A Boston kiejtette a Cleveland Cavalierst

2010.05.14. 08:38
null
A Boston kiejtette Jameséket (Fotó: Reuters)
Címkék
A Boston Celtics jutott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság Keleti főcsoportjának fináléjába, miután az elődöntő hatodik mérkőzésén 94–85-re felülmúlta a Cleveland Cavalierst, s ezzel 4–2-re megnyerte az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcot.

„Tudtuk, hogy egy játékos által hajtott csapat a Cleveland" – mondta Kevin Garnett, a Boston Celtics kosarasa a Cavaliers elleni keleti elődöntő hatodik, megnyert meccse után.

Garnett szerint a siker receptje az volt, hogy nem az alapszakasz legjobbjának választott James játékát ölték meg, hanem a sztárkosaras csapattársait nem engedték kibontakozni.

A terv pedig bevált. James ugyan megdobta a maga 27 pontját (bár a 8/21-es mezőnymutatója nem tekinthető kiemelkedőnek), amivel a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett, de rajta és a 22 pontos Mo Williamsen kívül csak egyvalaki, nevezetesen Shaquille O'Neal jutott 10 pont fölé a Clevelandben. Ő is csak 11-ig.

A Cavs így nem tudta elkerülni, hogy alapszakaszgyőztesként búcsúzzon a keleti elődöntőben. A Boston 4–2-vel lépett tovább.

LeBron James jövője pedig finoman szólva is kérdéses. A szerződése nyáron lejár, azaz lehet, hogy ez volt az utolsó találkozója a Cavaliersben. Ha így van, tripla duplával zárt: a 27 pontja mellé ugyanis kiosztott tíz asszisztot és leszedett 19 lepattanót is. Ez utóbbi kategóriában karriercsúcsot állított föl a playoffban.

A másik oldalon kiegyenlítettebb volt a csapat teljesítménye. Kevin Garnett 22, Rajon Rondo 21, Paul Pierce és Rasheed Wallace 13, Tony Allen pedig 10 ponttal járult hozzá együttese sikeréhez.

A bostoniak az Orlando Magickel játszanak majd a nagydöntőbe jutásért.

NBA, KELETI FŐCSOPORT 
ELŐDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS  
Boston Celtics (4.)–Cleveland Cavaliers (1.) 94–85
 Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Boston javára.

 

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
3 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
3 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
3 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
3 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
4 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
4 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
4 órája