártól esik el.

A konfliktus december 19-én kezdődött, amikor a Phoenixből hazafelé tartó repülőn egy fogadási vita hevében Crittenton megfenyegette háromszoros All Star-válogatott csapattársát, hogy „térden lövi". Két nappal később Arenas négy, míg Crittenton egy pisztolyt vitt be az öltözőbe, s a lőfegyvereket állítólag egymásra is fogták.

A 28 éves Arenas két hete bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt, így valószínűleg elkerüli a súlyos, ötéves börtönbüntetést. Ügyvédje szerint legvalószínűbb a hat hónapos szabadságvesztés, de talán azt is csak felfüggesztve kapja védence. Az ítéletet várhatóan március 26-án hirdetik ki.

Az NBA szabályzata szerint a kosarasoknak lehet fegyverviselési engedélyük, ám utazás közben és a sportlétesítményekben tilos a pisztolyukat maguknál tartaniuk.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
47 perce

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
1 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
1 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
1 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
1 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
2 órája