Most Pau Gasol volt a Lakers nyerőembere

Vágólapra másolva!
2010.05.20. 07:08
null
Pau Gasol (jobbra) ellenállhatatlan volt, különösen a találkozó sorsáról döntő negyedik negyedben (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati főcsoportjának döntőjében a Los Angeles Lakers hazai pályán 124–112-re nyert a Phoenix Suns ellen, így előnye 2–0-ra nőtt az egyik fél negyedik győzelméig tartó párviadalában.

A hétfői első összecsapással ellentétben ezúttal már a kezdésre is odafigyelt a Lakers, amely az első negyedben végig vezetve, előnyét folyamatosan növelve meglógott ellenfelétől (36–24). A második negyed elején már tizennégy pont volt a két gárda közötti különbség (41–27), de a vendégekben egy 11–0-s rohammal még volt erő a felzárkózásra (41–38). A találkozón fertályórát kapó csereember, Jordan Farmar triplája – 3/3-mal zárt kintről – ébresztette az elalvó Lakerst, amely rögvest tíz pont körüli előnyre tett szert, bár a félidőben még belátható távolságon belül volt (65–56).

SZAVAZÁS

Melyik csapat lesz idén az NBA bajnoka?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Suns azonban legjobb teljesítményét nyújtva a harmadik negyed közepén megkezdte a felzárkózást, és láss csodát, a játékrész végére egyenlített a támadásban kicsit megrekedt házigazda ellen, lényegében kezdődhetett minden elölről (90–90). A záró részben a vendégek négyperces gólcsendet tartottak, ez elégnek bizonyult a szakaszt 9–0-val záró Lakers számára, hogy behúzza második győzelmét is (124–112).

A találkozó legeredményesebb játékosa a 29 pontot szerző Pau Gasol volt, a spanyol klasszis ebből tizennégyet a döntő fontosságú utolsó negyedre tartogatott. Kobe Bryant hétfői önmagához képest – akkor negyven pontot szerzett – ezúttal rendkívül visszafogott volt, csupán 21 ponttal keserítette az ellenfelet. Meg 13 gólpasszal…

A Suns vereségének egyik oka, hogy a játékosok kinti dobásai, bár bátran beleálltak, nem bizonyultak túl sikeresnek (10/24). Jared Dudleyt nem érheti szó, ő az 5/5-jével mindent megtett a sikerért, Jason Richardson viszont négyszer is hibázott (3/7). Ehhez képest a Lakers jóval kevesebbet várt el a tripláktól (9/16), de azokat legalább átlagosan termelte.

Folytatás a harmadik összecsapással vasárnap este, de már Phoenixben. A rájátszásban nyolcmeccses győzelmi szériánál járó Lakerst azonban nehéz lesz megállítania a Sunsnak, még hazai pályán is.

NBA 
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS   
Los Angeles Lakers (1.)–Phoenix Suns (3.)    124–112
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Lakers javára   

 

Legfrissebb hírek

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
7 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

Jokics egy hónap után pazar játékkal tért vissza, tomboltak a denveriek

Amerikai sportok
2026.01.31. 07:53

NBA: Mitchellék kiütötték a Lakerst; újabb dupla dupla Wembanyamától

Kosárlabda
2026.01.29. 08:00

NBA: Doncic 46 ponttal vezette győzelemre a Lakerst, Mitchell 45-tel a Cavst

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:17

NBA: Luka Doncic 33 pontot szórt Dallasban, meg is verte volt csapatát a Lakersszel

Amerikai sportok
2026.01.25. 07:48

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51
Ezek is érdekelhetik