Mi lesz a királlyal, azaz LeBron Jamesszel?

2010.05.15. 16:06
null
James jövője még kérdéses (Fotó: Action Images)
Címkék
Számos, egyelőre megválaszolatlan kérdést vetett fel az a tény, hogy a Boston Celtics hazai pályán 94–85-re legyőzte a Cleveland Cavalierst, és 4–2-es összesítéssel bejutott a Keleti főcsoport döntőjébe. Az idő előtt nyári szünetet kapó Cavs mellett az NBA is csalódott lehet, hiszen LeBron James nélkül feltehetőleg jóval kisebb nézettséget fog produkálni a keleti aranycsata (a 2008-as bajnok Boston riválisa a tavalyi döntős Orlando Magic lesz), s a figyelem így a nemes egyszerűséggel csak „Király" néven emlegetett szupersztárra irányul, aki július 1-től szabadügynökké válik.

„A nyáron rengeteget fogok dolgozni, ahogyan eddig is, és a következő idényben még jobb játékosként térek vissza a parkettre" – mondta James. Na de hol?

New Yorkban? Ott, ahol a kétszeres bajnok (1970, 1973) Knicks újra bajnokesélyes gárdát akar építeni?

Miamiban? Ahol Dwyane Wade-del bombaerős hátvédpárost alkothatna, és 2006 után ismét aranycsapat alakulhatna?

Vagy Chicagóban? Annál a Bullsnál, amely a roppant erős fiatal magot (Derrick Rose és Joakim Noah együtt is csupán 46 évesek) egy megasztárral kívánja acélosítani? Ráadásul James a Szeles városban gyerekkori példaképe, minden idők talán legjobb kosárlabdázója, Michael Jordan helyébe léphetne?

Mindez a jövő titka, ám az amerikai szaksajtó szerint a szabadügynökké váló James körül akkora felhajtás lesz, hogy az elhomályosítja a konferenciadöntőket, a finálét, a liga játékosbörzéjét és a július 4-ei parádét is szerte az országban és a világban.

„Győzni akarok, az NBA bajnoka akarok lenni. Ez a legfőbb szempont a karrierem folytatása kapcsán. Semmi más nem számít, csak az, hogy ott játsszak az ősztől, ahol van esélyem az aranygyűrűre" – fogalmazott a klasszis. Csakhogy ennek a csapatnak a nevét még senki sem tudja...

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
1 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
1 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
1 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
2 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2 órája