A Cápák nagy zsákmányra tettek szert

Vágólapra másolva!
2010.05.09. 10:21
null
A Sharks felfalta a Detroitot (Fotó: Action Images)
Címkék
A San Jose Sharks 2–1-re legyőzte a Detroit Red Wings együttesét, és ezzel 4–1-re megnyerte a két csapat párharcát az NHL rájátszásának elődöntőjében, nyugaton. Az elmúlt két évben a Nyugati főcsoport döntőjét megnyerő Red Wings tehát ezúttal a fináléba sem jutott be. A Pittsburgh egy győzelemre van a továbbjutástól a Montreal ellen.

Elvérzett a Detroit San Joséban a Sharks elleni ötödik mérkőzésen. Az elmúlt két szezonban a Nyugati főcsoport döntőjét megnyerő Red Wings 2–1-re kikapott, és ezzel már az elődöntőben kiesett.

Pedig a vendégek szereztek vezetést Brian Rafalski góljával, ám Joe Thornton gyorsan egyenlített a második harmadban. Az utolsó játékrészben pedig Patrick Marleau szerezte meg a győztes gólt, amellyel a Cápák a franchise történetében második alkalommal jutottak a főcsoportdöntőbe.

Az elmúlt idényben a Stanley-kupa-döntőben éppen a Red Wingst legyőző Pittsburgh is 2–1-re győzött: a Montreal Canadienst verte meg, és ezzel egy sikerre került a Keleti főcsoport fináléjától.

Marc-Andre Fleury kapus 32 alkalommal mentett, míg Kris Letang és Szergej Goncsar góljával sokáig 2–0-ra vezetett a Penguins. Mike Cammalleri csak az utolsó pillanatban szépített.

NHL
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Pittsburgh Penguins (4.)–Montreal Canadiens (8.) 2–1
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2, a Pittsburgh javára
   
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
San Jose Sharks (1.)–Detroit Red Wings (5.) 2–1
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1, a San Jose javára

 

Legfrissebb hírek

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
2026.02.06. 09:39

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
2026.02.06. 07:56

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
2026.02.05. 08:14

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31
Ezek is érdekelhetik