Cicababák fehérneműben a futballpályán

2010.02.06. 10:23
null
GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Címkék
Amerikában tényleg minden elképzelhető: még az is, hogy egy csapat Playboy-nyuszi fehérneműre vetkőzve egymást püföli a futballpályán. A jelek szerint az amerikaifutball és a női nem rajongóinak nem is kell sokkal több, ugyanis a Lingerie Football League évről évre népszerűbb.

Maga az ötlet első hallásra eléggé furcsának tűnik: vegyünk egy csapat fehérneműre vetkőzött cicababát, és valahogy vegyük rá őket arra, hogy a divatbemutatók kifutóin történő tipegés helyett inkább amerikaifocizzanak.

 

Az ötlet 2003-ban valósággá vált, mára pedig a kezdeményezés egyszerű bemutató mérkőzésből egy tíz csapatot felvonultató ligává nőtte ki magát. Elnézve a Lingerie Football League (Fehérnemű Futballiga) találkozóin készült képeket, hiába furcsa az ötlet, maga a végeredmény határozottan érdekfeszítő.

Az LFL együtteseiben egyébként főleg korábbi Playboy-nyuszik és modellek játszanak, de aki azt hiszi, a lányok csak kényeskedve mutogatják magukat a kamerának, nagyon téved – szép átadásokért, elkapásokért vagy éppen brutális szerelésekért sem mennek a szomszédba.

GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

És ha már a szereléseknél tartunk, röviden ejtsünk pár szót a szabályokról is, amelyek leginkább az Arena Footballhoz hasonlatosak: heten játszanak hét ellen egy 50 yard hosszúságú pályán, a meccsek pedig két 17 perces félidőből állnak.

Azonban a közönség nagy része feltehetően nemcsak a futball miatt látogat ki a mérkőzésekre (melyekből amúgy viszonylag kevés van, ugyanis hetente mindössze egyet rendeznek a ligában), hanem a látvány is nagy szerepet játszik ebben.

A Lingerie League szezonja az NFL-hez hasonlóan a végéhez közeledik, de a nagydöntő még hátravan: a 7. Lingerie Bowlra február 6-án, Miamiban kerül sor – a fináléban a Los Angeles Temptation és a Chicago Bliss találkozik egymással.

Az összecsapást egyébként egyes fizetős televíziós társaságok a vasárnapi Super Bowl szünetében közvetítik – a jelek szerint gondolnak azokra, akik a szexi lányokat szeretik, a The Who muzsikáját viszont nem annyira...

 EGY KIS ÍZELÍTŐ AZ LFL-BŐL
 

 

Legfrissebb hírek

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
6 perce

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
8 perce

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
49 perce

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
1 órája

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

Egyéb egyéni
1 órája

Gyász: elhunyt Domján Árpád, korábbi válogatott vízilabdázó

Vízilabda
1 órája

„Szabadság, szerelem, e2 kell nekem”

Népsport
1 órája

Vb 2026: piros lap jár a vitatkozás közben a száját eltakaró játékosnak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik