Franzen négy, a Detroit két pontot gyűjtött

Vágólapra másolva!
2010.03.27. 06:11
null
Zack Smith (balra) és Patrick Kaleta püföli egymást a Buffalo-Ottawa mérkőzésen (Fotó: Reuters)
Címkék
A Detroit Red Wings a négypontos Johan Franzen vezetésével 6–2-re győzött a Minnesota ellen az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) alapszakaszának 154. játéknapján. Az Anaheim Edmontonban, az Ottawa Buffalóban nyert.

A Detroitot erősítő Johan Franzen két-két góllal, illetve assziszttal vétette magát észre, így elkönyvelhette karrierje első négypontos NHL-mérkőzését. A Red Wings 6–2-re nyert a Minnesota ellen, így pontszámban beérte a nyugaton hetedik helyen álló Coloradót, a kilencedik Calgary pedig már hat pontra van tőle leszakadva. A jelek szerint tehát nem esik meg az a csúfság a detroitiakkal, hogy lemaradnak a rájátszásról.

Jason Spezza és Daniel Alfredsson is góllal, valamint gólpasszal jeleskedett, Brian Elliott 41 védést mutatott be, csapatuk, az Ottawa pedig legyőzte a Buffalót, immár sorozatban kilencedik alkalommal.

Az Anaheimben nem játszott a házi pontkirály Ryan Getzlaf, ám a Ducks nélküle is nyert az Edmonton ellen. Corey Perry a harmadik harmadban kicsivel több mint másfél perc alatt kétszer is betalált emberelőnyből – mindkétszer Teemu Selänne volt az előkészítő –, 3–1-es előnyhöz juttatva a Kacsákat, az Edmonton pedig az utolsó percben csak a szépítésre volt képes Marc Pouliot révén, egyenlíteni már nem tudott.

NHL 
ALAPSZAKASZ, 154. JÁTÉKNAP
Buffalos Sabres–Ottawa Senators 2–4
Detroit Red Wings–Minnesota Wild 6–2
Edmonton Oilers–Anaheim Ducks 2–3

 

Legfrissebb hírek

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
2026.02.06. 09:39

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
2026.02.06. 07:56

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
2026.02.05. 08:14

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31
Ezek is érdekelhetik