A harmadik negyed lett a Celtics veszte

2010.02.08. 01:13
null
Kevin Garnett és Rajon Rondo (mindkettő Boston) sem érti: mitől ilyen hullámzó a Celtics. Csapatuk utóbb tíz mérkőzéséből ötöt nyert meg és ötöt vesztett el (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 103. játéknapján az Orlando Magic Bostonban nyert a Celtics ellen. A Toronto Raptors viszont nem hibázott hazai pályán és megnyerte a Sacramento Kings elleni összecsapást.

Bostonban minden a tervek szerint alakult, legalábbis a nagyszünetig, mert a harmadik negyed rémálmára aligha gondolt józan ember a hazaiaknál. Pedig jött a 36–11-es harmadik etap és máris a veszett fejsze nyele után kellett kapni a Celticsnek az Orlando ellen, ami ezúttal nem jött össze. A győzelemből döntő érdemeket szerzett a húsz pontig jutó Vince Carter, valamint a 16 pontot és 13 lepattanót elkönyvelő Dwight Howard.

Ez volt a Celtics 17. veresége, amelyből immár kilencet gyűjtött be Bostonban. Az Orlando így már 34-szer győzött. A Boston esetleges győzelmével a második helyre léphetett volna a Keleti-főcsoportban, a harmadik helyre taszítva onnan az Orlandót. Erre még várni kell...

Torontóban kiegyenlített volt a Raptors és a Sacramento küzdelme, és minden bizonnyal a három negyeden át abszolút versenyképes formát mutató, sőt, a záró részre hárompontos előnnyel forduló Kings többet is kihozhatott volna magának a találkozóból, ha nincs a negyedik játékrész megdöbbentő visszaesése. A lábán addig stabilan álló vendégek kevés pontot szereztek, így előbb még csak az előnyük, később már maga a győzelem is odalett.

A torontóiak kulcsembere ezúttal is Chris Bosh volt, aki 36 pontot szerzett (14/18 mezőnyből), illetve lekapott tizenegy lepattanót. A Raptors a 28. győzelmét aratta a szezonban, a Sacramento a 34. vereségét szenvedte el, a hatodikat zsinórban.

NBA 
ALAPSZAKASZ, 103. JÁTÉKNAP
Boston Celtics–Orlando Magic 89–96
Toronto Raptors–Sacramento Kings 115–104

 

Legfrissebb hírek

Bosnyák válogatott védővel erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 perce

Légiósok nélkül, újoncokkal készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
21 perce

A Nyíregyháza válogatott csatára távozik; bizonytalan a szélső jövője a Fradinál – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
25 perce

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
57 perce

Egy dolog állandó: a változás – interjú Aho Ninával

Képes Sport
59 perce

Dupla Tízes: sosem volt még ennyi 100 millió eurós transzfer – ki igazolt a legjobban?

Minden más foci
1 órája

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2 órája

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
2 órája