Őrült nap – négy bajnokesélyes is kikapott

2010.01.09. 08:49
null
Dwight Howard (balra) csapata legjobbja volt, de az Orlando kikapott Washingtonban (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) a 73. játéknap nem az élcsapatok napja volt. A bajnokesélyesek közül a Los Angeles Lakers, a Cleveland Cavaliers, a Boston Celtics és az Orlando Magic is alulmaradt soros ellenfelével szemben.

Ritkán láthatunk olyat az NBA-ben, hogy a Keleti főcsoport első három helyezettje és a nyugati listavezető egyszerre szenved vereséget – a 73. játéknapon ez történt, bár a tényekhez hozzátartozik, hogy mindegyik csapat idegenben lépett pályára.

A nyugaton első Los Angeles Lakers továbbra is nélkülözni kénytelen a sérült Pau Gasolt, akinek hiányában 107–98-ra kikapott a bajnok a Portlandtől. A hazaiak vezére a magát szép lassan a liga meghatározó játékosai közé feltornázó (kicsit még küzdenie kell, hogy a legjobbak között emlegessék) Brandon Roy volt, aki 32 pontig jutott. A vendégeknél Kobe Bryant is ugyanennyit dobott.

Az Atlanta ellen a duplákat és a triplákat egyaránt gyenge százalékkal (előbbi mutató 40.8 százalék, utóbbi 37.5) dobó Boston ezúttal nem tudta elviselni Kevin Garnett hiányát, és 93–85-re kikapott a nagyon egységes csapat benyomását keltő Hawkstól.

A keleti első Clevelanddel nem először fordult elő, hogy LeBron James túl sokat vállal, a csapat pedig kikap. A Cavs ásza 41 perc alatt 28 duplakísérletből 12-szer volt eredményes, a hárompontos vonalon túlról nyolcból kettes mutatót jegyzett a Denver ellen. Így is dobott ugyan 35 pontot, ezzel a mezőny legeredményesebb dobója lett, de ez kevés volt a győzelemhez a Chauncey Billups (23 pont) vezette Nuggets ellen.

A Keleti főcsoportban harmadik helyen álló Orlando zsinórban negyedik vereségét szenvedte el, ezúttal a Washigtontól kapott ki, pedig az utóbbi időben sokat betliző Dwight Howard most jól játszott, csapata legjobbjaként 23 pontot dobott. A meccs embere Antawn Jamison volt, aki 28 pontjával győzelemre vezette együttesét.

A játéknap talán legjobb teljesítményét a Golden State játékosa, Monta Ellis érte el, aki 39 ponttal járult hozzá a Warriors győzelméhez a Sacramento ellen.

NBA 
ALAPSZAKASZ, 73. JÁTÉKNAP
Portland Trail BlazersLos Angeles Lakers 107–98
Denver NuggetsCleveland Cavaliers 99–97 
Atlanta HawksBoston Celtics 93–85 
Washington WizardsOrlando Magic 104–97
Philadelphia 76ersToronto Raptors 106–108 
Memphis GrizzliesUtah Jazz 91–89 
Minnesota TimberwolvesIndiana Pacers 116–109 
New Orleans HornetsNew Jersey Nets 103–99 
Milwaukee BucksChicago Bulls 96–93
San Antonio SpursDallas Mavericks 103–112 
Phoenix SunsMiami Heat 105–109 
Golden State WarriorsSacramento Kings 108–101

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat-vb: Egy sima és egy játék nélküli győzelem a nyitó napon

Egyéb egyéni
1 perce

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
18 perce

Újabb magyar vereség a curling vegyes páros vb-n

Téli sportok
52 perce

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

Egyéb egyéni
1 órája

Közel került a bronzéremhez a Kazincbarcika a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
1 órája

BL: PSG–Bayern München elődöntő

Bajnokok Ligája
1 órája

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik